Bejelentést tett az MVM, erről minden ügyfélnek tudnia kell.
Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy új lakhatási támogatás jön, amit első lakásvásárlók vehetnek igénybe.
A KRESZ szerint a biztonsági övet be kell kapcsolni, most az utas hibája miatt is a sofőrt vonhatják felelősségre.
Döntött az Alkotmánybíróság: el kell ismerni élettársi kapcsolatnak a külföldön kötött melegházasságokat.
Ha bankkártyával szeretne fizetni, alaposan gondolja át hogyan, mivel nőhetnek a kiadásai.
2014. március 19., 18:28
70 évvel ezelőtt, 1944. március 19-én a hitleri Németország csapatai megszállták Magyarországot. Ez után Horthy Miklós kormányzó maradt, és kinevezte az új kormányt, amely kiszolgálta a megszállókat és kiszolgáltatta nekik az egész nemzetet. A magyar állam folytatta a háborút a náci Németország oldalán.
2014. március 19., 16:36
Nem mi vagyunk a legrosszabb helyzetben Európában, de folyamatosan csúszunk lefelé.
2014. március 19., 16:35
Nincs fideszes program, mert nem akar „őszödi beszédet” mondani a kormányfő.
2014. március 19., 13:23
Bosszút akar állni rajtunk a Fidesz – állítja Herényi Károly, aki Dávid Ibolyával együtt most újra a vádlottak padjára került, mert a régi vád helyett újat talált ki az ügyészség. Herényi szerint „a hatalom megpróbálja börtönbe zárni az egykori rendszerváltókat”. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2014. március 19., 11:49
A Holokauszt Tanulmányok Bécsi Wiesenthal Intézete (VWI) magyar vonatkozású rendezvényekkel emlékezik a magyarországi deportálások megkezdésének hetvenedik évfordulójára. A 2009-ben alapított intézet igazgatója, Rásky Béla büszke arra, hogy a VWI pár év alatt nemzetközi elismerést szerzett. SZÁSZI JÚLIA tudósítása.
2014. március 19., 08:57
Nemzeti italboltok jöhetnek a választások után, és az élelmiszerboltokban csak a sör és a bor maradhat – a piacon sokan erre számítanak, és kormányzati körökből is ezzel egybecsengő információk érkeznek, ami alapján az ötlet nem tűnik légből kapottnak, írja a HVG.hu.
2014. március 19., 07:59
Tombol mifelénk a demokrácia. Soha ennyi párt nem indult még a kampánytámogatásért folyó nemes versengésben. És ami nékik „panem”, az nékünk „circenses”.
2014. március 19., 07:03
A baloldali összefogás szerint Orbán Viktor azért is kerüli a miniszterelnök-jelölti vitát, mert számot kellene adnia arról, kormányzása alatt miért vettek el állami földeket az azokat évtizedek óta használó gazdálkodóktól, és adták oda saját érdekcsoportjaiknak.
2014. március 19., 06:20
Az áprilisi választáson nem elegendő csak behúzni egy ikszet, a választóknak arról is számvetést kell készíteniük, hogy hajlandók-e megküzdeni a jólét és lehetőség világáért – mondta a Demokratikus Koalíció keddi, a budapesti SYMA Csarnokban tartott kampányrendezvényén.
2014. március 19., 05:45
Mesterházy Attila szerint a rossz szervezés, menedzselés miatt 1000-1500 milliárd forintnyi uniós forrás jövője kétséges.
2014. március 18., 20:01
A sok éve felzárkóztatással, integrációval foglalkozó szakember, aki nem mellesleg számos könyv szerzője, nemzetközi elismerések birtokosa, kutatói, képzési, szakértői programok kidolgozója, minősítő tanárnak jelentkezett az Oktatási Hivatalnál. A tesztek kitöltése után úgy döntött, mégsem kér ebből. Egy kérdőív kulisszatitkai, avagy a lojális tanár a jó tanár? LAMPÉ ÁGNES interjúja.
2014. március 18., 19:21
A problémákat megoldó átfogó intézkedésekre van szükség az oktatásban, egyszeri beavatkozással ezek nem kezelhetők – mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy keddi budapesti konferencián.
2014. március 18., 18:36
Három jogvédő szervezet szerint a múlt héten az Alkotmánybíróság (AB), a Nemzeti Választási Bizottság és az adatvédelmi hatóság döntéseivel bebizonyította, hogy csődöt mondtak az alkotmányosságot védeni rendelt intézmények.
2014. március 18., 18:11
Veszélyes úton jár Magyarország – jelentette ki a Magyar Liberális Párt elnöke keddi miskolci fórumán.
2014. március 18., 17:31
A Kúria kedden hozott végzésében megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, és megállapította: a TV2 a kormány Magyarország jobban teljesít jelmondatú, 50 másodpercnyi, jelölőszervezeteket népszerűsítő műsorszáma közzétételével megsértette a választási eljárási törvényt.
2014. március 18., 16:04
Büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet miatt ismeretlen tettes ellen az Együtt–PM-szövetség kedden.
2014. március 18., 15:24
Az MSZP és a DK szerint Hende Csaba honvédelmi miniszternek azonnal, még a választásig hátralévő időre is távoznia kell a tárca éléről, megnyilatkozásaival ugyanis hatalmas károkat okoz a magyar honvédségnek és az országnak.