Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal sem szerénykedett, a normális élet és a béke reményének elhozójaként festette le az amerikai elnököt.
Felhőszakadás, zivataros időjárás lehet, a fejfájás pedig szinte biztos.
Szokatlan időpontban, szerdán délután tartott Kormányinfót Gulyás Gergely MIniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter.
Az egyik budapesti híd egyre rosszabb állapotban van, ezért szinte azonnali beavatkozásra van szükség.
2010. április 27., 21:42
Jövő héten megalakul a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciója – mondta Harrach Péter, a KDNP leendő frakcióvezetője a Hír Tv Rájátszás című műsorában kedden este a pártszövetség elnökségi ülésén elhangzottakról.
2010. április 27., 20:36
Erőss Zsolt hegymászó szerint nincs sok remény arra, hogy a Mount Everesten eltűnt Várkonyi László túlélje a hegyen bekövetkezett balesetet. Erőss Zsolt - az első magyar alpinista, aki feljutott a Mount Everestre - kedden az MTI-nek azt mondta: az, hogy egy vagy akár két nap is eltelhetett a magyar hegymászók kínai balesete óta és Várkonyi Lászlót nem találják, "elég egyértelművé teszi egy hegymászó számára, hogy nincs sok remény". Erőss hangsúlyozta, hogy jelenleg csak kevés információt lehet tudni a magyarok balesetéről, de véleménye szerint lavinában eltűnni a legrosszabbat jelenti.
2010. április 27., 18:11
Az Országgyűlés alakuló ülését a tisztségviselők megválasztásáig a korelnök, a fideszes Horváth János vezeti majd, mellette a korjegyzői pozíciókat pedig négy jobbikos politikus fogja ellátni. A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfői tájékoztatása szerint Sólyom László államfő május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését. A szabályok szerint a Ház alakuló ülésén az államfő felkéri a legidősebb képviselőt a korelnöki, a négy legfiatalabbat pedig a korjegyzői feladatok ellátására. Az alakuló ülést a korelnök addig vezeti, amíg nem választják meg a parlamenti tisztségviselőket.
2010. április 27., 16:04
A mulasztásos törvénysértő helyzetek megoldását: a kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítását a választójogi törvény módosítását, a kisebbségek szociális és oktatási helyzetének rendezését várja a kisebbségi ombudsman az új Országgyűléstől és a kétharmados kormánytól. Kállai Ernő emellett a kisebbségek kedvezményes mandátumszerzésének visszaállítását és hivatalának több hatáskört szeretne, hogy az a magánszférában is vizsgálódhasson.
2010. április 27., 14:01
A napokban nagyszabású rendőrségi akció zajlott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonban, amelynek során a kommandósok egy úgynevezett "csicskatelepen" tartottak házkutatást.
2010. április 27., 10:19
Jelentős átalakításokat terveznek a pécsi önkormányzati tulajdonú cégek és a polgármesteri hivatal felépítésében – számolt be a online kiadása.
2010. április 27., 09:13
Három autó karambolozott kedd reggel a főváros V. kerületében, a Ferenciek terénél, az egyik jármű felborult, hárman megsérültek; a rendőrség teljes útzárat rendelt el, így csak a BKV járatai haladhatnak át ezen a szakaszon, ott is csak egy sávon – közölte Kis-Guczi Péter, a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2010. április 27., 08:21
Az előző rendszerben is kikérték tanácsait, de a demokratikus jobb- és baloldal is keresi a kedvét. Gráf József most mégis visszavonul. Mert nincs kinek segítsen a politikában. Mert öt év miniszterség alatt elfáradt, és/vagy elfogyott az ambíciója. Valóban otthagyja a közéletet, vagy a feltöltődés után újrakezdi? A távozó agrárminiszter portréját PUNGOR ANDRÁS rajzolta meg.
2010. április 27., 07:47
Aknamentes lesz a horvát-magyar határ magyar oldala Magyarország 2011-es uniós elnökségének kezdetére – jelentette be a közelmúltban Turi András rendészeti szakállamtitkár.
2010. április 27., 04:41
A miniszterelnök kabinetfőnöke kedd délelőtt tíz órára egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel az átadás-átvételről; az erről szóló levelet Szijjártó Péternek, az elnöki stáb vezetőjének címezték. A Fidesz azonban nem vesz részt az egyeztetésen. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a meghívásra úgy reagált: szerinte nem zárt ajtók mögötti "konzultációkra", hanem az emberek számára nyitott, egyértelmű jogi keretek között zajló, alapos eljárásra van szükség.
2010. április 26., 18:38
Kondor Katalint kirúgta az Echo Tv. A volt rádiós a nak megerősítette távozásának hírét és hozzátette, hogy a méltatlan, kurtán-furcsa menesztése mögött Széles Gábor és a Fidesz állhat.
2010. április 26., 17:31
A babérkoszorú-díjas költőnek nemrég két műve is megjelent a Magvető Kiadónál: a Magas labda az újabb verseivel, a Hazaviszlek, jó? pedig a válogatott tárcanovelláival, publicisztikáival. Most arról is beszél: húsz évvel a rendszerváltás után sokan ismét kódolt politikai üzenetet keresnek az irodalomban. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. április 26., 17:01
A vezetők teljesítményének visszatérő értékelését, pályázati rendszer bevezetését, szigorú etikai kódex elfogadását követelik a szocialista párt „Tiborcai”, annak a dokumentumnak a szerzői, amelynek aláírói között akad volt országgyűlési képviselő, kerületi alpolgármester is.
2010. április 26., 15:06
Húszévnyi késéssel megszületett, s máris a parlamentből startol az első magyar ökopárt. Ők is forradalomról, csakhogy „civil forradalomról”, a hideg polgárháború végéről beszélnek. De – mint elnökük hangsúlyozta – kemények lesznek, ha kell. Az alkotmányos kereteket a végsőkig védik. Nem lesz könnyű, 16 mandátummal, 263 ellenében.