Teljes röntgenképet készít a Bajnai-kormány
A miniszterelnök kabinetfőnöke kedd délelőtt tíz órára egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel az átadás-átvételről; az erről szóló levelet Szijjártó Péternek, az elnöki stáb vezetőjének címezték. A Fidesz azonban nem vesz részt az egyeztetésen. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a meghívásra úgy reagált: szerinte nem zárt ajtók mögötti "konzultációkra", hanem az emberek számára nyitott, egyértelmű jogi keretek között zajló, alapos eljárásra van szükség.
Szollár Domokos kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor Bajnai Gordonnak címzett levelére reagálva elmondta: a konzultáció menetéről az első forduló másnapján kezdeményezett megbeszélést a kormányfő kabinetfőnöke. Mint mondta, nyitott kaput dönget a Fidesz frakcióvezetője, amikor teljes körű átadás-átvételről beszél. Közölte, a kormány az átadás-átvételre való felkészülést már március 17-én megkezdte.
Mint mondta, ez lesz minden idők legteljesebb mértékű átadás-átvétele. A kormány teljes körű röntgenképet készít és ad át a következő kabinetnek annak érdekében, hogy a kormányváltás a legzökkenőmentesebben történjen meg – fogalmazott.
Az anyagban plusz információként szerepelnek majd a minisztériumok belső ellenőrzéseivel kapcsolatos aktuális feladatok, a vagyonkezelésbe tartozó intézmények, vállalkozások, közalapítványok költségvetési bevételei és kiadásai, üzleti tervei, illetve a folyamatban lévő tulajdonosi döntést igénylő ügyek listája. Kiemelte: a Bajnai-kormány átadás-átvételének egyik legfontosabb alapelve az átláthatóság.