Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. június 18., 06:10
A francia hírügynökség szembeállítja Orbán vasfüggönyét a pápa szavaival.
2015. június 18., 05:21
Felmondtak Baji Csabának. Az MVM Simicska Lajoshoz köthető elnök-vezérigazgatóját e-mailben menesztették, tudta meg a HVG. A lap úgy tudja, hogy Bajit Csiba Péter válthatja, aki korábban a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. általános vezérigazgatója volt.
2015. június 17., 19:10
A másodfokon eljáró fővárosi törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.
2015. június 17., 18:51
Honnan kerülnek ki a Békemenet legfőbb támogatói? És kik tartják legfőbb „ellenségüknek” a TASZ-t? Mit olvasnak, milyen műsorokat néznek a legvallásosabb fideszesek? Hiánypótló kutatással rukkolt elő nemrég a Policy Solutions. A Politikai osztálylétszám című elemzésben a magyar szavazói csoportokat nemcsak a szokásos demográfiai mutatók alapján vették górcső alá, hanem bemutatják az életstílusukkal, hobbijaikkal, értékrendjükkel kapcsolatos információkat is. A kutatást elemezzük, s fő kérdésünk az: hol lehetnek a baloldalnak tartalékai?
2015. június 17., 16:56
A Quaestor-ügy kötvényesei június 5-ig adhatták be kárigényüket. Szakértők szerint a kártalanítási törvény csakis politikai megfontolásból született meg: így lehet a legkönnyebben elterelni a figyelmet a brókerbotrány kormányzati hátteréről. Pedig állítólag van egy „politikusi listája” Tarsoly Csaba cégvezérnek. Ami tény: nem tudni, hol tart a büntetőeljárás, arról is hallgatnak, mikor fejeződnek be a felszámolási eljárások a brókercégnél.
2015. június 17., 15:54
Remélhetőleg nem ismétlődik a történelem – így kommentálta a Szabad Európa Rádió szerkesztője 1989-ben a vasfüggöny lebontását. Ma a kormány utasítást adott a belügyminiszternek, hogy kezdje meg a magyar–szerb határ fizikai lezárásának előkészítését.
2015. június 17., 14:41
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja újabb részleteket közölt blogján Lázár János június 8-i szekszárdi beszédéből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint riasztó állapotban van az állam, még húsz évig esélyünk sincs a Nyugathoz való felzárkózásra, ráadásul a kormányzat felkészületlen és kapkod.
2015. június 17., 13:49
A kormány utasítást adott a belügyminiszternek a teljes magyar–szerb határ fizikai lezárására, jelentette be a kormány ülése közben Szijjártó Péter külügyminiszter. A 175 kilométeres határszakaszt négy méter magas kerítéssel zárják le.
2015. június 17., 13:41
A 168 Óra címlapján Pokorny Lia, az évad színésznője látható: a címet a Centrál Színház társulati tagjaként nyerte el. A vele készült interjúban többek között arról beszél, hogyan hatnak a magánéleti gondok és örömök alakításaira, és hogy miként élte meg a társulatváltásokat.
2015. június 17., 11:12
Éles, bekiabálásokkal tarkított vita alakult ki Harangozó Tamás (MSZP) és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára között szerdán napirend előtt az Országgyűlésben.
2015. június 17., 10:53
Többen is messze 200 ezer forint fölötti összegekért tankolnak havonta. Ez alól a nyári hónapok sem kivételek.
2015. június 17., 09:49
Dr. Nádasdy Bencének, az MVM Paks II. Zrt. gazdasági igazgatójának az autójából lopták el azt a laptopot és adathordozókat, amelyeken akár Paks II.-vel kapcsolatos tervek is szerepelhettek – tudta meg a Blikk.
2015. június 17., 09:00
Akár a kocsmában! – így jellemzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung című vezető német konzervatív lap a jobboldali magyar populizmus legújabb próbálkozását. Felidézi, hogy az Európai Parlament legújabb határozata erős megfogalmazásokat tartalmaz a magyarországi jogállamiságot, demokráciát és alapjogokkal kapcsolatos félelmekről.
2015. június 17., 07:55
Leszúrtak egy férfit a főváros XVII. kerületében szerda hajnalban, a gyanúsított az áldozat rokona – tájékoztatott honlapján a rendőrség.
2015. június 17., 07:10
A XV. kerület korábbi vezetői fideszes belharcként próbálják feltüntetni az ügyet, de igazságügyi szakértő mondta ki, hogy hamis aláírás volt azokon a bizonylatokon, amikkel pénzt vettek fel.