Virrasztók - Nem lesz mindig sötét

Iványi Gábor lelkész megkondítja a körfolyosó melletti kis harangot. Öt óra. Persze lehet, hogy Iványi már nem is lelkész, ez ma még függő kérdés. Ha így van, életében másodszor fokozzák le. Anno a szocialista állam vonta meg tőle a címet, még a szetás, beszélős korban. De minek számít januártól? „Vallási egyesületi elnöknek?” Ügyvezetőnek? Prédikátornak?

– A lelkészi cím számomra addig létezik Magyarországon, amíg Iványi Gábor is jogot formálhat rá – mondja Donáth László (ő ma még lelkész, evangélikus). – De az ügy egyre kellemetlenebb.

Donáth dühös és elkeseredett, a kétszázfős csapat csak rezignált.

A körfolyosós, kockaköves udvaron a metodisták vannak kisebbségben. A többség szimpatizáns, ateista, „kóbor katolikus”, még szcientológus is akad. De a feeling leginkább későliberális. Iványi ősbarátai jöttek el, szetások, beszélősök, volt politikusok, „holdudvariak”. És „mindenféle népek”. Gyöngyöspatai romák, lapszerkesztők, teológusok, született szabadúszók.

Lélek, fohász

A beugróban Kuncze dohányzik.

Ő speciel katolikus gimnáziumba járt, Iványi miatt jött ide, a Dankó utcába, gyors, kora esti elővirrasztásra. Majd felbukkan Horn Gábor, Magyar, Rajk. Kézdy György zsoltárt is szaval, Haraszti fel is szólal. Itt van Donáth, a régi barát, a Népszavától Andrassew, Németh Péter. A felszólalók közé iratkozik fel Nyakó képviselő (a törvény MSZP-s parlamenti opponense) és Lendvai Ildikó. Csöndben érkezik Kenedi János, hogy a lépcsőre telepedjen. Az egykori frakciótársak a civilekkel vegyülnek, egymással nemigen beszélnek. Furcsa. Beszélgettek eleget?

Ennyit a politikáról. A többi lélek, fohász – és persze pénz. A kis közösség vesztesége érzékeny lesz. Gyakorlatilag mindenük, több évtizedük rámegy egy brutális végszavazásra. Elúszhat az épület, a Wesley főiskola és lelkészképző, a melegedők, hajléktalanszállók, húsz óvoda, iskola, idősgondozó, a kis kórház. A metodista kicsiny közösség. Pénzben, sajtóban, PR-ben inkább a „nagy testvér”, a hitgyüli erős. Be is szavazták a tizennégyek közé. Ez is a Fidesz szokásos rajtaütése volt.

A ponyva alatt mosolyogva mesélik: a KDNP-sek őrjöngtek, Erdő Péter majd lefordult a magas érseki székről. Mélyebben meg sem alázhatták volna: egy tálból kell cseresznyéznie egy Németh Sándor nevű kiugrott esztergomi kispappal. Orbán, mondják, kéjjel ültette össze az ősellenségeket. De ez tréfa, a hatalom járulékos gyönyöre. Valójában a befolyásos kereskedelmi tévé műsorfolyama a tét: azok a vidám vasárnapok.

Szól a harang

Az orbáni állam szisztematikusan csupaszítja le az egyház-finanszírozást. Nem véletlenül lett „bevett felekezet” az orosz ortodox egyház kirendeltsége (egy fax plusz egy iroda), a bolgár ortodoxia. Az unitáriusok mögött ötszáz év (ezer lélek) áll. A baptista sem tömegegyház. A három izraelita felekezet létszáma együtt sem haladja meg a tízezer főt. A többi megy a levesbe.

Megkondul a kis bronzharang. Iványi Gábor megnyitójában megemlíti: hívott ő mindenkit, akit elért, első helyen a kiemelt tizennégyeket, hátha lesz bennük annyi könyörületesség, együttérzés, dac, hogy kiállnak mellettük. Nem jöttek el.

Érdekesség az elmúlt napok szomorú történetéhez: a mellőzendő kis felekezetek székházaiban az utóbbi hetekben felbukkantak az első „kósza érdeklődők”. „Előszemlézők” nézegetik, hogy ha „úgy hozza a sors”, mi mire használható. Mintha meglátogatnánk a kilakoltatottat, hogy felmérjük, hol a konnektor helye.

Revanzsálnak

Donáth nem olyan szelíd és ironikus, mint Iványi.

– Amikor elém tették a szöveget – meséli –, olyan undor fogott el, mintha meztelen csigát öleltem volna. Voltak Magyarországnak tisztes korszakai: volt ’48-as, 1990-es egyháztörvény. Tízezreket fognak megalázni.

A virrasztók csöndesek. Haraszti Miklós furcsa paradoxonnal él.

A történelem nem ismétli önmagát. Magyarország először veszíti el szabadságát „önerőből”, demokratikus úton. Most nincs megszállás, idegen beavatkozás. Ez nóvum. Ha ezt az állapotot is leküzdjük, akkor leszünk érett, „nagy demokrácia”.

De az még odébb van, Gyöngyöspata közelebb esik. Az ottani romák képviselője, Farkas úr, naiv és lendületes szónok, politikai elemzést rögtönöz Patáról, ahol „az Iványi úr segítette, óvta őket”. Úgyhogy most revanzsálnak, mert „kimutatta a kígyó a méregfoga fehérjét”, de „isten nem engedheti, hogy ilyen embert, mint az Iványi úr, a kormány kikészítsen”.

Gitár, trombita

Kevesen vagyunk. A társaság kellemes, az idő jól telik, a zsoltárszövegek szépek, a mini dzsesszbend (egy gitár és egy halk trombita) diszkrét és kulturált, a hagymával átsütött kenyér forró. Több tucat szónok iratkozott fel a listára, lassan fogynak, de ez kitart reggelig. Kevesen hallgatják őket, ám ők nem bánják. Fő, hogy mindenki elmondja, ami fáj.

Semjén Zsolt szerint sok volt a bizniszegyház, rendet kellett már vágni. Akárhogy is van, szabad metodistának lenni nem volt biznisz. Csak öröm.

– Ha van egyház, amely komolyan üzletel egyházi státusával, az a római katolikus – mondja egy hozzászóló, és halk, félénk tapsot arat.

Hajnalodik. „Nem lesz mindig sötét ott, ahol szorongatás van”, hallgatjuk a zsoltárt Ézsaiás könyvéből. De az ég felhős, a gyülekezet mécsese világol. Sötétben ragyogóbb a fény.