Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2021. augusztus 30., 22:48
A BKK közleményt adott ki.
2021. augusztus 30., 22:38
Iránból menekültek el, mert olyan helyen akart élni, ahol a szabadságjogok garantálva vannak, és nem kell félnie annak, akinek más a véleménye.
2021. augusztus 30., 21:46
Az elmúlt két hónapban 69 bejelentés érkezett kiskorúak védelmére hivatkozva.
2021. augusztus 30., 21:24
Az ISZOMM vezetője szerint elsöprő sikere van az elnevezésnek a párton belül.
2021. augusztus 30., 21:03
Hétfőn vette át kinevezését Kásler Miklós minisztertől.
2021. augusztus 30., 20:53
Az egyik kérdést egyhangúlag fogadták el.
2021. augusztus 30., 20:33
Fekete-Győr András kitért a Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció között kialakult vitára is. Azt mondta, nem szereti a cicaharcot.
2021. augusztus 30., 20:30
Hétfőn még csak helyenként, de kedden már az egész országban várhatóak zivatarok.
2021. augusztus 30., 20:26
A fő helyszín a Hősök tere és környéke, de a Kossuth tér környékét is lezárják majd.
2021. augusztus 30., 19:51
Hogy hol van pontosan az agy homokórája, arról még vitáznak a tudósok. Az oxfordi kutatók szerint az agykéregben lehet.
2021. augusztus 30., 19:47
Ajar Setiadi gyerekkora óta óriási békarajongó.
2021. augusztus 30., 19:09
A politikus szerint a paradicsomszüret egy nagyon klassz dolog.
2021. augusztus 30., 17:24
A katolikus törvényhozók római találkozójára elég bonyolultan sikerült eljutni a miniszterelnöknek és csapatának.
2021. augusztus 30., 16:57
A megállapodás a külgazdasági és külügyminiszter szerint minden részletre kiterjed.
2021. augusztus 30., 16:43
A Csoki & Hipo zenekar emlékezetes éjszakát varázsolt a fesztiválozóknak.
2021. augusztus 30., 16:43
A független országgyűlési képviselő szerint a Fidesz gyűlöletpolitikája miatt történt az eset.
2021. augusztus 30., 14:36
Mutyiszagú a másfél millió vakcina elajándékozása.