Kevés az esélye, hogy Várkonyi túlélje balesetét a Mount Everesten

Erőss Zsolt hegymászó szerint nincs sok remény arra, hogy a Mount Everesten eltűnt Várkonyi László túlélje a hegyen bekövetkezett balesetet. Erőss Zsolt - az első magyar alpinista, aki feljutott a Mount Everestre - kedden az MTI-nek azt mondta: az, hogy egy vagy akár két nap is eltelhetett a magyar hegymászók kínai balesete óta és Várkonyi Lászlót nem találják, "elég egyértelművé teszi egy hegymászó számára, hogy nincs sok remény". Erőss hangsúlyozta, hogy jelenleg csak kevés információt lehet tudni a magyarok balesetéről, de véleménye szerint lavinában eltűnni a legrosszabbat jelenti.

2010. április 27., 20:36

Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy eltűnt Várkonyi László, a Dreher 24 Everest-expedíció egyik hegymászója a Himaláján, miután társával, Klein Dáviddal együtt lavina sodorta el. Klein Dávid megsérült, de biztonságban van - tette hozzá.

Erőss Zsolt 2002-ben mászta meg a Mount Everestet, kétszer járt azon az útvonalon is, ahol Klein Dávid és Várkonyi László próbált meg feljutni a csúcsra. A hegymászó elmondta, hogy miután egy népszerű és a másiknál olcsóbb útvonalról van szó, ebben a szezonban sokan járják ezt az útvonalat. Megjegyezte: furcsának találja azt az információt, amely szerint csak ketten szenvedtek balesetet.

Mint mondta, a szerencsétlenséget okozhatta egy kisebb lavina, de akár egy jégomlás is, ezt egyelőre nem lehet eldönteni a hírek alapján. Meglátása szerint ha lavina sodorta el a hegymászókat, akkor Klein Dávidot csak annak a széle érhette, ezért élhette túl, még ha sérüléseket is szerzett.