Közmédia: vergődés egy tévúton

Hatékonyságot, a pazarlás megszüntetését és jobb minőségű, hatékony tájékoztatást ígért az NMHH elnöke egy nappal az után, hogy a parlament elfogadta a Fidesz médiacsomagjának első részét. Egy év alatt mindebből az valósult meg, hogy négy helyett öt cégből áll a közmédiarendszer, az alkalmazottak száma a most bejelentett létszámleépítésig emelkedett, a hírműsorok nézettsége-hallgatottsága pedig folyamatosan csökken.

Közmédia-rendszer nálunk és más nemzeteknél

A logika azt diktálná, hogy a közmédia szolgáltatásait egy társaság biztosítsa az adófizetőknek. A médiaügyekben (is) jóval fejlettebb államokban bármennyi ideig is működött külön-külön a közrádió és a köztévé, igyekeztek összevonni őket. Felismerték ugyanis, hogy a különféle platformok közti határok elmosódása feleslegessé teszi a rádió- és tévéműsorok gyártásának elkülönítését. Használjon a közösség bármely tagja mobiltelefont, tabletet, netbookot, laptopot, számítógépet, rádiót vagy tévét, a szolgáltatást analóg vagy digitális úton vegye igénybe, minden platformon technikailag és tartalmilag is színvonalas, megbízható minőségű, jelentős arányban saját gyártású terméket kap a közmédia-szolgáltatótól.

Magyarországon azonban a lényeget illetően semmi nem változott. A (sokszor ál-) társadalmi kurátorok és a pártdelegáltak csak a felelősség elhárítására jó rendszere helyébe egy nem kevésbé átláthatatlan társasági struktúra került. Az egyetlen ésszerű megoldás, az MTV, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTI összevonása helyett mindezen cégek fennmaradtak, de melléjük létrejött még egy: a bizonytalan jogállású Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, amely a Médiatanács elnökének kizárólagos irányítása alatt végzi a műsorok gyártását. A műsorstruktúra kialakítása, a műsorkészítés, valamint a külső gyártások és a háttérszolgáltatások megrendelése világos felelősségi viszonyok nélkül történik, ami általános szervezetirányítási elvek szerint aligha tud a közpénzek hatékony, a nézők és hallgatók igényeinek megfelelő felhasználásához vezetni.

A hírszolgáltatás, a kiegyensúlyozott tájékoztatás legfeljebb óhaj, no meg pár sor a „médiaalkotmányban”. Noha még a józanabb kormánypárti szavazók is kiütést kapnak tőle, a közszolgálati média a rendszerváltás óta nem látott erőlködéssel igyekszik harsogni a kormánypropagandát – méghozzá szemben minden eddigi szokással „békeidőben”, azaz nem választási kampányban. Érdemes idézni a köztévé-híradók beszámolóját az államadósság csökkentését célzó alap megnyitásáról, ami az idősebb honpolgárokban joggal idézheti fel a békekölcsön jegyzésére biztató egykori filmhíradókat. Az ilyen és hasonló tudósítások tömkelege persze hosszabb távon a nézők kedvét szegi, legalábbis erre engednek következtetni a nagyobbik köztelevízió Híradójának nézettségi adatai. Az integrált hír- és információszolgáltatás szükségessége egyébként vitán felül áll, bár ha ennek irányítása nem szakavatott kezekbe kerül, épp a tisztességes tájékoztatás kerül veszélybe – amint azt a pillanatnyi helyzet is jól mutatja.

Tényleg változtatni

Az alapkérdés, a huszonkét esztendeje eldöntetlen alapkérdés az, hogy milyen tartalmakat és kinek kínáljon a közmédia? Mindenkinek, mindent: ez ma már lehetetlen, felesleges, pazarló és egyben felelőtlen vállalkozás, egyben a tematikus csatornák idején idejétmúlt gondolat lenne. Ugyancsak vitathatatlan tény, hogy egy majdnem tízmilliós országnak sok – és bátran bevallható: a jelenlegi gazdasági körülmények között nem is fenntartható – négy köztévé és hét rádiócsatorna, pláne nem három és fél ezer alkalmazottal, plusz a beszállított, külső gyártású produkciókban dolgozó még további legalább ezer vállalkozóval.