Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom feladatlapok várták a diákokat.
2016. április 9., 08:22
Gázórának hajtott egy személyautó a Somogy megyei Andocson, a Szent Ferenc téren – közölte a katasztrófavédelem.
2016. április 9., 08:08
Az elmúlt években a hegyvidéki önkormányzat olyan közbeszerzési gyakorlatot alakított ki, ami megkönnyíti a korrupció lehetőségét – állítja Tüttő Kata szocialista önkormányzati képviselő, aki magánszorgalomból átvilágította a XII. kerület összes fontos közbeszerzését. Ennek alapján leginkább azt furcsállja, hogy az önkormányzat szinte csak meghívásos pályázatokat ír ki, amelyeken rendre ugyanazok a cégek nyernek, illetve veszítenek, vattavállalkozások asszisztálása mellett. A fideszes Pokorni Zoltán vezette önkormányzat szerint az MSZP-s képviselő tévúton jár, a kerület közbeszerzései mindenben megfelelnek a jogszabályoknak.
2016. április 9., 06:09
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Orbán Viktor miniszterelnök kérésére (!) elrendelte a magyarországi offshore-szálak azonnali, egyenkénti kivizsgálását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – mindezt egy héttel a Panama-papírok napvilágra kerülését követően. Az ausztrál adóhatóságnak nem kellett egy nap sem, hogy hivatalból eljárást indítson a botrány kirobbanása után.
2016. április 8., 18:59
A Fidesz az MSZP-nél keresi a szálkát, miközben neki a választási ígéretei és kormányprogramban rögzített tiltásával szemben szekérderéknyi saját gerendája van az offshore-ügyben – állítja az MSZP közleménye.
2016. április 8., 18:37
Február második felében kezdődött meg a családi otthonteremtési kérelmek (csok) beadása, egy hónap alatt a hitelintézetek 2400 kérelmet fogadtak be, több mint 6 milliárd forint összegben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca arról egyelőre nem tett közzé információt, hogy közülük hányan kapták meg az igényelt támogatást.
2016. április 8., 18:07
Az ÁNTSZ arra hivatkozva nem ad ki intézményekre bontott statisztikát a kórházi fertőzésekről, hogy a betegek ez alapján választanának kórházat, nem pedig aszerint, hogy hol gyógyíthatók a leghatékonyabban – derül ki az RTL Klub riportjából. A Társaság a Szabadságjogokért pert indított, mert szerintük még gyakorló orvosok számára is érthetetlen módon van tálalva az erre vonatkozó információ.
2016. április 8., 16:08
A miniszterelnök házi focicsapata saját műsort kap a köztévé M4-es csatornáján április 8-tól.
2016. április 8., 13:58
A kormány hétfőn áttekinti a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény egyéves tapasztalatait, majd azok szélesebb körű megvitatása után dönt a további lépésekről – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban, miután szerdán a Kúria a szocialisták népszavazási kezdeményezését hitelesítette vasárnapi zárva tartással kapcsolatban.
2016. április 8., 13:42
Egyedülálló hosszúságú, hat túlsúlyos és túlméretes szállítmányú kamionból és kísérő autókból álló konvoj halad rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre a 81-es úton vasárnaptól csütörtökig, éjszakánként – tájékoztatta a Bau-Trans Kft. az MTI-t. A konvoj útjába eső településeken órákig nem lesz áram.
2016. április 8., 12:52
Kulturális, gasztronómiai programokat, filmvetítést, koncertet, divatbemutatót, kerekasztal-beszélgetést is tartanak ma a nemzetközi roma napon. A Roma Sajtóközpont és partnerei a fővárosban és sok vidéki településen kínálnak látnivalót az érdeklődőknek.
2016. április 8., 12:26
Nagy vihart kavart véleményét „nem a nyilvánosságnak szánta”.
2016. április 8., 12:05
A kormány a terrorveszélyre hivatkozva lényeges jogszabály-módosításokat tervez. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt, olyan rendszer kiépítését szorgalmazza, amelyben a fontos információk egy központba futnak be. Az Alstom metróbeszerzéssel körüli korrupcióval kapcsolatban arról beszélt: az angol hatóságoktól meg kell kérni a visszaélésekre utaló bizonyítékokat, és ki kell vizsgálni azokat, amivel „a rendőrségnek és az ügyészségnek komoly munkája lesz”.
2016. április 8., 11:57
A rendőrségben kilenc hónap alatt sem sikerült tisztáznia, ki volt a felelős Rékasi Károly balesetében. Az ORFK sajtóosztálya lapunkkal azt közölte: az eljárás továbbra is folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Időközben záróvonalat festettek fel abban a kereszteződésben, ahol a motorral közlekedő színész előzés közben nekiment az előtte bekanyarodó autónak.
2016. április 8., 10:28
„Csak imádkozunk, hogy valami jó kis vonatszerencsétlenséges témát kapjunk, mert abban legalább nincs politika.” „Mindenkinek gyomorgörcse van.” Ilyen hangulat uralkodik a Fidesz által beszántott országos kereskedelmi televízióban. Úgy tudni, közben Habony Árpád útmutatásai alapján klasszikus, celebes csomagolású politikai bulvárhíradó készül. TV2-s kollégákkal beszéltünk, olyanokkal, akik ma is ott dolgoznak, akik felmondtak és akiket kirúgtak. A nevét senki sem vállalta. Ami nem meglepő.
2016. április 8., 09:23
Az Együtt is gyűjt aláírásokat a szocialisták mind a vasárnapi boltzár témájában, mind pedig földügyben.
2016. április 8., 09:22
A Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform (CKP) április 12-re tárgyalásra hívta a kormány „megfelelő felhatalmazással rendelkező” képviselőit. A pedagógusszervezetek 12 pontos követelésük elfogadására szólítják fel a kormányt, különben tartanak. Erre a napra hirdetett kétórás sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, de más ágazatok szervezetei is a lázadó tanárok mellé álltak. Akár útlezárásokkal is tiltakoznak majd. Radó Péter oktatáskutatótól azt kérdeztük: vajon hová vezethet mindez s mi a civil mozgalmak felelőssége?
2016. április 7., 19:15
Orbán Viktor miniszterelnök után Lázár János is arról beszélt: van mit ünnepelni, a tegnapi nappal, hét év után visszafizettük az IMF-hitelt. Valójában erre 2013-ban már sor került. Most Brüsszelnek fizették vissza a pénzt.