KórházSuli

2016. július 8., 12:59

A Deák17 Galériában – a budapesti Eötvös József Gimnázium és a KórházSuli Program együttműködésében – július 29-ig látható az ÉN című utazó tárlat. Az ország hat különböző kórházában fekvő beteg gyerekeknek, valamint a BAGázs Közhasznú Egyesület résztvevőinek és az Eötvös József Gimnázium diákjainak az alkotásai tekinthetők meg a kiállításon.

Maga a KórházSuli Program több budapesti iskola és a BAGázs szervezésében jött létre: alapvetően olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik súlyos betegségük miatt huzamosabb ideig nem tudnak iskolába járni. A KórházSuli önkéntesei segítenek nekik felzárkózni a tanulásban, tananyagot állítanak össze a kis betegeknek, és folyamatosan beszélgetnek velük Skype-on, hogy ne veszítsék el a kapcsolatot a kórház falain kívüli világgal. Voltaképp így együtt tanulhat beteg és egészséges gyerek. A programhoz csak olyan kórházak csatlakozhatnak, ahol vannak kórházpedagógusok.

A KórházSuli évről évre rendez kiállítást is: a programban részt vevő beteg és egészséges gyerekek azonos témakörben alkothatnak. Az idei tárlatra, amelynek vezérfogalma az „én”, mindenféle művek érkeztek: rajzok, festmények, fotók, sőt naplórészletek is egy tizenhat éves, leukémiás lánytól.

– Mi kifejezetten az Eötvös József Gimnáziummal működünk együtt a tárlat kapcsán. Az ottani diákok munkái, a KórházSuli Program és a BAGázs foglalkozásai is kicsit másmilyenek, de közös bennük az, hogy leginkább az érzékenyítésről szólnak – mondta a 168 Órának Kaposi Dorka, a Deák17 Galéria vezetője.
Sz. E.