Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

2016. május 27., 10:32

A Fővárosi Főügyészség határidőn belül elkészítette a Quaestor-ügy hiánypótlását, így az 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben. 132 ezer oldalt tesz ki a nyomozati anyag, amelynek része még száznégy CD/DVD-lemez és egy öt terabyte kapacitású külső winchester is.

2016. május 27., 10:00

421 milliárddal növelné a kormány az idei költéseit. Az átszabandó költségvetés 91 milliárd forint pluszt juttatna a Kliknek, 17,7 milliárdot a Klikből kivett szakképző központoknak, még 50 milliárdot a modern városok programnak. 50 milliárdot csok-kiadásokra, 69,3 milliárdot útépítésre, 11 milliárdot a „bevándorlás kezelésére” különítenének el.

2016. május 27., 08:10

A Belvárosi Önkormányzat tevékenységével az utóbbi években elsősorban az ingatlanügyei miatt foglalkozott a sajtó. A mélyen baráti áron értékesített ingatlanok mellett azonban úgy tűnik: a közterület-használat engedélyezése sem működik botránymentesen a főváros V. kerületében. Ezúttal a Gerlóczy étterem járt pórul – és sok-sok vendég.

2016. május 26., 20:16

Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte Portik Tamást és a másodrendű vádlottat, H. Istvánt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

2016. május 26., 18:56

Az Amnesty International (AI) és az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) szerint az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított véget kell vetnie a magyar romák iskolai szegregációjának, „a generációk óta tartó igazságtalanságnak”. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) szintén üdvözölte a bizottság döntését csütörtökön.

2016. május 26., 17:00

Az NGM tudtával és jóváhagyásával fizettek ki 837 millió forintot egy bátonyterenyei beruházásra úgy, hogy a tervezett logisztikai központból láthatóan egyelőre semmi nem valósult meg – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője a hetente visszaéléseket feltáró Korrupcióinfó címmel tartott sajtótájékoztatóján.

2016. május 26., 16:16

Jövőre 787 milliárdot fordítanak a közszféra dolgozóinak béremelésére, ez mintegy egymillió embert érint – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján az Országházban. Azt is mondta: nem sértenek törvényt, de antidemokratikusak a Soros által támogatott szervezetek.

2016. május 26., 15:38

Videóval emlékezik Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd kiszivárgásának tizedik évfordulójára. Ebben nemcsak a Fideszt, de saját korábbi pártját, az MSZP-t is árulónak tartja, azt állítva: a beszéd kiszivárogtatásával sajátjai árulták el. Gyurcsány Ferenc kérdésünkre – miszerint van-e erre bármi konkrét bizonyítéka – annyit mondott: nem kíván nyilatkozni.

2016. május 26., 13:49

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen az EU diszkriminációellenes jogszabályainak megsértése miatt – tájékoztatott a) . A bizottság korábban Csehországot és Szlovákiát is elmarasztalta a roma gyerekek iskolai elkülönítése miatt.

2016. május 26., 12:37

Megváltoztatja mától az Unicef Magyarország a gyerekbántalmazásról szóló, nagy felháborodást kiváltó videói szövegét – tudta meg a 168 Óra a szervezet által tartott mai háttérbeszélgetésen. Az Unicef Magyarország honlapján már az újraszerkesztett videók láthatók, amelyekből kivágták azokat a részeket, amelyekben a gyerekek az apákról mint elkövetőkről beszélnek.

2016. május 26., 10:40

Május elsejétől nem kérhetnek átfogó vérvizsgálatot a laboratóriumtól a Semmelweis Egyetem I. számú belklinikájának szakorvosai, mert nincs rá pénz – adta hírül az RTL Klub Híradója szerdán este. Az egyetem közleményében azt írta, valótlan információról van szó.

2016. május 26., 09:18

Három év alatt 221,5 millió forintot költött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ügyvédi megbízási díjakra, írja a . A lap azt írja, a kiemelt partnerek között van Fidesz-tag és kormánybarát szervezet tisztségviselője is, de a legnagyobb honoráriumot például Szolnok fideszes polgármesterének fia kapta.

2016. május 26., 07:10

Magyarország vezeti a régióban az adóztatási listát. Nálunk a legnagyobb az elvonások szintje, a GDP 39,2 százaléka, ami megközelíti a nyugat-európait, miközben a versenytárs államokban – Románia, Bulgária, Lengyelország – ennél alacsonyabb, 27-28 százalékos az arány.