Fidesz-menetrend a következő hetekre – Így tervez Orbán

2010. április 27., 11:23

A következő hetek, hónapok menetrendjét véglegesíti a Fidesz elnöksége mai ülésén. Orbán Viktor, a párt elnöke múlt pénteken a Hír TV-nek adott interjúban azt mondta, a parlament megalakulása után egy héttel már be tudnak terjeszteni több olyan indítványt, amelyet a kormány megalakulásától függetlenül megtárgyalhat, jóváhagyhat a Ház. A pártelnök szeretné, hogy a parlament megalakulása után, két-három héten belül felálljon a kormány. Szerinte az új kabinet legfontosabb intézkedéseiről szóló döntések már július 1-jén hatályba léphetnek. A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfői tájékoztatása szerint Sólyom László államfő május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését.