Ami az országnak rossz, miért jó Orbánéknak?

Csaknem öt éve jelölte meg az egyik fő stratégiai célként Orbán Viktor az ország „újraiparosítását”. Ennek az értelmezésével kezdettől fogva bajban voltak a gazdasági kérdésekhez valamit is konyítók, hiszen hazánk évtizedek óta egyértelműen iparosodott ország. Az ipari termelés hozzájárulása a GDP-hez ugyan csökkent, a szolgáltatásoké viszont jelentősen nőtt, de ez teljes mértékben megfelel a fejlett országokban lezajlott folyamatoknak, csak nálunk később következett be. Jelenleg a fejlett világban a nemzeti össztermék több mint felét adja a szolgáltatási szféra, az ipar valamivel több mint negyedét, a mezőgazdaság pedig csupán néhány százalékát.

Ennek a fejlődési útnak számos oka van, amelyek elemzésére és vitatására itt nincs hely kitérni, a lényeg az, hogy általános gazdasági trendről van szó, ami szoros összefüggésben áll az országok fejlettségi szintjével. Emiatt nem volt egészen világos, mit is ért a Fidesz újraiparosításon, de a kormányfő segített ennek megértésében: szerinte ez azzal érhető el, ha az EU-ban nálunk lesz a legnagyobb az ipar részesedése a GDP-ben.

Sajátos megközelítés ez annak fényében, hogy a mennyiségi mutatókat abszolutizáló szocialista érát idézi, amikor az volt a fontos, hány százalékkal nőtt a termelés, nem pedig az, mennyire érte meg termelni. A lényeg ugyanis józan ésszel az, mit és mennyire hatékonyan, mekkora hozzáadott értékkel, milyen minőségben tud előállítani az ipar, nem pedig a termelés aránya a nemzeti össztermékben. Ha ez az utóbbi a döntő szempont, a legfejlettebbek a Rákosi-korszakban voltunk, amikor az ipar adta a GDP mintegy mint felét.

Értelmetlen tehát százalékokkal mérni egy ágazat teljesítményét, a valós mérce a termelékenység és a versenyképesség, különösen egy olyan kicsi és nyitott gazdaság esetében, mint a magyar. A Fidesz-féle „újraiparosítási” értelmezés tehát kontraproduktív és nem használ a gazdasági fejlődésnek. Ezt sajnos a tények is alátámasztják: egy most közzétett brüsszeli elemzés szerint az exportmutatók alapján látványosan romlik világpiaci versenyképességünk.

A dokumentum a 2004–2014 közötti külkereskedelmi adatokat veszi alapul, amelyek szerint egyedül hazánk részesedése csökkent a térség országai közül a világ exportjában. 2008-ig még nőtt a kivitelünk szerepe, a válság miatt visszaesett és azóta is csökken, és 2014-re a 2004-es arány alá esett. Ezzel szemben Romániáé duplájára nőtt, a visegrádiaké pedig 10–40 százalékkal emelkedett. Az okokra egyértelműen rámutat egy másik adatsor, amely szerint míg a többieknél egyre magasabb lett az exporton belül a drágább és jobb termékek aránya, addig nálunk drámaian visszaesett: a legfelső minőségi kategória részesedése a kivitelünkben 2009, azaz a válság mélypontja óta növekedés helyett 30-ról 23 százalékra csökkent!

A probléma tehát nem az Orbán-féle mennyiségi mércében, hanem a minőségben, a versenyképességben értékben rejlik. Egy hét eleji konferencián Bod Péter Ákos úgy jellemezte iparunk helyzetét, hogy lényegében összeszerelő műhely vagyunk, és éppen az hiányzik, ami a legfontosabb lenne: a mi hozzáadott értékünk és kreativitásunk. Más szakértők is hangsúlyozták, hogy rossz az irány, amerre haladunk, túlzottan egyoldalú és kiszolgáltatott az iparunk, ezért ha fékeződik például a járműgyártás, azt az egész gazdaság megszenvedi.

A hatalmas uniós források sem arra fordítódnak, amire kellene, nem a fenntartható fejlődést szolgálják, ezért törvényszerű, hogy nélkülük jelenleg nincs növekedés. Ezt persze a Fideszben is látják, Varga Mihály kedden arról beszélt, hogy külső források nélkül is biztosítani kell a növekedést. A fő hajtóerőként azonban ő is az újraiparosítási jelszót hangoztatta, ennek elősegítésére pedig a szakképzés átalakítását említette.

Rávilágított ezzel a legnagyobb bajra: a Fidesz és főként Orbán Viktor sajátos elképzeléseire. Mint a fenti adatsorokból egyértelműen kiderül, kitörni a mostani helyzetből csak a magasabb szintű, hatékonyabb termeléssel, a szürkeállományunk jobb hasznosításával tudunk. Ehhez viszont magasabb és sokoldalúbb képzettségre, a világpiaci folyamatokhoz való rugalmasabb alkalmazkodásra képes iparra és munkaerőre van szükség, azaz az oktatás és innováció fejlesztésére jóval többet kellene áldoznunk.

Ezzel gyökeres ellentétben azt látjuk, hogy a Fidesz évek óta pénzt von ki az oktatásból, ész nélkül államosít, leviszi az iskolakötelezettségi korhatárt, a szakemberek tiltakozása dacára szétveri és primitivizálja a középfokú szakoktatást, csökkenti a felsőoktatásban részt vevők számát, nem növeli a K+F kiadások arányát. Azaz rohamléptekkel halad az olcsó és alacsonyabb szintű munkaerő szaporításának irányába, amivel nemhogy a fejlődést ösztönözné, de hosszabb távra bebetonozhatja a leszakadási folyamatunkat. Ez az országnak csak árt, miért gondolják Orbánék, hogy nekik használ?