Állami monopólium lesz a szeszes italok árusítása?
Nemzeti italboltok jöhetnek a választások után, és az élelmiszerboltokban csak a sör és a bor maradhat – a piacon sokan erre számítanak, és kormányzati körökből is ezzel egybecsengő információk érkeznek, ami alapján az ötlet nem tűnik légből kapottnak, írja a HVG.hu.
A dohányboltok után nemzeti italboltok is lehetnek a választások után, a kormány ugyanis a dohánypiachoz hasonlóan állami monopóliummá tenné a szeszes italok árusítását – ma már nagyon sokan biztosra veszik ezt a kiskereskedelmi szektorban, és kormányzati körökből is olyan információk érkeznek, amelyek alapján úgy tűnik, nem légből kapottak a piaci várakozások.
A HVG.hu-nak egy kormányzati terveket ismerő forrás azt mondta, döntés még nem született az italboltokról, de a választások után bevezethetik a rendszert. A döntés hiánya ugyanakkor némi bizonytalanságra utal, és ezzel összhangban volt olyan is, aki miniszterelnökségi forrásra hivatkozva a HVG.hu-nak azt mondta, még latolgatják az ötletet, és a népharagtól tartva nem biztos, hogy meglépik.
A kormányzati terv részleteiről emiatt nincs sok konkrétum, nehezen ellenőrizhető információ kering a kiskereskedelem szereplői körében. A legtöbben – kormányzati értesüléseket emlegetve – úgy tudják, hogy az úgynevezett tömény alkoholos italok vagy égetett szeszes italok kiskereskedelmét kötnék koncesszióhoz, a söröket és a borokat továbbra is árulhatnák az élelmiszerboltok. Eszerint a koncesszióhoz kötött italok körébe tartozna a vodka, a gyomorkeserű, a likőr, a vermut, a rum, a brandy, a whisky és a gin. Abban ellentmondanak egymásnak a piaci információk, hogy a pálinka bekerülne-e ebbe a körbe. A bizonytalanság érthető, a kormány évek óta kitart a pálinkafőzés szabadsága mellett, ami a 2010-ben alakult kabinet első szimbolikus lépései között kapott helyett.
Azt is több egymástól független kiskereskedelmi forrás állította a HVG.hu-nak, hogy trafikok is pályázhatnak majd az italárusítási koncesszióra. Volt, aki egyenesen azt állította, hogy az égetett szeszeket „bevinnék a trafikokba”. A nemzeti dohányboltok jelenleg is árulhatnak tömény italokat, a forrás arra utalt, hogy a trafikok megkapnák az égetett szeszek árusításának engedélyét.