Ítélet van, fényevők nincsenek – Az agárdi gyermektragédia háttere

„Fényevők éheztették halálra másfél éves gyereküket Agárdon” – szólt a hír 2013 áprilisában, amikor a mindössze négy és fél kilós gyermek meghalt. A lapok titokzatos szektás, fényevő családról számoltak be, amely semmiféle társadalmi érintkezésre nem volt hajlandó, elutasította a hagyományos orvoslást, az oltásokat – de a közvélemény által igaznak elkönyvelt állítások egyetlen nyomozati iratban, a vádiratban és az ítéletben sem szerepelnek. A 168 Óra, betekintve az ügy irataiba, bemutatja: az agárdi családi tragédia nem 2013 áprilisában kezdődött. Benjámin fogyatékossággal született, súlyos vízfejűségben szenvedett, egyéves korára pusztán átfordulni tudott, ülni, állni, járni nem. Nem felmenteni akarjuk a vádlottakat a felelősség alól, de feltesszük a kérdést: tényleg kegyetlen gyilkosok, akik szándékosan éheztették halálra gyermeküket? A napjainkra írásba foglalt elsőfokú ítélet, valamint a híradások szerint igen, a félresöpört tények – többek közt a boncolási jegyzőkönyv vagy a családi ház kamerafelvételei – viszont árnyalják az eddig megismert történetet.

„Tizenöt évet kaptak a fényevő szülők. Egy másfél éves, alig négy és fél kilós kisfiú hosszas szenvedés után 2013 áprilisában halt meg, miután összeomlott a keringése, mert a szülei gyakorlatilag nem adtak neki enni, mindenkitől rejtőzködve nevelték gazdagon felszerelt otthonukban” – adta hírül a közszolgálati híradó május 12-én este, hogy a Székesfehérvári Törvényszéken a kisfiú szüleit és nagyszüleit szándékegységben elkövetett emberölés bűntettében bűnösnek találták, és négyüket egyenként 15 év börtönre ítélték. A gyermek kezelésében közreműködő háziorvos, valamint az orvos-természetgyógyász foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségéért felfüggesztett börtönbüntetést kapott, utóbbit a bíróság mellékbüntetésül öt évre eltiltotta foglalkozásának gyakorlásától. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, a család védője felmentésért, másodsorban pedig a cselekmény minősítésének gondatlanságra történő megváltoztatásáért.

Az ítélet még az emberöléses ügyek között is igen súlyos. Igaz, ha tényleg minden úgy történt, ahogyan azt a nyomozást felügyelő ügyészség állította, akkor egy egészséges kisgyermeket szándékosan hagytak szenvedni és éheztettek halálra a közvetlen hozzátartozói – akik mellesleg furcsa viselkedésűek és jómódúak. (Ezek a jelzők végigkísérik a büntetőeljárást, a fiatalasszony öltözékét még a kihallgatási jegyzőkönyvekben is feljegyzik.)
A közvélemény első fokon kielégült, akárcsak akkor, amikor ítéletet hirdettek Simon Tibor ferencvárosi focista agyonverésének vagy a véres móri bankrablásnak az ügyében. Ez utóbbi két ügyben azonban végül minden megváltozott.

A család a bíróságon nem tett vallomást, végső nyilatkozatukat a per végén írásban nyújtották be, addig nem szólaltak meg, ezt most felhatalmazott ügyvédjük teszi meg és enged betekintést a 168 Órának az ügy irataiba. Sándor Csaba szerint a közvéleményben kialakult alaptalan, hamis és gyűlöletkeltő képet próbálta meg igazolni a nyomozás és az igazságszolgáltatás, így példátlan ítélet született. Az valószínűleg már soha nem derül ki, hogyan, milyen érdekből lett a vádlottakból titokzatos szektás, fényevő család, amely semmiféle társadalmi érintkezésre nem volt hajlandó, elutasította a hagyományos orvoslást, az oltásokat. Mindezen – a közvélemény által elkönyvelt – állítások egyetlen nyomozati iratban, a vádiratban és az ítéletben sem szerepelnek.

Ami tény: az átlagosnál jobb módú, büntetlen előéletű házaspár, vagyis a nagyszülők, korábbi betörések miatt fokozottan ügyeltek a biztonságra, ezért magas kerítést építtettek a ház köré és kamerákat szereltettek fel. Adtak a higiéniára, a rendre, takarítójuk, kertészük volt, törekedtek magas minőségű, bioélelmiszerek fogyasztására. Lányuk hasonlóan gondolkodott. Az asszony a férjével hat éve házasodott össze, először albérletben laktak, végül a feleség szüleihez költöztek, a férfi beilleszkedett ebbe az életformába.

Amikor a meghalt kisfiú, Benjámin édesanyja, a negyvenéves Rebeka öt évvel ezelőtt teherbe esett, még gondosabban ügyelt az egészségére, a terhesgondozás mellett a fővárosba, egy neves nőgyógyász szakorvoshoz is járt. A tizenhat hetes magzati ultrahang-vizsgálat azonban kimutatta: a köldökzsinórban artériarendellenesség van, és vízfoltokat véltek felfedezni a magzat koponyáján belül. Mivel a családon belül már volt veleszületett rendellenességgel világra jött gyermek, felmerült a magzat elvetetése. Az orvos magzatvíz-vizsgálatot javasolt, de a vetélés kockázata miatt a kismama ezt nem vállalta; ragaszkodott a gyermek világra hozatalához. A szülést a fővárosban tervezték, de mivel az idő előtt, rohamszerűen indult meg, egy értesített szülésznő segítette világra a kisbabát 2011. szeptember 16-án hajnalban, a család otthonában.

A kis Benjámin szopott, fejlődött, megkapta a szükséges oltásokat, nemcsak védőnő látta rendszeresen, de a család magángyermekorvosa is, aki a per hatodrendű vádlottja. Az első vizsgálatokon a normálistól egyetlen eltérés derült ki, a csecsemő fejtérfogata kissé nagyobb volt az átlagosnál. Ám hónapról hónapra halmozódtak a gondok: a kisbaba feje a testtérfogatához képest egyre nőtt, széklete zöld és nyákos volt, egyre többet sírt, csak akkor nyugodott meg valamelyest, ha ölbe vették. Az orvosnő a bajokra természetes szereket írt fel, mert a gyermeknek nem volt láza. A következő tünet, amit az orvos feljegyzett, hogy a baba gyakran hány, nem marad meg benne az anyatej, ezért mellétáplálásként tápszereket írt fel. A hányást nem emésztőszervi eredetűnek, hanem „bukásnak” titulálta. Feljegyezte azonban azt is, hogy a kisfiú már nem tudja tartani a fejét. Bár a baba testsúlya nem gyarapodott tovább, az orvos nem utalta kórházba, sem CT-, sem MRI-vizsgálat elvégzését nem kezdeményezte, egyetlen beutalót sem írt. A bíróság az ítéletben hangsúlyozta is: a kisgyermek taj kártyájára egészségügyi szolgáltatást nem vettek igénybe. A felírt, de nem vényköteles, lefoglalt szerekről és gyógyszerekről a nyomozó hatóságok nem vettek tudomást.

– Benjámin féléves korára nyilvánvalóvá vált, hogy a kisbaba fogyatékos, rendellenességekkel született. Ez volt a család legnagyobb tragédiája, igaz, mindezzel ők nem voltak tisztában, az orvosuk ezt a tényt nem közölte velük. A gondok, a súlygyarapodásért folytatott küzdelem lekötötték a mindennapjaikat – mondja Sándor Csaba ügyvéd. Hozzáteszi: nagy valószínűség szerint a kisbaba kórházi körülmények között is meghalt volna, annyi végzetes elváltozást tárt fel a boncolás a súlyos külső és belső vízfejűség mellett.

A család nem akart belenyugodni a gyermek állapotába, újabb és újabb bio csecsemő-élelmiszerekkel próbálkoztak, és volt, amelyik meg is maradt a babában, ám a hányási rohamok időről időre visszatértek. A gyerekorvos mellett – kiegészítő terápiaként – olyan természetgyógyászt kerestek, akinek e területen orvosi végzettsége van. Utóbb ő lett a per ötödrendű vádlottja. Az 57 éves férfi az alternatív természettudományok doktoraként, bioenergetikusként, valamint candida- és refluxszakértőként hirdette magát, ezért ideálisnak tűnt a kisgyermek kezeléséhez. Az csak a nyomozás során derült ki, hogy nem volt orvosi végzettsége, megtévesztette az ügyfeleit.

A szándékos éheztetés koncepciójába ez a hozzátartozói magatartás, illetve a lehetséges egészségügyi problémák feltárása azonban nem fér bele. Nem is férhet, ha a fő orvosszakértő, akinek véleménye végigvonul az egész peren, teátrálisan kijelenti a bíróságon, hogy „ez a kisgyermek, ha ma is élne, itt szaladgálna a tárgyalóteremben közöttünk”. Csakhogy Benjámin, ha élne, sem szaladgálna. Még az ügyészség is elismeri vádiratában a kisfiú mozgásfejlődésben való nagyfokú lemaradását. Benjámin egyéves korára pusztán átfordulni tudott, ülni, állni, kúszni, mászni, járni, beszélni nem.

A peranyagban feltáruló ellentmondásokat hosszasan lehetne sorolni.

Az ügyészség a vádiratban elismeri ugyan a kisfiú súlyos agyi károsodásait, de mivel nem szenvedett egyértelmű emésztőszervi elváltozásban, véleményük szerint halálát a pusztán anyatejes táplálásból eredő alultápláltság és keringésének összeomlása okozta. A vádirat szerint a szülők, valamint a nagyszülők a kisgyermeknek okozott szenvedést lelketlenül, szándékegységben, különös kegyetlenséggel valósították meg.

A bírósági ítélet szerint is kizárt, hogy az egyetlen igazolt betegség, a külső-belső vízfejűség ilyen mértékű alultápláltsági tüneteket idézhetne elő. A bíróság nem vette számba a boncolási jegyzőkönyv alapján feltárt egyéb problémákat – többek között vérrög a tüdőben, elzsírosodott, megnagyobbodott máj, agysorvadás –, illetve azok kihatásait, amelyek nem egy kiéheztetett szervezet sajátosságai. Önálló szakvélemény ezen tünetek feltételezhető okairól nem készült. A fehérjehiányos állapotot a bíróság által kirendelt szakértő ránézésre és nem szakszerű méréssel állapította meg. Nem vizsgálták azt sem, hogy az ép tápcsatornarendszer ellenére a kisgyermeknek milyen felszívódási, anyagcsere-problémái lehettek, amelyek miatt csak rövid időszakokra maradt meg benne étel, és sohasem volt normális a széklete.

Az ügyészség és az ítélet szerint a család lemondott a gyermek táplálásáról, csak a hagyományos, a szoptatással történő etetésben hittek – ám a boncolási jegyzőkönyvben is egyértelműen szerepel, hogy az anyatej mellett tápszert is találtak a kisfiú bélcsatornájában. Ráadásul a nyomozás során lefoglalt tárgyak között biotápszerek, valamint különféle biopépek sorakoznak. A ház kamerafelvételeire sem volt kíváncsi a büntetőtanács, pedig ezekből kiderült volna, hogy rendszeresen, naponta többször, az utolsó pillanatig táplálták a kisfiút, foglalkoztak vele, a rosszullét bekövetkeztekor pedig mentőt hívtak.

Mindez jogászkodás, mondhatják a laikusok, hiszen a józan paraszti ész szerint a gyermeket már jóval a halála előtt kórházba kellett volna vinniük szüleinek, még akkor is, ha ezt egyik orvosuk sem követelte meg. Ezt a megközelítést árnyalják a vallomások jegyzőkönyvei. Ezekből kiderül: az orvosnak titulált természetgyógyász azt mondta, „meg kell várni a lejtő végét, csak ezt követően indulhat meg a felemelkedés”, illetve „az antibiotikumok csak tönkretennék mindazt, amit eddig felépítettünk”. És talán nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy ebben az időben nyolc csecsemő halt meg fertőzés miatt a miskolci kórház gyermekosztályán.

Az általunk megkérdezett jogászok szerint az ellenérvek ütköztetése, az összes körülmény feltárása nem érzelmi kérdés, hanem a bíróság jogszabályi kötelezettsége. Igaz, a közhangulat, a harag, a társadalmi ítélkezés nem először írja felül a törvényeket.