Ezt nem lehet sokáig bírni

– Ennyire szörnyű volt?

– Másra számítottam. Korábbi munkáim során is mindig szükséges volt a hozzáértést igazoló tanfolyam vagy vizsga, ehhez képest most személyiségtesztet kellett kitölteni.

– A jelentkezéskor ez nem derült ki?

– Ahhoz 14 év szakmai gyakorlat és megfelelő végzettség mellett pedagógus szakvizsga volt szükséges. Aztán küldtek egy levelet, hogy kétlépcsős tesztet kell kitölteni. Tájékoztattak, hogy az első háromrészes és feleletválasztós, a második az érvényes jogszabályokról szóló időkorlátos kérdőív lesz. Már az elején sokkolt a következő kérdés: „Igaz-e önre ez az állítás? – Előfordult, hogy lázadoztam tekintélyes emberekkel szemben, bár tudtam, hogy igazuk van.” Annyira elcsodálkoztam, hogy gyorsan kimásoltam egy papírra.

– Ki is nyomtathatta volna.

– Nem tudtam sem kimásolni, sem lementeni, sem kinyomtatni. Aztán a további felvetések is arra vonatkoztak, hogyan reagálok az enyémtől eltérő véleményekre, a konfliktusra. Nem voltam képes szabadulni a gondolattól: a teszt lojalitásra, tekintélyelvűségre presszionálja az embereket. Kaptam még kérdéseket a személyiségemre vonatkozóan, például, előfordult-e, hogy becsaptam másokat, vagy fontos-e nekem, hogy magamat az általam csodált személy képére formáljam. A végén a program értékelt is, leírást adott a személyiségről, egyebek mellett a vezetői és az együttműködési képességekről. Ehhez egy személyiségjegyeket tartalmazó kördiagram tartozott, amely egy kivétellel pozitív fogalmakat tartalmazott.

– Melyik volt a negatív?

– Számomra a lojális. Pont a „magabiztos” átellenes oldalán. Ez is azt erősítette bennem, hogy a lojális személyiségjegyekkel rendelkezők a megfelelők, a magabiztosak nem kellenek.

– Önt hogyan értékelte a rendszer?

– Magabiztosnak. Mert igen, gyakran lázadtam az igazságért, függetlenül attól, hogy tekintélyes ember állt-e velem szemben. Ez a teszt számomra összességében azt mutatja: nem gondolkodó, problémákat felvető, javaslatokat tenni képes tanárokra van szükség. Ezért úgy döntöttem, nem kívánok másokat minősítő pedagógus lenni.

– Eleve miért jelentkezett? Írásaiból és megnyilatkozásaiból egyértelmű, hogy vitatkozik a hoffmanni oktatás-átalakítással, az alapítványi, művészeti iskolák kezelésével, és leginkább azzal, ahogy a kurzus az esélyegyenlőség megteremtéséhez hozzáfog.

– A művészeti iskolák minősítésénél megtapasztaltam, milyen kevés szakember tudott bekapcsolódni a folyamatba. Úgy ítéltem meg, ha szakértő leszek, jobb eséllyel lobbizhatok az általunk fontosnak ítélt értékekért.

– És?

– A teszt kitöltése után nem látok erre esélyt.

– Kerekes Balázs, az Oktatási Hivatal projektigazgatója azt nyilatkozta lapunknak: már az első minősítő tanári felhívásra is hétezren jelentkeztek.

– Hoffmann Rózsa államtitkár asszony meg azt mondja, ostromló telefonok érkeznek az államtitkárságra, hogy miként lehet még bekapcsolódni a programba. Nekem viszont rengeteg kolléga megírta: elege lett. Én is közéjük tartozom, ugyanis olyan kérdésekkel, hogy mennyire vagyok lojális, és be tudom-e fogni a számat, ha tekintélyes embert látok, nos, ezekkel nem tudok mit kezdeni. Huszonhét munkatársam van, eszembe nem jutna tőlük ilyesmiket kérdezni, mikor felvesszük őket. A hoffmanni elvárás annyira távol áll attól, amit a tanításról és a demokráciáról gondolok, hogy én ebben biztosan nem akarok részt venni.

– A hivatal szerint objektív mércével, kompetenciaszámokkal és indikátorokkal értékelik egyebek mellett a tanárok szaktárgyi tudását, képességeit, a tanulókkal való bánásmódjukat.

– A leadandó tanári portfóliók alapján lehetetlen objektíven megítélni egy pedagógust. Ha majd egy tanfelügyelő bemegy egy kilencven százalékban hátrányos helyzetű és funkcionális analfabéta gyerekeket oktató pedagógus órájára, azt látja, a tanár eszköztelen. Mert a gyerekek tíz percig is képtelenek figyelni, vagy még hetedikben sem tudnak olvasni. Ebből mi következik? Az, hogy a tanár rosszul dolgozik? Vajon a tanfelügyelő elbír-e harminc túlkoros, halmozottan hátrányos helyzetű, szegregációban élő gyerekkel?

– Hogyan lehetne objektíven értékelni a tanárokat?

– Több kísérlet is volt már erre a hagyományos minőségbiztosítás rendszerén belül. A közoktatásban rég bevezették az önértékelést, valamint az intézmény- és vezetői értékelést. Ez egy idő után sajnos sematikussá vált, nem kezelte az új problémákat. Aztán volt az önképzést segítő rendszer, ami frissítette, bővítette a pedagógus tudását, de ez sem bizonyult nyomon követhetőnek. Később ingyenes továbbképzési csomagokat kaptak az intézmények, ám nem történt mérés ezek beépülésére sem. Biztosan nagyon nehéz korrekt, pontos módszert találni. Ma az az igazán sikeres pedagógus, aki gondozza a tehetséget, versenyeztet, ragyogó eredményeket mutat fel. Csakhogy ilyenre egy borsodi, egy bihari vagy baranyai kis faluban dolgozó pedagógusnak esélye sincs. Ő rosszabb lenne? Kevesebbet érne a munkája? Ugyan!

– A hivatal szerint komoly és elismert szaktekintélyek sora dolgozta ki a koncepciót.

– Megnyugtatóan hatna, ha végre kiderülne: kik ezek a szaktekintélyek. A nemzeti alaptantervtől kezdve mindent titokzatos szakértői csoportok dolgoztak ki. Miközben nevesíthetők azok a felkészült, közismert szakemberek, akik kiszorultak ebből a körből. És ami a legszörnyűbb: nagyon félnek a tanárok.

– Túloz.

– Sajnos nem. Rémülten nézem, mivé lett a pedagógustársadalom. Egyszerűen nem értem, hogy minden letuszkolható a torkukon. Ha kell, imádkoznak, ha kell, testnevelés órát tartanak a folyosón, turulmadárról tanítanak rovásírással. Nagy részük fásult lett, közönyös. Sokszor még azt sem merik megtenni, hogy lájkoljanak egy nekik tetsző, kritikus oktatáspolitikai cikket. Egyre jellemzőbb a „befogom a fülem, nem figyelek oda, csak tudjam le valahogy a negyvenöt percet” mentalitás. Ez óriási tragédia, a tanítás örömét veszi el. Normális az, hogy igazgatóknak – meggyőződésük ellenére – pozitív tartalmú jelentéseket kell írniuk az egész napos iskola beválásáról? És rendben van, hogy megfenyegetik azt, aki a sajtóhoz mer fordulni? Inkább hallgatnak, mert féltik az állásukat. Rengetegen mennek táppénzre, meggyőződésem, hogy egy részük az átalakítás körüli őrületbe betegszik bele. Mert ezt nem lehet sokáig bírni.