A jogosítvány megszerzése számos végzős diák számára álom maradt.
Június 20-án különleges pódiumbeszélgetést rendeznek az Óbudai Zsinagógában „Hova tart a háború?” címmel, amelyen Köves Slomó rabbi kérdezi majd Robert C. Castelt, a nemzetközileg is elismert biztonságpolitikai szakértőt.
Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
2011. augusztus 8., 20:43
Szili: társadalmi érdek a privatizációs felülvizsgálat. A Szociális Unió a leszakadó rétegek képviseletét tartja legfontosabb feladatának – mondta a párt elnöke a Kossuth Rádiónak.
2011. augusztus 8., 18:26
Selmeczi Gabriella szerint a magán-nyugdíjpénztárak miatt ilyen nagy az államadósság. A nyugdíjpénztárak szerint hibás adatokból vont le téves következtetést a miniszterelnöki megbízott. A Fidesz tovább folytatja kommunikációs hadjáratát a magánnyugdíjpénztárak ellen.
2011. augusztus 8., 16:51
Kiegyensúlyozták a Híradót - Kiegyensúlyozott volt júliusban a Magyar Televízió M1-es csatornáján fő műsoridőben sugárzott Híradó a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai alapján - közölte Rákosy Zsófia, a Magyar Távirati Iroda (MTI) szóvivője.
2011. augusztus 8., 15:37
A Fidesz-választók közül is egyre kevesebb embernek tetszik az ötlet, hogy a határon túliak is választhassanak Magyarországon, derül ki a múlt héten közzétett felmérésből. A Jobbik, az MSZP és az LMP-hívek pedig még annyira sem rajonganak a lehetőségért, hogy esetleg olyanok döntsenek a sorsukról, akik máshol fizetnek adót - írta az Új Szó szlovákiai magyar lap.
2011. augusztus 8., 13:40
Tanúként hallgatta ki az ügyészség Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert és Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselőt hétfőn. A gyanú szerint a Paksi Atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki egy értéktelen tanulmányért; a megbízás aláírása idején Draskovics Tibor a tulajdonos Magyar Villamos Művek igazgatóságának elnöke, míg Karl Imre a testület tagja volt.
2011. augusztus 8., 12:46
Riasztás: viharos széllel, jégesővel tör be a hidegfront - Záporok, helyenként heves zivatarok kíséretében hétfőn hidegfront éri el az országot. A budapesti Sziget Fesztivál térségében a hirtelen feltámadó szél akár viharossá is fokozódhat.
2011. augusztus 8., 12:11
Demokrata, humanista, baloldali nemzeti liberális – ezekkel a jelzőkkel emlékeztek Bibó Istvánra vasárnap az ellenzéki pártok Budapesten, a jogász politikus születésének 100. évfordulóján.
2011. augusztus 8., 10:18
a Népszabadság kutatásai szerint ugyanazon a svájci címen jegyezték be Simicska Lajos és Nyerges Zsolt „Fidesz-közeli” vállalkozók közös cégét, mint a vörösiszap-mentesítés állami pénzeiben részesülő egyik vállalkozás egykori ismeretlen tulajdonosát. Svájc nem klasszikus offshore-színhely, de a tulajdonos ott is könnyen árnyékban maradhat. A lehetőséget a Fidesz állítólagos gazdasági holdudvara is kihasználja.
2011. augusztus 8., 08:43
Szalai Annamária helyesbítené az amerikai helyettes külügyi államtitkárt - Téves, pontatlan megállapításokat tartalmaz Thomas O. Melia amerikai külügyi helyettes államtitkár magyar média helyzetével kapcsolatos aggodalmait kifejező jelentése, melyet korábban az amerikai képviselőház külügyi bizottsága előtt ismertetett - írta a helyettes államtitkárnak címzett levelében Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
2011. augusztus 8., 06:43
Nemi kvóta és 245 fős parlament az LMP javaslatában - Három százalékra csökkentené a bejutási küszöböt a Népszabadság információja szerint az LMP.
2011. augusztus 8., 05:25
A Prodigy, a Chemical Brothers és Prince - a Sziget fesztivál ügyvezető igazgatója szerint ezek azok a fellépők, akikre a hétfőn kezdődő fesztivál idei kínálatából a hazai és a külföldi közönség egyaránt kíváncsi. Gerendai Károly az arról is beszélt, hogy minden akadály elhárult az idei, történetében immár 19. rendezvény megtartása elől.
2011. augusztus 7., 21:40
A Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő házába költözött egy sértetteket segítő program keretében az a piricsei, hatgyermekes romacsalád, akiket szintén a romák elleni támadássorozatban három évvel ezelőtt támadták meg fegyverekkel és Molotov-koktélokkal Szabolcs megyei otthonukban.
2011. augusztus 7., 20:30
Téves, pontatlan megállapításokat tartalmaz Thomas O. Melia amerikai külügyi helyettes államtitkár magyar média helyzetével kapcsolatos aggodalmait kifejező jelentése, melyet korábban az amerikai képviselőház külügyi bizottsága előtt ismertetett - írta a helyettes államtitkárnak címzett levelében Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
2011. augusztus 7., 19:48
Három autó karambolozott, vasárnap délután, a 4-es főúton, az Abonyi elkerülőnél. A balesetben egy ember életét vesztette, öten megsérültek - értesült a .