Vasárnapi zárva tartás: csukott ajtók mögött fognak dolgozni
A kormány sem gondolhatja komolyan, hogy a hétfő hajnali nyitáskor kezdik el feltölteni a boltokat – mondta el a 168 Óra Online-nak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke. A gyakorlatban ez azt jelenheti, hogy a vasárnapi zárva tartáskor raktározni, a hétfői megnövekedett forgalomra felkészülni lehet.
Az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló, március 15-én hatályba lépő törvény alapján a hét hetedik napján csak a kétszáz négyzetméternél kisebb boltok nyithatnak ki, azok is csak akkor, ha vasárnap az egyik (a cég legalább egyötöd részét birtokló) tulajdonos vagy családtagjai dolgoznak. A többi üzlet ugyan nem nyithat ki, de raktározni, árut feltölteni, a hétfői megnövekedett forgalomra felkészülni lehet – mondta el a 168 Óra Online-nak Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) alelnöke.
A mintegy hatvanezer kereskedelmi dolgozót képviselő szakszervezet képviselői minden év elején végiglátogatják a multinacionális cégek vezetőségeit, részben a bértárgyalásokra készülve. A vállalatoknál most születnek a jövőre vonatkozó döntések, de nem csak a vasárnapi zárva tartás hatásait veszik most számba: az elmúlt hónapokban számos csapás érte a kereskedelmi cégeket. A negatív hatások között szerepel például az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, illetve az a kötelezettség is, miszerint az ötvenmilliárd forintnál nagyobb árbevételű kereskedelmi vállalkozásoknak két egymás követő veszteséges év után meg kell szüntetniük tevékenységüket. Azt, hogy a vasárnapi zárva tartás milyen veszteségeket okoz, március 15-től fogják megérezni a cégek, ekkor derül ki, hogyan változik az üzletek forgalma. Buday Pálné szerint a vasárnapi forgalom áttevődhet a hét más napjaira, ugyanakkor számos dolgozónak, aki vasárnapi munkát vállal, sokat számít a vasárnapi pótlék.
A szakszervezet szerint egy tavalyi egyeztetési körben volt olyan multinacionális cég, amely első becslésként több száz munkavállaló elbocsátásáról beszélt a hátrányos kormányzati intézkedések összessége miatt. A Spar magyarországi vezetősége arról tájékoztatta az érdekképviseletet, hogy nem szándékozik munkavállalókat elküldeni, de elmaradhatnak a beruházások, és a franchise-rendszerre való átállást is fontolgatják. A Tesco – mely a kormány stratégiai partnere – a szakszervezettel azt közölte: tudomásul veszik a kormány döntését, de új boltokat nem nyitnak. (A cég egyébként a napokban bejelentette: tizenhárom boltját bezárja februárban, több mint ötszáz dolgozót érintenek az elbocsátások.)
A KASZ alelnöke nem a CBA helyzetbe hozását látja a vasárnapi zárva tartásban: Buday Pálné szerint az egész szektort sújtja a rendelkezés.
A kereskedelemben dolgozók érdekképviselete szerint az új törvény a vasárnapi zárva tartásról rendelkezik, az viszont nincs benne, hogy nem lehet munkavégzést elrendelni a dolgozók körében. Ez a szakszervezet értelmezése szerint azt jelenti, hogy az üzlet nem nyithat ki, de raktározni, árut feltölteni, a hétfői megnövekedett forgalomra felkészülni lehet. Azt a KASZ szerint a kormány sem gondolhatja komolyan, hogy a hétfő hajnali nyitáskor kezdik el feltölteni a boltokat. Ugyancsak komolytalannak gondolja a szakszervezet azt az elképzelést, amit a KDNP és Orbán Viktor is hangoztat: „A cél az, hogy vasárnap senki ne dolgozzon.” Buday Pálné szerint megállna az élet, ez a terv nem kivitelezhető.