Szembement az egyetem a kormánnyal

2015. január 14., 12:26

A felsőoktatási intézményeknek egy tavalyi miniszterelnöki döntés nyomán kötelező kancellárt alkalmazniuk. A kancellárok tapasztalatától, az intézmény méretétől függően havi 80 000 és 1,8 millió forint közötti fizetését a felsőoktatási intézményeknek kell kigazdálkodniuk.

Az ügyvivői szakértőként alkalmazott kancellárok részére ki kell alakítaniuk egy közalkalmazotti státust. Több intézményben ez még tavaly év végén megtörtént, ahol pedig nem sikerült a pályázatok közül megfelelő jelöltet választani, ott idén januárba kerültek kinevezésre a kancellárok.

De nem mindenütt: például a Színművészeti Egyetemen nem kezdett munkát a kancellár, mert az egyetem vezetése a személyével kapcsolatos kifogások miatt egyelőre nem hozta létre számára a közalkalmazotti státust.

Az elmúlt hetekben többször egyeztetett az egyetem vezetése és a felettük munkaadói jogokat gyakorló minisztérium. Az egyeztetések most elakadtak, de megkeresésünkre erről bővebb információt sem az egyetem, sem a minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkársága nem adott.

Egy héttel ezelőtt kaptunk tájékoztatást a felsőoktatási államtitkártól, Palkovics akkor annyit mondott: a felsőoktatási törvény szerint nincs véleményezési, egyetértési joga az intézmények vezetésének, szenátusának a kancellárok személyével kapcsolatban, emberi érzések és vélelmek vannak, „amikkel nem lehet mit kezdeni”.

Tegnap – mivel tudomásunk szerint az egyetem szenátusa előtt megjelent a kancellárjelölt a minisztérium egy alkalmazottjával együtt – ismét megkerestük az államtitkárt az újabb fejleményekkel kapcsolatos kérdéseinkkel, de nem kaptunk választ arra, hogy mit lép az államtitkárság, illetve a minisztérium a tegnapi szenátusi ülés nyomán kialakult helyzetben, s hogy mi történt a kancellárjelölt szenátusi meghallgatásán, s visszavonják-e Dr. Papp Csilla jelölését, valamint hogy van-e más jelölt a pozícióra. Szerettük volna megtudni azt is, hogy a január 1-jétől kinevezett többi kancellár közül hányan kezdték el a munkát, s hányuknak van meg az előírt közalkalmazotti státusa. Arról sem kaptunk tájékoztatást mostanáig, hogy a kancellári státusokra beadott pályázatok előzetes elbírálását ki végezte.