Leváltották Fekete-Győr Andrást

Gelencsér Ferenc pártelnök veszi át a Momentum frakciójának vezetését. 

2022. július 6., 10:01

Szerző:

„A Momentum elnöksége a Momentum parlamenti frakciójával egyeztetve úgy döntött, hogy a párt ideális működése és hatékony munkaszervezése érdekében, a tavaszi ülésszakot követően személyi cserét eszközöl a frakció élén. Ahhoz, hogy a parlamenti frakció és a párt vezetése az eddigieknél szorosabban összekapcsolódjon, a Momentum-frakció frakcióvezetőjévé Gelencsér Ferencet, a Momentum elnökét nevezik ki”

– olvasható a párt szerdai közleményében. Hozzáteszik, hogy Fekete-Győr András a Momentum országgyűlési képviselőjeként továbbra is a párt meghatározó politikusa marad.

Gelencsér a Momentum alapító tagja és az I. kerület alpolgármestere volt. Az előválasztáson kikapott Csárdi Antaltól, az összefogás közös listáján azonban a 26. helyre került, így bejutott a parlamentbe. A párt május végi tisztújításán lett a Momentum elnöke. 

(Fotó: 168.hu | Dimény András)

Az ukrán-magyar határszakaszon 6499-en léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8844-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.