ORFK: Jogszerű volt a könnygázzal lefújni a diákokat

Jog- és szakszerű volt a kényszerítőeszköz alkalmazása a rendőri intézkedés során a szerda esti budapesti tüntetésen a parancsnoki vizsgálat szerint. 

2023. május 5., 10:37

Szerző:

A rendőrség szerint jogosan vetettek be könnygázt és egyéb kényszerítő eszközöket a gyülekezés feloszlatására a szerdai tüntetésen, mert a bejelentett gyűlések befejezése után a résztvevők egy csoportja az előírásokat megszegve a budai várnegyedbe vonult, ahol a rendőrség megakadályozta, hogy a Színház utcába és a Szent György utcába bejussanak. Itt a tüntetők vitatkozni kezdtek a rendőrökkel, indulatos, sértő kijelentéseket tettek, közülük néhányan igyekeztek a sorfal közé furakodni, lökdösték a rendőröket – áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményében.

Többen már ekkor maszkkal vagy kendővel takarták el az arcukat, de volt, aki védőszemüveget, sőt gázálarcot viselt. A rendőrök többször tájékoztatták a megjelenteket, hogy be nem jelentett gyűlésen vesznek részt, és kérték, illetve felszólították őket, hogy a sorfaltól lépjenek távolabb, valamint a rendőrökkel szembeni erőszak esetén kényszerítő eszközök alkalmazását is kilátásba helyezték.

A tömeg egy része ekkor elindult a Színház utcához, közben az építési területet védő kerítést rángatták, ütötték. Néhányan átmásztak a kerítésen és együttes erővel áttörték azt. Az építési területre betódult csoport a kerítést tovább rongálta és a Színház utca felé is áttörte. Az ott felsorakozott rendőröket dobálni kezdték és többen megkíséreltek a sorfalon erőszakkal átjutni.

A támadás elhárítására a rendőrök ekkor könnygázt alkalmaztak, és megkezdték a zárt területre bejutottak kiszorítását, ennek során öt embert vontak intézkedés alá, akiket később előállítottak. Miután mindenkit sikerült a zárt területről kiszorítani, az egyenruhások sorfallal biztosították az áttört kerítést – közölték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) május 3-án délutánra három, a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó fővárosi gyűlésről érkezett bejelentés. A BRFK mindhárom bejelentést tudomásul vette, a szervezőkkel egyeztetett. A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a BRFK gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett, a rendőrökre támadók közül öt embert előállítottak, velük szemben a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést.

Hozzátették: a további támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján jelenleg is folyamatban van.
Nyolc embert azért jelentettek fel, mert arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen. Egyiküket elő is állították, mert megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni szándékozó rendőrök elől. Egy nőt pedig pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő. Délután egy belvárosban bejelentett gyűlés helyszínére érkező fiatalnál késeket és egy ollót találtak a rendőrök, ezért őt az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség elkövetése miatt előállították, büntetőeljárás indult ellene – ismertették.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: Christophe Gateau/DPA/AFP)