A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2023. május 5., 13:40
Autómentes környezetben lehet használni a pesti alsó rakpartot, a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó közötti szakaszon szombaton és vasárnap.
2023. május 5., 13:39
A 48 új járművet kedvezményes áron, mintegy 10 milliárd forintért szerezte be a BKK.
2023. május 5., 13:38
A nyugati civilizáció zsidó-keresztény alapjainak fontosságáról, valamint az állam és az egyházak kapcsolatáról szóltak az Istenben bízunk című kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC Hungary) pénteken Budapesten.
2023. május 5., 12:47
A honvédelmi miniszter kiemelte: amíg ő áll a honvédelem élén, „itt Magyarországon nem lesz sem LMBTQ-XYZ, sem gendersemleges, sem másmilyen, progresszív ideológiával fertőzött haderő”. Hozzátette: a Magyar Honvédség a maga feladatát fogja teljesíteni, Magyarország területét és a magyar emberek biztonságát garantálja.
2023. május 5., 12:39
A ceglédi rendőrök mentették meg a kolbásztól fuldokló nyugdíjas életét.
2023. május 5., 12:35
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Karmelita kolostorban tárgyalt André Venturával, a portugáliai CHEGA párt elnökével.
2023. május 5., 12:22
A konzervatívok történelmi csatát vívnak marxista globalistákkal és a kommunistákkal az egész világon „olyan barbárokkal szemben, akik le akarják rombolni a szabadságunkat és a hagyományainkat” – mondta Donald Trump volt amerikai elnök a CPAC Magyarország konferencia pénteki budapesti zárónapjának megnyitóján sugárzott videoüzenetében.
2023. május 5., 11:49
Eszméletlenre verte a rászoló gyalogost egy elektromos rollerrel közlekedő férfi, az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért.
2023. május 5., 11:31
Már a kirobbanásakor is az volt magyar álláspont, hogy aligha lesz nyertese az ukrajnai háborúnak, ennek a háborúnak nincsenek és nem is lesznek nyertese jelentette – ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2023. május 5., 11:22
Fémhulladék engedély nélküli gyűjtése miatt vádat emelt az ügyészség egy somogyi házaspár ellen.
2023. május 5., 10:51
A felszentelt diakónus szerint a hatalom emberei példát akartak statuálni a fián.
2023. május 5., 10:37
Jog- és szakszerű volt a kényszerítőeszköz alkalmazása a rendőri intézkedés során a szerda esti budapesti tüntetésen a parancsnoki vizsgálat szerint.
2023. május 5., 08:44
Vasárnap délután öt órától női demonstrációt tartanak a Dísz téren a tüntetéseken a gyerekekkel szemben bevetett erőszakos eszközök ellen.
2023. május 5., 08:28
Nyugodt, napos időjárás várható pénteken, de a záporok lehetősége sincs teljesen kizárva.
2023. május 5., 06:30
Május 6-án Budapesten rendezik meg európai szélsőjobboldali szervezetek az „European Fight Night” (Európai Küzdősport-est) nevű eseményt, amely a szervezők szerint „a legnagyobb radikális nacionalista összejövetel lesz a koronavírus óta”.
2023. május 4., 19:19
A Győri Törvényszék hitelesítette a népszavazási kérdést, most következhet a voksoláshoz szükséges 25 ezer aláírás összegyűjtése.
2023. május 4., 18:03
A pert indító Hann Endre a döntés után sietve hagyta el a bíróság épületét.
2023. május 4., 18:02
A postai szolgáltatások szűkülését kritizálták az ellenzéki képviselők, míg a kormánypárti szónokok a digitális érettség növekedésével indokolták a változtatást.