Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. július 24., 09:14
„A miniszterelnök közösségi oldalának adminisztrátori feladatainak ellátása” tárgyú megbízási szerződés bruttó 2 millió 921 ezer 400 forintról szólt a 2015. január 1 és június 30 közötti időszakra, ami fél éven keresztül havi átlag bruttó 486 ezer 900 forintot jelent.
2015. július 24., 09:10
Fájdalmak közepette, de születőben van az unió menekültpolitikája – írja az Economist hetilap kommentárja, amely annak ellenére jutott erre a véleményre, hogy nagy sikernek semmiképpen sem lehet nevezni a héten a 40 ezer menekült elosztására tett kísérletet.
2015. július 24., 06:54
A Magyar Kick-box Szövetség fegyelmi bizottsága azonnali hatállyal felfüggesztette annak a férfinek a szövetségi tagságát, aki Szegeden megvert egy diáklányt.
2015. július 24., 05:09
Teljes a káosz a szúnyoggyérítésben: a katasztrófavédelem megrendelésére dolgozó repülők fürdőzőket permeteztek le a Balatonnál és a Velencei tónál, a szúnyogirtásra alkalmatlan időpontban szállnak fel a repülőgépek, a lakossági tájékoztatás pedig elmarad – állítja az LMP.
2015. július 23., 19:13
Az év első öt hónapjában többen születtek és többen is haltak meg, mint az előző esztendő azonos időszakában. A 22,5 ezres népességfogyás pedig 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél – közölte az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2015. július 23., 16:12
A rezsicsökkentésre felesküdött Orbán-kormány újabb ígérete szerint tovább folytatja majd kíméletlen harcát az energiaárak ellen. Miközben az állam propagandagépezete mindenütt ezt harsogja, a gazdaságkutatók elemzései viszont azt bizonyítják, hogy a környező országokban, ahol nem a politikai akarat, hanem a piaci mechanizmus működött, sokkal erőteljesebben csökkentek az energiaárak, mint Magyarországon. Az okokról a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatóját, Hegedűs Miklóst kérdeztük.
2015. július 23., 14:28
Nem akarom megismételni Szalay-Berzeviczy Attila Budapesti Olimpiai Mozgalom elnökének dicshimnuszát a megpályázandó olimpiáról (168 Óra, július 2.), de tényleg nemzetemelő lehetőség kapujában állunk, amely méltó egy újabb rapid orbáni konzultációra.
2015. július 23., 13:30
Csütörtökön főként a déli óráktól szórványosan várható zivatar. Zivatarokban nagy eséllyel fordulhat elő intenzív csapadék, felhőszakadás (általában 25-50 mm, néhol ezt meghaladó), zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos szélre (50-70, néhol 90 km/h-t meghaladó), illetve nagyobb jégre (1-2 cm körüli átmérő) is számítani lehet.
2015. július 23., 13:05
A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek. Ezt a nemzetgazdasági miniszter jelentette be az erdélyi Tusnádfürdőn idén 26. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott gazdasági fórumon.
2015. július 23., 11:35
Itt a nyár és ez ismét sok problémát jelent a kutyatartóknak, hiszen még ma sem látják mindenhol szívesen a négylábú vendéget. Már maga az utazás is komoly gondot okoz annak, aki vonattal szeretne eljutni úti céljához, különösen akkor, ha ezt gyorsan és kényelmesen szeretné megtenni. A MÁV leggyorsabb és legkényelmesebb vonatairól ugyanis kitiltotta a kutyákat.
2015. július 23., 10:08
Az e heti 168 Óra címoldalán Petőfi Sándor látható. A lánglelkű költő egyesek által feltételezett földi maradványait vagy azok egy részét nagy pompával temették el a Kerepesi temetőben. Az ünnepségen tudósítónk is jelen volt.
2015. július 23., 09:09
A londoni Financial Times lap az „Órásplakátok harca” címmel azt írja, hogy az egy emberből álló Kétfarkú Kutya Párt szembeszáll a tekintélyelvű Orbán Viktorral, de a siker még vezetőjét, Kovács Gergelyt is meglepte. Hiszen áradt a figyelem és a pénz, amikor a grafikusból lett álpolitikus kampányt indított, hogy ellensúlyozza a menekültválsággal szemben tanúsított idegengyűlölő bánásmódot.
2015. július 23., 08:50
Tiborcz István, Orbán Viktor vejének cége pofátlanul drágán adott el közvilágítási rendszereket az önkormányzatoknak. A PM az ügyben feljelentést tett, és a napokban arról tájékoztatta az ügyészség a pártot, hogy nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
2015. július 23., 08:00
Vida Ildikó távozása csak a jéghegy csúcsa: tavaly egy komplett régiónyi ember lépett ki az adóhatóságtól, írta a csütörtökön megjelent Figyelő a birtokába jutott dokumentum alapján, amelyet a NAV készített a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
2015. július 23., 07:46
A balkáni útvonalon egy kerítés feladata lesz megvédeni az illegális bevándorlástól Magyarországot és egész Nyugat-Európát. A magyar kormány hónapok óta minden nap a migránsokról beszél és a témát felkapta a média is, pedig akik jönnek, azok továbbmennek nyugatra – írja az SFR.
2015. július 23., 06:01
Magyarország NATO-kerítéssel védekezik a bevándorlás ellen, miközben egyre nő az illegális határátlépők száma, vagyis a nem létező határzár ebben az értelemben máris megtette a maga hatását – írja a Tages-Anzeiger.