Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2009. július 26., 16:26
Hétfőn mutatják be a Stratégiai Légiszállítási flotta első C-17-es repülőgépét Pápán, a program bázisául szolgáló katonai repülőtéren. A nehéz szállítógépekkel - 12 ország együttműködésében - katonákat, harcjárműveket és humanitárius segélyeket is szállítanak elsősorban távoli országokba, akár háborús körülmények között is. A programról és az amerikai gyártmányú repülőgépekről Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyilatkozott vasárnap az MTI-nek.
2009. július 26., 15:41
A Fidesz szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, a kormány által az utóbbi hónapokban megtett intézkedések feleslegesek és értelmetlenek voltak - mondta Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője.
2009. július 26., 11:40
Továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, akit a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen talált egy leszakadó alkatrész.
2009. július 26., 10:04
Egy meghibásodott biztosítóberendezés miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon vasárnap délelőtt - tájékoztatta az MTI-t MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
2009. július 26., 06:30
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Békés megyei Tótkomlóson.
2009. július 26., 05:27
A Balatonnál meg kell oldani a partinak és partközelinek nem minősülő települések szennyvízkezelését, termőhelyi kataszterbe kell sorolni a kiemelt üdülőkörzet szőlő területeit, Balatonkenesén pedig néhány területet más kategóriába kell sorolni - egy kormányhatározat és egy rendelettervezet tartalmazza ezeket a javaslatokat, amelyek a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján olvashatók.
2009. július 25., 18:12
A vonat elé lépett egy férfi Hódmezővásárhelynél
2009. július 25., 16:26
Két autó koccanása miatt több kilométeren keresztül araszolnak az autók a Balaton nyugati szegletében, a 71-es és a 76-os főúton - tapasztalta szombaton délután az MTI tudósítója a helyszínen.
2009. július 25., 14:33
Az Európai Parlament publikuma talán még soha sem hallhatta a magyar képviselők olyan egységes kórusát, mint a múlt heti ülésen: Morvai Krisztinán kívül minden hazai küldött a szlovákiai nyelvtörvény elleni tiltakozást állította első megszólalásának középpontjába. A pozsonyi hivatalosság számára azonban magas labdát és jó ürügyet adott a hárításra a gárda egyenruhájában megjelent jobbikos Szegedi Csanád. Öltözetét a nemzetek közötti együttműködés értékeinek adott durva, kocsmai pofonként értékelte Juraj Horvath, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke. BARÁT JÓZSEF összefoglalója.
2009. július 25., 11:13
Vízitúrázók találtak rá egy középkorú férfi holttestére a Tiszában, Szabolcsveresmartnál – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.
2009. július 25., 10:17
Mintegy 150 riasztás érkezett egy nap alatt a tűzoltókhoz, nagyrészt az éjszakai erős szél miatt - mondta a fővárosi tűzoltóság helyettes szóvivője az MTI-nek.
2009. július 25., 08:10
Újabb hat, új influenzavírussal fertőzött beteget találtak Magyarországon, a megbetegedések száma így 47-re emelkedett - közölte Gelencsér Kornélia, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) sajtóreferense- közölte az MTI.
2009. július 24., 14:30
- A klinikai vizsgálati engedélyek kibocsátását követően a napokban kezdődik meg annak a több száz önkéntesnek a kiválasztása, akik elsőként kapják meg az új típusú H1N1 vírus elleni vakcinát - közölte a védőoltást készítő Omninvest Kft. szóvivője pénteken az MTI-vel.
2009. július 24., 10:59
A rendszerváltástól számított közelmúlt jelentős, erős vitát és érzelmet keltő politikusa Gyurcsány. Ahogy éles elméjűen írták róla: liberálisnak baloldali, baloldalinak liberális.
2009. július 24., 10:53
Önző érdekek, korrupció, eltűnő politikai közönség – ez vezetett Mécs Imre szerint az SZDSZ jelenlegi helyzetéhez. Állítja: az MSZP és az SZDSZ számos taktikai hibát követett el, és a nagy civakodásban képtelenek voltak eredményeiket kommunikálni. KRUG EMÍLIA interjúja.