Megtalálhatták a végbélrák ellenszerét

A GSK gyógyszeripari vállalat készítménye teljesen új korszakot nyithat a végbélrák kezelésében. A társaság által kifejlesztett szer ugyanis a klinikai vizsgálatok alapján példátlan hatékonysággal gyógyítja a béldaganat egy fajtáját.

2024. június 7., 12:54

Szerző:

Jelentős áttörést érhetett el a végbélrák-terápiában a GSK gyógyszeripari vállalat, a cég ugyanis bejelentette, hogy a Jemperli nevű gyógyszerük egy második fázisú vizsgálat során ígéretes eredményeket mutatott az előrehaladott végbélrákban szenvedőknél. A vizsgálatokban 42 páciens vett részt, akiknél a kemoterápia, valamint a műtét alternatívájaként alkalmazták a Jemperli nevű készítményt – számolt be róla hvg.hu.

A kezelés utáni eredmények pedig azt mutatták, hogy a szer minden betegnél gyógyította a rákot, vagyis a készítmény 100 százalékos válaszarányt tudott felmutatni.

Mint az eredményeket összegző BGR megjegyzi: az utólagos vizsgálatok sem mutattak megmaradt daganatos elváltozásokat, noha a résztvevők állapotát a kezelés után átlagosan 26,3 hónapig még megfigyelték. 

A szóban forgó készítmény, a Jemperli egy úgynevezett monoklonális antitest-gyógyszer, mely bizonyos antitestekhez kötődik, így megakadályozza, hogy a rákos sejtek meg tudják kerülni azt, hogy az immunrendszer észlelje őket. Így utóbbi maga tudja elpusztítani őket.

A hvg.hu felidézi, az előrehaladott végbélrák hagyományos kezelése kemoterápiával és sugárzással kezdődik, melyet egy operáció követ. Ennek során eltávolítják a bél és azt azt körülvevő szövetek egy részét. Ez eleinte eredményes lehet, ám a betegek harmada végül mégis rákban hal meg, mivel az áttétek más szervekre is átterjednek.

Ehhez képest a gyógyszeres kezelés áttörést hozhatna, és az első eredmények alapján nagy jövő állhat előtte – ám mivel még nem engedélyezett, egyelőre csak egy kísérleti stádiumban lévő készítményről van szó. A GSK tovább folytatja a vizsgálatokat vastagbélrákos betegekkel is.

Érdemes odafigyelni, mert a polipból is végbélrák lehet

Mint minden rosszindulatú daganat esetében, a végbélrák esetében is nagyon fontos a korai felismerés. A végbélrákot megelőző állapot során végbélpolip alakul ki, amelyek specifikus tüneteit felismerve el sem jutunk a végbélrák állapotába. Hogy milyen tünetek esetén érdemes végbélpolipra gyanakodni, arról dr. Baranyai László, a Trombózisközpont sebésze beszélt az Egészségkalauznak.

A végbélpolip a vastagbél utolsó részében, a végbél nyálkahártyáján kialakult kinövés. Méretét tekintve elég változatos képet mutatnak, léteznek igen aprók és nagyra növő polipok is, kocsányon lógóak, laposan a falon fekvők, létrejöhetnek csoportosan és magukban is. Általában az 50-60 év feletti férfiaknál fordul elő, ám megjelenhet a fiatalabb korosztály tagjainál is. Kialakulásának pontos oka nem ismert, ám nagyobb kockázati tényezőnek számít a genetikai hajlam mellett a helytelen, mozgásszegény életmód, dohányzás, rostszegény táplálkozás.

A végbélpolip általában jóindulatú, ám a nagyobb és mirigy eredetű vastagbél polipok (polip-adenoma) rosszindulatúvá válhatnak. Sajnos elsőre nem lehet kideríteni, vajon jó-vagy rosszindulatú elváltozással van-e dolgunk, arra csakis a daganat eltávolítása után lehet választ kapni, éppen ezért minden polipot ki kell metszeni.

A szövettani vizsgálat során állapítják meg a daganat típusát. Mivel nem lehet tudni, hogy jó-vagy rosszindulatú daganattal áll szemben, fontos, hogy minél korábban menjen orvoshoz tüneteivel, főleg azért, mert egy jóindulatú elváltozás is idővel átalakulhat „elrákosodhat” – figyelmeztet a portál.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)