Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. július 6., 12:16
Nem nyugodhatnak a pest megyei lakosok.
2022. július 6., 12:16
A 2022-es országgyűlési választások idején Marosvásárhely mellett elégetett levélszavazatokat találtak. Az ügyben nyilatkozó Maros megyei ügyészségi szóvivő elmondta: az elkövető azt állítja, hogy az egészet a sajtó számára rendezték meg.
2022. július 6., 11:20
A Szent Margit Kórház Ápolási-Krónikus és Kardiológiai Osztályán hétfőtől járványügyi okok miatt, a betegek védelme érdekében meghatározatlan ideig tartó látogatási tilalom lépett életbe.
2022. július 6., 11:02
A budapesti Nyugati pályaudvar mögötti terület parkosítására tesz javaslatot az LMP. Bakos Bernadett országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: először a terület kármentesítésére van szükség, erre 3 milliárd forintot csoportosítanának át a költségvetésében.
2022. július 6., 10:52
Májusban már 10,7 százalék volt az infláció, júniusban pedig elemzők szerint a pénzromlás mértéke 11,5-12 százalék is lehet.
2022. július 6., 10:36
Az ukrán-magyar határszakaszon 6292 ember lépett be kedden Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4468-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.
2022. július 6., 10:01
Gelencsér Ferenc pártelnök veszi át a Momentum frakciójának vezetését.
2022. július 6., 09:52
Két héttel ezelőtt még 3042 új fertőzöttet azonosítottak.
2022. július 6., 09:00
A kormány elismerte, Maruzsa Zoltán valóban ezt mondta.
2022. július 6., 08:40
Nagyinterjút adott a házelnök.
2022. július 6., 08:29
Az éves élelmiszer-infláció jelenleg 29,4 százalék Magyarországon a G7 számításai szerint.
2022. július 6., 06:39
Negyven hektár tarló és egy trafóház égett le Berettyóújfalu és Bakonszeg között kedd délután, a foltokban égő tüzet még mindig oltják – tájékoztatta a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-t.
2022. július 5., 22:03
Nyilvánosságra került Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Csák János kulturális és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vagyonnyilatkozata. A vagyonyilatkozatok alapján Szalay Bobrovinczky az egyik leggazdagabb kormánytag.
2022. július 5., 21:19
Reprezentatív felmérés szerint a 13-25 év közötti korosztály szinte egésze fél a jövőtől, ilyen pedig még nem nagyon volt.
2022. július 5., 20:40
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja, Nagy Erzsébet örül a Kúria ítéletének, de mivel a kormány így sem teljesíti a pedagógusok követeléseit, ezért tanévkezdéskor folytatják akciójukat.
2022. július 5., 20:15
Hónapok óta szinte naponta tör fel a szennyvíz a Pest megyei Monorierdőn. A vízügyi cég szerint túlterhelt a rendszer, mivel másfélszer annyian laknak most a településen, mint amikor a csatornarendszer kiépült. Egyesével mennek a problémás helyekre a szippantós autóval, de lassan haladnak, mert nincs elég emberük.
2022. július 5., 19:45
A szálló por miatt ismét üzletek sora zárt be a XII. kerületben. A rendőrség nyomozása még nem zárult le az ügyben.