Meghalt Andrassew Iván

62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője.

2015. január 14., 16:06

A lap az újságírót saját halottjának tekinti. Kollégái szombaton délután 16 órakor a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál gyertyagyújtással emlékeznek meg Andrassew Ivánról.

A Népszava így búcsúzik munkatársától:

„Mindössze 62 éves múlt, amikor a szervezete megelégelte a betegséggel való küzdelmet, de mégis nagyon »hosszú életet« élt. Az esztergomi ferences rendi gimnázium tanulójaként kezdett újságot írni, később, elvégezve a MÚOSZ újságíró-iskoláját külpolitikával kezdett foglalkozni, aztán szociológiát és filozófiát is tanult. Egyszer erről – a maga kicsit csipkelődő stílusában – azt mondta: talán békésebb lett volna az élete e két tudományág nélkül. De ő is tudta, hogy ez nem igaz. Akárhová sodorta az élete – volt tudományos »segédmunkás«, hentes, egy időben hírlapkézbesítő, de dolgozott üzemi lapoknál, sőt a Katona József Színháznál is – mindig »szedett magára« valamit, ami később muníciót jelentett a napi munkájához.”