2015. január 14., 16:06

62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője.

2015. január 14., 15:47

A kormány sem gondolhatja komolyan, hogy a hétfő hajnali nyitáskor kezdik el feltölteni a boltokat – mondta el a 168 Óra Online-nak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke. A gyakorlatban ez azt jelenheti, hogy a vasárnapi zárva tartáskor raktározni, a hétfői megnövekedett forgalomra felkészülni lehet.

2015. január 14., 13:20

A Lauder Javne Iskolában nemrég mutatták be Pataki Éva Amikor meghalnak az angyalok című monodrámáját – a zsidómentő Mallász Gitta sorsáról. A katolikus iparművész, grafikus a holokauszt idején több mint száz magyar zsidó nőt és gyereket mentett meg. Csak a legjobb barátainak nem tudott segíteni. A darab főszerepét Takáts Andrea alakítja, rendező Fésős András, zeneszerző Kardos Dániel. Az előadás producere a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola egyik alapítója és kurátora, Deák Gábor.

2015. január 14., 12:48

A 168 Óra e heti címoldalán Alföldi Róbert látható. A Vígszínházban nemrég mutatták be az ő rendezésében Shakespeare Julius Caesarját. Az előadás arról is szól, mi történik, ha a zsarnokság hatalma egyszer véget ér, de a köztársaságpárti ellenzék nem tud mit kezdeni a szabadsággal. Színházról és politikáról meg a kettő összefüggéséről faggattuk őt a vele készült interjúban. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2015. január 14., 11:40

Az elmúlt időszakban több fideszes politikusról és üzlettársaikról jelent meg a sajtóban, hogy feltűnően kedvező feltételekkel szerezhettek vagy használhatnak ingatlant az ötödik kerületben.

2015. január 14., 11:40

Orbánék nem elégednek meg azzal, hogy mindent megtesznek a nagy kereskedelmi cégek kivéreztetésére, de cinikusan még őket teszik felelőssé az előre megjósolt negatív következményekért. Az abszurd lépések magyarázata még abszurdabb, lásd például a napelemekre kivetett termékdíj ügyét.

2015. január 14., 10:51

Mit tehetnénk, hogy Magyarországon több gyerek szülessen? Erre a kérdésre keresi a választ a 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11, amelynek mai vendégei Czeizel Endre genetikus és Csehák Judit szakpolitikus, volt egészségügyi miniszter.

2015. január 14., 09:12

A lapnak adott nyilatkozatában Szijjártó kijelentette, hogy a magyar fél reméli, túljutnak a nézetkülönbségeken az Egyesült Államokkal, miközben egyre mélyebb az ellenségeskedés Ukrajna és Oroszország között. A miniszter szerint az amerikai kormány „korrupcióellenes akcióterve” közel jár ahhoz, hogy beavatkozást jelentsen az ország belügyeibe.

2015. január 13., 17:55

A világsajtó is foglalkozott Orbán nyilatkozatával, miszerint a „bevándorlás rossz”, „a bevándorlók csak a bajt hozzák, hasznuk semmi”. Az újságok kiemelik: Magyarországon nincs említésre méltó immigráció, viszont százezrek keresik boldogulásukat az EU más államaiban, mert az Orbán-kabinet alatt kialakult politikai-gazdasági helyzetben nem látnak jövőt a maguk számára.

2015. január 13., 13:51

Kis mértékben tovább csökkent a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül az idei év elején, az ellenzéki pártoké nem változott, a politikától távolságot tartók csoportja valamelyest megint bővült – közölte az Ipsos a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények alapján kedden az MTI-vel.

2015. január 13., 12:51

A magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon – mondta ki kedden első fokon, nem jogerősen az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.

2015. január 13., 10:38

Levélben fordult Páva Zsolt (Fidesz–KDNP), Pécs polgármestere Fodor Ibolya városi képviselőhöz, hogy „vonja le a megfelelő következtetéseket” az elmúlt hetek történéseiből. A képviselőnőt a pécsi Fidesz–KDNP-frakció korábban arra kérte, mondjon le mandátumáról.

2015. január 13., 09:02

A Die Presse vezércikke szerint a schengeni rendszer leállítását sürgető populista felhívások nem oldják meg az erőszakra kész iszlamizmus gondját. A politikában időnként kisebb a távolság a gyász és a számítás között, mint ahogy azt a tisztesség megengedné.