Kifullad a lázadás?

– A sajtóban az jelent meg: ön a vezetője a

– Nem! A CKP-t ötvennyolc szakmai szervezet hozta létre: én egyiket sem képviselem. Felkértek, hogy moderátorként vezessem a platform üléseit, mert – gondolom – szükségük volt egy semleges figurára.

– Sokáig úgy tűnt, a pedagógusok tudomásul vették, hogy a kormány felszámolta az iskolák autonómiáját és a tanítási szabadságot. Most mégis példát mutattak civil kurázsiból. Mitől ez a fordulat?

– A Fidesz-kormány köznevelési törvénye 2011-ben valóban szinte ellenállás nélkül ment át, de később a tanárok már saját bőrükön is érzékelték a következményeket: krétára sem volt pénz, a legelemibb belső iskolai ügyekben sem dönthettek önállóan. A pedagógusokban nőtt a frusztráltság, majd elszakadt a húr: 2014 őszén bevezették a közoktatásban a minősítések és külső ellenőrzések rendszerét. Az iskolai oktatóknak hetvenhét indikátor szerint kellett önmagukat és egymást értékelniük, plusz egy mesterpedagógus szakfelügyelő is értékelte őket. Ebben az adminisztrációs rémálomban a minősítések minden elemét fel kellett tölteni az Oktatási Hivatal szerverére. Nem kell ahhoz paranoia, hogy az ember úgy érezze: ez a rendszer ellene van, hiszen minden arról szól, miként lehet a pedagógusokat kontrollálni, féken tartani. Azzal viszont nem számolt a kormány, hogy ez nyílt lázadásokhoz vezethet és tízezrek vonulnak az utcákra.

–

– A pedagógusok fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy az oktatáspolitikának – mint minden közpolitikának – morális tartalma is van. Ráadásul elfogadhatatlan: a kormányzat anélkül hoz döntéseket, hogy egyeztetne a szakmai szervezetekkel. Semmibe veszik a civileket. A kormány saját ígéreteit is folyamatosan megszegi. A bocsánatkérés elmaradása annyit jelent, hogy a hatalom nem vállal erkölcsi felelősséget saját döntéseiért.

– Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője kijelentette: a pedagógusok 266 milliárdos béremelése után nincs miért bocsánatot kérniük.

– Lázár állítása hazugság. Ekkora összeget utoljára 2002-ben fordítottak fizetésemelésekre, amikor a Medgyessy-kormány ötvenszázalékos béremelést adott a közszférának. Az Orbán-kormány csupán 4300, szakfelügyelőként és tanácsadóként foglalkoztatott mestertanárnak adott nagyon jelentős fizetésemelést. Ugyanakkor a pedagógus-alapbért nem vagy alig emelték, és szinte semmi nem jutott azoknak a tanároknak, akik még a pályájuk elején vannak. A fiatalabb kollégák bére így még inkább elmaradt a piaci keresetekhez képest. Nyolc éven belül a tanárok harmada nyugdíjba megy, és nem lesz utánpótlás. Elképesztő pedagógushiányra kell számítani.

– Palkovics László oktatási államtitkár nem érti, miért követelik a tüntetők, hogy a GDP hat százalékát fordítsák a közoktatásra. Palkovics állítja: az állam ennél is többet költ az ágazatra. Szerinte „számítás kérdése az egész”.

– Tényleg számítás kérdése. A kormány például úgy számol: az összes államháztartási kiadáshoz hozzáadja az uniós támogatásokat is, és így tényleg kijöhet a hat százalék. Valójában azonban a hazai költségvetésnek mindössze körülbelül négy százalékát fordítják közoktatásra, ami messze elmarad az uniós átlagtól.

– A kormány közben – általa felkért szereplőkkel – létrehozta a köznevelési kerekasztalt, ahová hívják a Civil Közoktatási Platformot is, ám ők nem hajlandók ilyen feltételek mellett tárgyalni. Helyesen teszik?

– Abszolút helyesen. Nem véletlenül nevezték ki Palkovics Lászlót a közoktatás élére is, mert államtitkárként korábban már sikerült lecsendesítenie a felsőoktatásban zajló tiltakozási hullámokat. Módszerei most is ugyanazok: megosztani a tiltakozó civileket és szakmai szervezeteket, s bekényszeríteni őket olyan kerekasztalba, ahol kisebbségbe kerülnek, ezért javaslataikat biztosan leszavazzák. Miért kellene a CKP-nak csatlakoznia olyan asztaltársasághoz, ahol a kormány barátai – a Magyar Művészeti Akadémiától a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéig – döntő többségben vannak? Ráadásul itt biztos nem születhetnek valódi döntések. Amikor a kormány nemrég bejelentette, hogy megszünteti a Kliket, kiderült, előzőleg ezt nem tárgyalták meg a köznevelési kerekasztallal. Egyetlen céljuk van: elfojtani a szakmai mozgalmakat.

– A kormány a Klik helyett sok kis helyi Kliket hozna létre a közoktatásban, de a teljes állami kontroll megmaradna. Ön azt nyilatkozta: ez a mostaninál is rosszabb helyzethez vezetne.

– A hatalmi kontroll dekoncentrálása veszélyes folyamatokat indíthat el. A jelenlegi jogszabályok szerint mindazt, ami az iskolákon belül történik, a Klik szabályozza. Elvileg a tanintézmények tantárgyfelosztásainak elkészítése is az ő feladatuk lenne. Egy bürokratikus hivatalnak persze erre nincsenek kapacitásai. Az iskoláknak tehát még maradt némi informális mozgásterük: például megírhatják saját tantárgyfelosztásukat, amelyet a Klik jóváhagy. De ha minden járásban alakulna egy állami intézményfenntartó hivatal, amely „mikromenedzselné” a körzetébe tartozó oktatási intézményeket, az iskolák végképp minden szabadságukat elveszítenék.

– Egy hónap múlva ballagás és érettségik. A pedagógusmozgalmaknak fokozniuk kell a nyomást, ha eredményt akarnak elérni. Ha a kormány nem kezd kétoldalú tárgyalásokat a CKP-val, április 15-én újabb, immár kétórás polgári engedetlenségi akció következik. Hová vezethet mindez? Kifullad a lázadás? Netán kormányellenes országos demonstrációk jöhetnek?

– Ezt most még senki nem tudná megjósolni. Egyelőre a kölcsönös kifárasztás játszmája folyik a kormány és a tiltakozók között. Ha a mozgalom erősödik, a kormány olyan népszerűségvesztést szenvedhet el, ami rákényszerítheti, hogy a tárgyaljon a CKP-vel és elfogadja a 12 pontot vagy annak egy részét. Ez már érzékelhető javulást hozna a közoktatásban. Például ősztől vissza lehetne térni a szabad tankönyvválasztáshoz, csökkennének a pedagógusok és a diákok terhei, eltörölnék a kötelező vallás- és erkölcstant. Ezektől azonban még nem állna helyre az iskolák autonómiája és a minőségromlás sem lassulna.

– Az Orbán-rendszer alapja a korporatív állam: minden ágazatot központosítanak, közvetlen politikai irányítás alá vonnak. A köznevelési törvényt csak úgy lehet megváltoztatni, ha a politikai rendszer is változik.

– Egyetértek, és magánemberként azt gondolom: ez a kormány már annyi kárt okozott az országnak, hogy mindenképpen le kellene váltani. Óriási a nyomás a CKP-n és főleg a Tanítanék Mozgalom vezetőin. Sokan azt várják tőlük, hogy országos politikai megmozdulásokkal buktassák meg a kormányt. Szerintem viszont nagyon jól teszik, hogy ellenállnak a nyomásnak és nem állnak be egyetlen párt mögé sem. Akkor ugyanis a mozgalmuk azonnal meghalna.

– Így viszont minden teher a civilekre nehezedik, s könnyen a „kifárasztásos játszmák” áldozatául válhatnak. Szimbolikus értékű volt, hogy a pedagógustüntetéseken Sándor Mária, a „fekete ruhás nővér” is felszólalt, aki most bejelentette: elfáradt, befejezte.

– Tény, hogy a civil mozgalmak akkor esélyesek, ha minél több szövetségesre találnak, ha például a szakszervezetek is támogatják őket. Épp ezért nagyon fontos fejlemény, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is sztrájkot hirdetett április 15-ére és más ágazatok szakszervezetei is a Tanítanék Mozgalom mellé álltak. Ugyanakkor a pedagógusok nem politikai játékosok. Nem a kormány leváltását vállalták, hanem azt, hogy kikényszerítik az oktatás akut problémáinak megoldását. Ez önmagában is hatalmas eredmény volna. Más kérdés, hogy hosszú távon mennyire fenntartható egy rendszer, amelynek kormánya ennyire önkényes, erőszakos és dilettáns politikát folytat. De ez nemcsak a pedagógusok felelőssége, hanem az egész társadalomé. n