Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2016. május 26., 06:12
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja, Felcsút polgármestere veszi meg a Hungest Hotels 19 magyarországi szállodáját. A baloldalhoz korábban közel állónak minősített nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás tulajdonában álló Hungest Hotels vezérigazgatója elismerte: folyamatban van a társaság piaci értékének felmérése „egy komoly befektetői szándék kapcsán”. Mostanában megélénkült a kereslet a szállodák, hotelek iránt, s ennek kapcsán sokan úgy vélik, hogy a kormány afféle nemzeti szállodaláncot akar létrehozni. Ezt az immáron a turisztikai ágazatot is felügyelő nemzeti fejlesztési tárca tagadja.
2016. május 26., 05:09
A Demokratikus Koalíció a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezi, hogy Lázár János bemutathassa a Soros-vádak bizonyítékait.
2016. május 25., 17:02
Ha nem kezdődik érdemi párbeszéd a kormány és a nyugdíjasokat képviselő szervezet között, akkor pártot alapít a Nyugdíjasok Országos Szövetsége – tudta meg a 168 Óra. Őszig tízezer nyugdíjas kapja meg azt a kérdőívet, amelyben a szervezet életvitelüket, életminőségüket kutatja és a tervezett, jövő évi 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel kapcsolatos véleményükre kíváncsi. Ez alapján időspolitikai modellt készítenek, amelyet tárgyalási alapnak szánnak a kormánnyal való egyeztetéshez. Szakértők évek óta figyelmeztetnek: negyedszázad múlva egy kereső tart majd el két nyugdíjast, vagyis a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik.
2016. május 25., 16:30
Két évre ritkítaná a kormány a kémények ellenőrzését. A Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke bejelentette: népszavazást kezdeményeznek a szerintük életveszélyes terv ellen.
2016. május 25., 15:27
A jobboldallal szemben veszteséget szenvedett emberek sértettsége és bűnbakkeresése – így vélekedik azokról a megnyilvánulásokról Konrád György, amelyek szerint a liberális értelmiség rátelepedett a politikai elitre, félrevezette és csődbe vitte a rendszerváltás eredményeit.
2016. május 25., 15:23
Az alapjövedelem ellentétes az emberi természettel, az élet teljesen máshogy működik – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában szerdán. A PM szerint iszákos ingyenélőnek állítja be a magyarokat.
2016. május 25., 14:48
Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a halálesetek egyharmada elkerülhető lenne az EU-ban. Magyarországon évente több mint 24 ezer ember azért halt meg, mert nem kapott időben és megfelelő ellátást, ez a halálozások 41,5 százaléka – derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből.
2016. május 25., 14:10
Magyarországon új elit, nemzeti burzsoázia épül állami irányítással – , amely a Mészáros Lőrinc cégeinek szárnyaló teljesítményét támogató OTP-hiteleket is vizsgálja.
2016. május 25., 13:08
A Fidesz által hirdetett újraiparosítás eredménye eddig annyi, hogy folyamatosan romlik a magyar termékek versenyképessége, ami nagyban hozzájárul a térség országaitól való gazdasági leszakadásunkhoz.
2016. május 25., 13:06
2016. május 25., 12:02
Megrekedt a halálra gázolt alcsúti juhász, Váradi András halálának körülményeit tisztázni hivatott pótmagánvádas eljárás a Bicskei Járóbíróságon. Jelenleg nincs is kitűzve újabb tárgyalási nap – tudta meg a Népszabadság. A lap szerint a gázoló ellen azóta kétszer is indítottak szabálysértési eljárást.
2016. május 25., 11:59
Különös, hogy Lavrov külügyminiszter Vlagyimir Putyin látogatásaihoz hasonlóan egy kulcsfontosságú NATO-csúcstalálkozó és Európai Tanács-ülés előtt érkezik Magyarországra – fogalmaz Szelényi Zsuzsa, az Együtt képviselője a Szijjártó Péter külügyminiszternek az orosz külügyminiszter mai látogatása kapcsán feltett írásbeli kérdésben.
2016. május 25., 11:50
Rendkívüli sürgősséggel keres tanácsadót a Miniszterelnökség legújabb, nettó 670 millió forint keretösszegű pályázata. A feladat ezúttal nem az uniós támogatással megvalósuló, hanem a magyar költségvetési pénzekből finanszírozott közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódik. A nyertesek a Miniszterelnökség, illetve más, a tenderek lebonyolítására felkent szervezetek tevékenységét segítik közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadással – írta a .
2016. május 25., 11:48
Titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV.hu-val, de részleteket persze nem közölt. Horn Gábor szerint viszont a sorosozás nettó hazugság, a kormány a sokszorosát költi uszító plakátkampányaira, mint Soros teljes magyarországi tevékenységére.
2016. május 25., 11:08
Tavaly 88 ezer forintra volt szükség a megélhetéshez, így négymillió ember élhet a létminimum alatt a Policy Agenda szerint, amely a KSH által alkalmazott módszertan alapján kalkulált. A statisztikai hivatal kétségbe vonta az elemzőcég számait. A Policy Agenda szerint a KSH úgy próbál hitelességi vitát generálni, hogy érveit számokkal nem támasztja alá.
2016. május 25., 10:55
A Miniszterelnökség is hozzásegítette Orbán vejét a nagy értékű állami beruházásokhoz – írta meg a Direkt36 oknyomozó csoport. A Miniszterelnökség 2014-ben simán jóváhagyta a Direkt36 szerint szinte kimondottan Tiborcz akkori cégére kiírt pályázatot, amely ügyében most nyomoz a rendőrség és vizsgálódnak az uniós hatóságok is.