Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. április 19., 11:32
A Policy Solutions által indított portál a Magyar Országgyűlés képviselőinek munkáját teszi átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé az állampolgárok számára. A Képviselőfigyelőn elérhető, kereshető és értékelhető mind a 199 parlamenti képviselő munkája: felszólalásaik, szavazásaik és az általuk benyújtott törvényjavaslatok, törvénymódosítások, egyéb indítványok.
2016. április 19., 10:50
Utoljára 21 évvel ezelőtt volt Magyarországon tanársztrájk. A kollektív emlékezet az 1995-ös eseményt Szöllősi Istvánnéhoz, a Pedagógusok Szakszervezetének akkori vezetőjéhez köti. A holnapi munkabeszüntetést pedig minden bizonnyal Galló Istvánnéhoz, a PSZ nyolc éve hivatalban lévő elnökéhez kapcsolják majd a történelemkönyvek. A közvélemény azonban szinte semmit nem tud a tévében mindig szigorúnak, decensnek tűnő pedagógusvezetőről. A 168 Óra megrajzolta portréját.
2016. április 19., 09:12
Elgázolt egy embert az M3-as metró a Forgách utcánál – közölte a katasztrófavédelem.
2016. április 19., 08:18
A Mossack Fonseca botrányában érintett Kerényi János fideszes képviselőt sikerült elcsípnie az RTL Klub és az ATV stábjának. A kormányárti politikus szerint csak azzal az offshore-ral van baj, ahol pénzt parkoltatnak, ráadásul tele az ország is offshore hátterű cégekkel, amik itt adóznak és amiknek a hiányát a magyar gazdaság is megérezné.
2016. április 19., 05:14
Az „európai álom” továbbélése érdekében az Európai Unió újraalapító szerződésének két éven belüli létrehozását javasolta Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter – közölte az RTBF belga közszolgálati televízió hétfőn.
2016. április 18., 17:49
Az egykori fideszes honatya, a Panama-papírok között. A csendes fogorvos 16 évig volt Kecskemét egyéni képviselője, noha nem szívelte a város fideszes vezetése, és nevéhez kötődik az elmúlt 25 év egyik legmocskosabb kampánya. Horváth sokáig mégis jól taktikázott, csakhogy jött az okostojás, és vele a lebukás.
2016. április 18., 17:48
A magyar állam vezetői sikeres gazdaságtörténelmi tetteket hajtottak vége 2010 óta, ezért őket meg kell fizetni. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ezzel indokolta, miért nem érvényes már a kétmilliós bérplafon,és miért tartja helyesnek, hogy a parlament megduplázta, és ötmillióra emelte a fizetését – írja az .
2016. április 18., 16:48
A vasárnapi után a szombati bérpótlékot is meg akarj a vonni a Párbeszéd Magyarország információi szerint a kormány.
A PM szakszervezeti forrásokból úgy értesült, hogy a Fidesz a költségvetési törvényben elrejtve kíséreli meg a szombati készenléti bérpótlék felszámolását.
2016. április 18., 16:07
Rálőtt az őt elővezetni akaró rendőrökre Orosházán egy férfi hétfő kora délután – tájékoztatta az MTI-t a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Senki sem sérült meg.
2016. április 18., 15:59
Az eljárás versenytorzító hatása miatt az Európai Bizottság (EB) a leállítását kérte annak a 420 milliárdos szennyvíz-tendernek, amelyet erősen rendhagyó feltételekkel írt ki nemrég a magyar állam – .
2016. április 18., 15:21
A a parlament honlapján Tállai András válaszát Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőnek arra kérdésére, hogy a kaszinókra mikor terjesztik ki az online pénztárgépek használatát.
2016. április 18., 12:03
Csúnyán megbukott az agrártámogatási rendszer – állítja az LMP képviselője, Sallai Róbert Benedek. Miközben termelők sokaságának még a területalapú támogatások 2015 őszén esedékes első része sem érkezett meg, a K-Monitor kigyűjtéséből kiderül: csődöt mondott a nagytermelők területalapú támogatásának állítólagos visszafogása – fogalmaz Sallai közleménye.
2016. április 18., 11:54
Jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés – mondta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, a költségvetés készítésekor 0,9 százalékos inflációval számolnak.