A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2021. március 16., 12:22
Költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt emeltek vádat ellene, felfüggesztett börtönbüntetést és vagyonelkobzást kezdeményezett vele szemben a főügyészség.
2021. március 16., 11:59
A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 46, a DK 16, a Jobbik 14, a Momentum 9, az MSZP pedig 7 százalékon áll.
2021. március 16., 11:21
Augusztusban még azt mondta a külügyminiszter, a jövőben sem fogja engedélyezni a home office-t, „és aki ezt nem vállalja, annak nyitva állnak az épület ajtói, természetesen a kifele irányban is”.
2021. március 16., 10:44
A fiatalok csaknem 60 százaléka nem adatná be magának a vakcinát, velük szemben mindössze 32 százalékos csoport vállalja az oltást. Az 50 év felettiek körében éppen ellentétes az arány.
2021. március 16., 10:30
Nekünk az is jó, ha ideadják a vakcinákat, és engedik, hogy megoldjuk magunk a budapestiek oltásának felgyorsítását – írta a főpolgármester.
2021. március 16., 09:53
Közülük több mint 10 százalék, 1067 ember szorul lélegeztetőgép segítségére.
2021. március 16., 09:05
„A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem” – mondta Balázs Zoltán.
2021. március 16., 08:45
Csak ebben az esetben tudnak biztonságosan működni a köznevelési intézmények – figyelmeztetett a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.
2021. március 16., 08:22
A hírt a színésznő volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette.
2021. március 16., 07:42
Nem tudni, ki áll az akció mögött.
2021. március 16., 07:34
A sürgősségi szakorvos szerint vannak olyan kórházak, ahol már csak az utolsó ágyakat sikerült elcsípniük.
2021. március 16., 06:53
Nemcsak Szombathelyen, de Budapest IV. kerületében is politikai kérdéssé vált az önkormányzatok által javasolt oltópontok felállítása.
2021. március 16., 06:42
Eltévedt a városban a férfi, aki sürgős orvosi ellátásra szoruló édesapjával indult kórházba. A budapesti rendőrök segítettek nekik.
2021. március 16., 06:34
Közbiztonságra különösen veszélyes eszköz miatt is eljárás indult a Mi Hazánk tegnapi tüntetése után
A maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24 résztvevővel szemben, a gyülekezés miatt 273 résztvevővel szemben tettek feljelentést a rendőrök március 15-én.
2021. március 16., 05:37
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 12 fok között alakul.
2021. március 15., 20:41
Ezen a héten megkezdik az április végéig szerződésben lekötött mennyiség szállítását is.
2021. március 15., 20:28
2021. március 15., 18:11
Minden idők legeredményesebb magyar tornásza és az EMIH vezető rabbija egyaránt a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta.