Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

2024. április 27., 12:53

A legmagasabb jövedelmű járásokban is hozzá lehet jutni a legmagasabb támogatáshoz, ha az igénylő keresete alacsony. Akár a 3,8 millió forintot is elérheti a támogatás összege, ha a felújítással sikerül 40 százalék fölé tornászni az energiamegtakarítást.

2024. április 26., 11:08

Az előzetes adatok szerint márciusban 6413 gyermek született, és 10 524 ember halt meg; 2023 márciusához képest a születések száma 10, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Ez minden idők harmadik legalacsonyabb értéke, aminek meg is látszik az eredménye: egy városnyi lélekszámmal lett kevesebb Magyarország.

2024. április 25., 20:43

A kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy a régiós országokhoz igazítsák az áraikat. Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint nem mindegy, hogy a KSH mely környező államok árait fogja alapul venni.

2024. április 25., 18:22

Dobrev Klára szerint megtámadták a közös listára és a közös főpolgármesternek ajánlásokat gyűjtő aktivistákat, amellyel a hatalom egyértelműen jelezte, hogy a végnapjait éli. Orbán Viktor mindeközben meglehetősen máshogy gondolkodik a kormánypártokról, szerinte ugyanis a közelgő választások egyértelmű esélyese a Fidesz-KDNP.