Lapajánló – Az értelmiség új útjáról
A jobboldallal szemben veszteséget szenvedett emberek sértettsége és bűnbakkeresése – így vélekedik azokról a megnyilvánulásokról Konrád György, amelyek szerint a liberális értelmiség rátelepedett a politikai elitre, félrevezette és csődbe vitte a rendszerváltás eredményeit.
A mostanában az „övéi” által is gyakorta bírált Konrád a 168 Órának azt nyilatkozta: a mai pártoknak valószínűleg homogenitást, egységet kell mutatniuk, egy átütő erejű pártnak valamiféle katonai szervezettségre van szüksége. Az értelmiségi azonban nem alkalmas pártkatonának, mint ahogy a politikai klisék ismételgetésére sem jó. Mindazonáltal Konrád úgy véli: a szabadság gondolatáról nem lehet leszokni. „A politika ingája állandóan leng, most éppen nemzeti jobboldali irányba lendült ki, és majd visszajön az ellenkezőjébe. Egyiket sem tartom olyan nagyon jónak” – nyilatkozza Konrád György.
Mészárosé lesz a Hunguest?
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja, Felcsút polgármestere veszi meg a Hungest Hotels 19 magyarországi szállodáját – írja a 168 Óra. A baloldalhoz korábban közel állónak minősített nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás tulajdonában álló Hungest Hotels vezérigazgatója a lapnak nyilatkozva elismerte: folyamatban van a társaság piaci értékének felmérése „egy komoly befektetői szándék kapcsán”. A hetilap emlékeztet arra is, hogy mostanában megélénkült a kereslet a szállodák, hotelek iránt, s ennek kapcsán sokan úgy vélik, hogy a kormány afféle nemzeti szállodaláncot akar létrehozni. Ezt az immáron a turisztikai ágazatot is felügyelő nemzeti fejlesztési tárca tagadja.
Komisszárok magánya
Már két hónap után fel kellett volna állnom – nyilatkozza a 168 Órának Keller László, a Medgyessy-kormány egykori elszámoltatási biztosa, aki ma úgy látja: kudarcához hozzájárult, hogy a balliberális kormány tagjai nem akartak újabb és újabb konfliktusokat az ellenzékbe szorult jobboldallal. Amikor pedig siker kecsegtethette volna, Polt Péter legfőbb ügyészen elakadt. Nem járt jobban a fideszes Papcsák Ferenc, majd Budai Gyula sem, akiknek a munkája Kelleréhez hasonlóan eredménytelennek bizonyult, de legalább nekik nincs okuk a panaszra: a Fidesz bőségesen kifizeti őket – áll a 168 Óra legfrissebb számában.
Varga-bírálat az MNB-ből
Biztosan ott van a legtöbb napsütéses óra, az van legközelebb Pesthez, oda lehet továbbképzéseket szervezni, ott áll meg a vonat az ingatlan kapujában. Semmi kivetnivaló nincs ebben – így indokolja az MNB-féle Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány kuratóriumi tagja, Lentner Csaba a 168 Órának, miért épp a Matolcsy György MNB-elnök felesége által vezetett Balatonvilágoson vett az alapítvány üdülőt. Az interjúból kiderül: Lentner szerint Matolcsy a nemzetgazdaság motorja, „a fejében lévő szellemi muníció mozgatja a GDP-t”, miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium tevékenysége azóta, hogy Matolcsy távozott onnan, lelassult, a Varga Mihály vezette tárcánál már nincsenek valódi gazdaságpolitikai intézkedések – azok az MNB-nél összpontosulnak.
Parndorf: embercsempészet és sanyargatás
Az osztrák hatóságok szerint a sofőrön keresztül az embercsempész-hálózat irányítói és szervezői is tudtak az utastérben fuldokló menekültekről, de nem hagytak esélyt számukra – írja a 168 Óra a Parndorfnál megtalált, hetvenegy holttestet rejtő hűtő-teherautó tragédiájának vizsgálati anyagaira hivatkozva. Az ügyben a vezetőn kívül további négy férfit tartanak felelősnek az emberölésben. Az érintettek magyar letartóztatásban vannak: bűnszövetkezetben elkövetett embercsempészéssel és sanyargatással gyanúsítják őket.