2016. július 9., 13:11

Olyan új tankönyveket kellett megrendelniük a tanévkezdésre a középiskolai történelemtanároknak a 12.-es, érettségiző diákoknak, amelyekről semmit nem tudni – írja a Magyar Nemzet.

2016. július 9., 07:41

„Fényevők éheztették halálra másfél éves gyereküket Agárdon” – szólt a hír 2013 áprilisában, amikor a mindössze négy és fél kilós gyermek meghalt. A lapok titokzatos szektás, fényevő családról számoltak be, amely semmiféle társadalmi érintkezésre nem volt hajlandó, elutasította a hagyományos orvoslást, az oltásokat – de a közvélemény által igaznak elkönyvelt állítások egyetlen nyomozati iratban, a vádiratban és az ítéletben sem szerepelnek. A 168 Óra, betekintve az ügy irataiba, bemutatja: az agárdi családi tragédia nem 2013 áprilisában kezdődött. Benjámin fogyatékossággal született, súlyos vízfejűségben szenvedett, egyéves korára pusztán átfordulni tudott, ülni, állni, járni nem. Nem felmenteni akarjuk a vádlottakat a felelősség alól, de feltesszük a kérdést: tényleg kegyetlen gyilkosok, akik szándékosan éheztették halálra gyermeküket? A napjainkra írásba foglalt elsőfokú ítélet, valamint a híradások szerint igen, a félresöpört tények – többek közt a boncolási jegyzőkönyv vagy a családi ház kamerafelvételei – viszont árnyalják az eddig megismert történetet.

2016. július 8., 17:36

Elérjük, sőt hétfőn, kedden túl is lépjük a 30 fokot, aztán több helyen valószínű zápor, zivatar, az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

2016. július 8., 17:29

A roma gyerekek szegregációja miatt indult uniós kötelezettségszegési eljárás árnyékában rendezett nemzetközi konferenciát a kormány Együtt kezdtük, együtt folytatjuk! címmel. Balog Zoltán miniszter nyitóbeszédében ismét szembeállította a magyarországi romák és a menekültek ügyét. Navracsics Tibor viszont egyértelműen kiállt az Európai Unió és ezen belül a romák társadalmi integrációja mellett.

2016. július 8., 14:52

2016. július 8., 14:39

Egyre több gyanús lehallgatásra, megfigyelésre derül fény: legutóbb Volner János jobbikos frakcióvezetőt követték ismeretlenek. A jelek szerint nem a titkosszolgálatok emberei dolgoztak, de azt nem tudni, hogy ők szervezték-e ki a kényes munkát, vagy valakik magán-, esetleg pártérdekből pénzelték a kukkolókat. A feladatra manapság könnyű jelentkezőket találni, idehaza ugyanis sok az illegális magánnyomozó. A szakma – törvény híján – nem tud eljárni velük szemben.

2016. július 8., 13:13

A 3-as metró infrastrukturális felújításának kezdési időpontja még kérdéses, az időtartam azonban változatlan – közölte Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: lehet, hogy nem lesz időveszteség.

2016. július 8., 11:34

Össznépi hülyítésbe kezdett a rendőrség – közölték a Ligetvédők, miután tegnap olyan fecskendőkről készült jelentek meg police.hu oldalon, amelyet a hatóságok állítólag a volt Kertem szórakozóhely területén találtak. Ezt követően az állami propaganda és a fideszes pártsajtó rögtön drogosoknak próbálta beállítani a Ligetvédőket, így akarják megingatni az általuk képviselt ügy társadalmi támogatottságát.

2016. július 8., 11:17

Befogadta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy nyíregyházi roma kislány ügyét. Kósa Amanda 2011-ben abban a cigányiskolában volt kénytelen elkezdeni a tanévet, amelyet a nyíregyházi fideszes önkormányzat hathatós együttműködésével a Magyar Görögkatolikus Egyház Hajdúdorogi Főegyházmegyéje nyitott újra a város zömmel romák lakta telepén.