A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2021. március 17., 13:54
A herceg nem kért engedélyt az egészségügyi hatóságoktól a vakcinák behozatalára.
2021. március 17., 13:50
Avi Wigderson izraeli matematikussal közösen nyerték el a díjat.
2021. március 17., 13:30
A szakember elmondta: nem igaz, hogy az oltások terén rosszul állunk, de az sem igaz, hogy mindenkinek jut megfelelő minőségű lélegeztetőgépes ellátás.
2021. március 17., 13:25
Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, és jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt a közügyektől, valamint járművezetéstől is eltiltaná a celebet.
2021. március 17., 13:01
És mintegy 1000 praxis oltóanyag nélkül marad. A 10 oltáson túl 44 beteget küldhetnek kórházi oltópontra. Összesen 276 ezer regisztrált időst terveznek beoltani a héten.
2021. március 17., 12:25
Szerinte a korlátozások ellenére túl sok ember volt ott egyszerre. Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntette és rongálás vétsége miatt emeltek vádat a büntetett előéletű férfi ellen.
2021. március 17., 11:31
Emergency Exit: öt európai egyetem veheti át formálisan az SZFE 150 hallgatóját, elismerik az eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is.
2021. március 17., 11:12
A valóság és képzelet határán játszódó film már több díjat zsebelt be, és továbbra is versenyben van a „függetlenek Oscar-díjaként” számon tartott Independent Spirit Awardért.
2021. március 17., 11:10
A férfi nem tartotta a kellő követési távolságot, túllépte a megengedett sebességet is, és nekiütközött egy előtte fékező autónak.
2021. március 17., 11:08
Egyre nagyobb bajban van a szépségipar is, mégsem akarnak tüntetni, hanem bíznak a március 23-ra ígért nyitásban. Amennyiben mégsem lehet kinyitni, akkor támogatást kérnek.
2021. március 17., 11:02
A friss adatokban nincsenek benne a nem támogatott, vényköteles gyógyszerek és a vény nélkül kapható készítmények sem.
2021. március 17., 10:44
A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete közölte a hírt.
2021. március 17., 10:35
A papképzésben ezentúl külön tantárgy lesz a gyermekvédelem, a püspöki konferencia pedig gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök kinevezését tervezi a katolikus iskolákban.
2021. március 17., 10:18
Egyre fiatalabbak vannak veszélyben a brit mutáns miatt, amely erőteljesebb lázt, köhögést, fejfájást, ízületi fájdalmat és több halálesetet okoz – mondta az infektológus.
2021. március 17., 09:42
Az autósok még június közepéig használhatják a hidat.
2021. március 17., 09:30
Újabb negatív rekord: soha ennyien nem haltak meg egy nap alatt a járvány kezdete óta, a lélegeztetőgépen lévők száma is az eddigi legmagasabb.
2021. március 17., 09:20
Nyomozás közben derült ki, hogy az áldozat rokonai pénzért kínálták fel a 13 éves lányt az elkövetőknek.
2021. március 17., 09:01
A szúrások a tanárnő mindkét szemét, agyát és testét érintették. A támadó, egy 37 éves kínai férfi, drogfüggő lehetett, és már korábban is fojtogatott egy másik beteget.