A decens vezér – Galló Istvánné portréja

– Akik nem ismerik, azt gondolják róla, hogy nincsenek érzelmei. Dehogy nincsenek. Tudatosan rejti el személyisége számos vonását a nyilvánosság elől, csak a barátainak, a közvetlen környezetének meri igazán megmutatni magát. Sokkal színesebb egyéniség annál, mint amennyi ebből átszűrődik a kamerákon. Ráadásul amit tudatosan közvetít magáról: a fegyelmezettség, a szigorúság, a visszafogottság – az is a sajátja. Nem vesz fel szerepeket, csupán ezeket a vonásait hangsúlyozza – így jellemzi egyik régi ismerőse Galló Istvánnét, a PSZ 2008 óta hivatalban lévő elnökét.

A szervezetben szinte mindenki csak Piroskának szólítja, ez a szakszervezeti mozgalomban régi hagyomány, neves elődjét, Szöllősi Istvánnét is csak Icaként ismerte a fél ország. Szöllősinéhez képest azonban teljesen más karakter: a heves vérmérsékletű elnökelőd minden szempontból uralta a szakszervezetet, képes volt az akaratát rákényszeríteni a munkatársaira, médiaszereplései során pedig a keménykezű vezető benyomását keltette. Hozzá képest Gallóné a kompromisszumok embere, döntéseit tudatosan alárendeli a testületi álláspontnak, és minden területen igyekszik elkerülni a radikális eszközök bevetését.

A most 63 éves érdekvédő értelmiségi családba született, édesapja, Péter Ferenc a gödöllői agrártudományi egyetem adjunktusa volt, édesanyja is az intézményben dolgozott. Péter Piroska gyerekkora óta tanár akart lenni, soha nem gondolkodott más hivatáson. Pályája lassan indult be, előbb évekig képesítés nélküli tanárként dolgozott Dányban és Pécelen, majd gyesre ment, így a tanítói diplomáját csak 1979-ben szerezte meg. Életének két legszebb évtizedét a józsefvárosi Erdély utcai általános iskolában töltötte, ahol első-második osztályosokat tanított.

– A szó szoros értelmében integrált iskola volt, egy osztályba jártak a roma és a nem roma gyerekek, de alig volt érzékelhető köztük bármilyen különbség. A családok hasonló anyagi helyzetben éltek, a romáknak is volt munkájuk, a cigánygyerekek pedig már az óvodában együtt jártak a többiekkel – emlékezik Gallóné. A VIII. kerületben ő próbálhatta ki először a Lovászné-féle olvasástanítási módszert, amelynek következtében egy idő után a fiatal kolleginához jártak hospitálni a kerületi tanítónők. Komoly sikernek számított, hogy 1986-ban őt választották meg a józsefvárosi első-második osztályos tanítók munkaközösségének vezetőjévé. Ebben az időszakban derült ki, hogy óriási a munkabírása, gond nélkül vívott ki tekintélyt a diákok, a szülők és a kollégák körében.

Galló Istvánné hűséges típus. Egyszer házasodott: 43 éve él a férjével, Galló István mérnök-tanárral együtt. Ugyanennyi ideje laknak ugyanabban a józsefvárosi házban, igaz, a gyerekek (Péter és Dániel) születése után egy szinttel lejjebb költöztek, a két és fél szobát három és félre cserélték. Az Erdély utcai iskolában töltött egy-egy nehezebb nap után megfordult ugyan a fejében, hogy talán el kellene hagynia a pedagóguspályát, de másnap reggel rendre elszégyellte magát amiatt, hogy ez egyáltalán felvetődött benne.

A hűséghez még egy adalék. Gallóék közös életük során csak egyszer tartottak kutyát: Kitty, a német vizsla hathetesen került hozzájuk, és 16 évig élt velük, Gallóné a szakszervezeti ülésekre is rendszeresen bevitte magával. A családtagok úgy megszerették a vizslát, hogy még élt Kitty, mikor elhatározták, érzelmi okokból nem lesz majd másik kutyájuk. Ezt a fogadalmat be is tartották. „Kitty elment” – ezt az üzenetet küldte el a fiainak Gallóné a kutya halálakor. A mai napig nem törölte ki az SMS-t a telefonjából.

Akik ismerik Galló Istvánnét, kivétel nélkül úgy látják, nem találkoztak nála kötelességtudóbb emberrel. Ő maga ezt a neveltetéséből vezeti le, pedig inkább alapjellemvonásról lehet szó. Iskoláskorában versenyszerűen sportolt: atletizált (gerelyhajító volt), majd kézilabdázott. Nem ért el kiemelkedő eredményeket, de nem is ezt tartja fontosnak a sportban.

– Fegyelemre nevel és megtanít tiszta fejjel fogadni a győzelmet, elviselni a vereséget – érvel.

Azon asszonyok közé tartozik, akik imádják a háztartásvezetést. Nemcsak néhány elemét szereti, hanem az összes házimunkát. Persze rutinból végzi a takarítást, a vasalást meg a főzést – talán azt szereti inkább, hogy ilyenkor az agya máshol járhat. Meséli, annak idején, mikor gimnazistaként először járt építőtáborban, azt kérte, hadd mosogathasson a menzán, annyira vonzónak találta a hatalmas mennyiséget. Odahaza évtizedekig három férfit szolgált ki (ha nem számítjuk Robit, a papagájt), de soha nem fárasztotta a dolog. Amikor közel járt a halálhoz, akkor is az elmaradt házimunka bántotta a leginkább.

– 1998. december 2-án reggel elpattant egy ér az agyamban. Agyvérzést kaptam, az idegsebészeten hatórás műtéttel hoztak vissza az életbe. A férjemnek a műtét előtt azt mondták, búcsúzzon el a feleségétől, mert nem biztos, hogy megéri a másnapot. Amikor az intenzív osztályon felébredtem az altatásból, egy ápolónő ült az ágyam mellett, és azt mondta: asszonyom, ne mozdítsa meg a fejét, mert különben meghal. Megkérdeztem, meddig nem mozdíthatom meg a fejem. Azt válaszolta, hogy napokig. Mondom, az lehetetlen, nekem haza kell mennem és ki kell vasalnom a fiúknak az ingeket. Aztán ott feküdtem mozdulatlanul 13 napig. Végül a saját felelősségemre december közepén hazaengedtek, karácsonykor már én készítettem el az ünnepi menüt.

Galló Istvánné azon közszereplők közé tartozik, akik tudatosan próbálják javítani-csiszolni a nyilvánosság előtti fellépéseiket. Gyerekkorában nagy versmondó volt, szavalóversenyekre járt, iskolai ünnepségeken lépett fel. Azt vallja, hogy a pedagógus egyik legfőbb fegyvere, a szakma lényege a szép, tiszta beszéd. Minden tévényilatkozatát, rádióinterjúját visszanézi-visszahallgatja. Nem csak a tartalomra koncentrál, azt is elemzi, hogy nyelvtanilag-stilárisan hibátlanul fogalmazott-e. Ebben állandó és „kegyetlen” partnere a ma már nyugdíjas férje, aki nem fukarkodik a kritikával.

Önvédelemből igyekszik nem elolvasni a megnyilatkozásaihoz fűzött olvasói kommenteket, de azt így is tudja, legtöbbször azt vetik a szemére: túlságosan konzervatív, nem elég figyelemfelkeltő, a megjelenésében pedig tanító nénis.

– Ne szépítsük, unalmasnak tűnök a képernyőn. Tisztában vagyok vele, hogy jobban szabadjára kellene engednem az érzelmeimet, törekszem is erre. Néha sikerül is, például amikor egy riporter felbosszant. Olyankor jobban is tetszem magamnak.

Nemrég sikerült alaposan felbosszantania Bencsik Andrásnak, a Demokrata főszerkesztőjének, aki azt közölte róla, hogy a „tömeggyilkos Péter Gábornak”, az ÁVH egykori vezetőjének a lánya. Miután hamar kiderült, hogy hamis a hír, és Bencsik gyorsan le is vette a közösségi oldaláról, Gallóné akár el is engedhette volna az ügyet. Ehhez képest beperelte a főszerkesztőt.

– Azért nem hagyom annyiban, mert nem hibát követett el, hanem szándékosan akart fájdalmat okozni – mondja a szakszervezeti vezető. – Szeretném, ha jogerős ítélet mondaná ki: ilyet senkivel nem lehet megtenni.