Rák: nő a halálozás kockázata, ha ezt a szervét kivették

Egy friss amerikai kutatás bebizonyította a rák kialakulása, a korai halálozás és a tímusz, azaz a csecsemőmirigy műtéti eltávolításának összefüggését.

2024. november 19., 12:29

Szerző:

A Sciencealert számolt be arról a kutatásról, amely a tímusz, azaz a csecsemőmirigy eltávolítása és a rák kialakulásának kockázata közötti összefüggést tárta fel. Bár korábban az orvosok úgy tartották, ennek a szegycsont mögött elhelyezkedő kis zsírmirigynek a felnőtt korban nem sok szerepe van, ez az új kutatási eredmény rácáfol erre, a tímuszmirigy közel sem olyan feláldozható, mint azt a szakértők korábban gondolták.

Nem csak a rák, hanem a halálozás kockázata is megnő a tímusz eltávolításával

Az új tanulmány merőben megváltoztatja a csecsemőmirigyről való gondolkodást, mivel a kutatók megállapították, hogy azoknál, akiknek eltávolítják a tímuszmirigyét, a műtétet követő öt évben megnő a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata.

Ugyancsak megnövekedett a rák kialakulásának kockázata ez idő alatt.

A kutatási eredményeket 2023-ban publikáló tudósok aggódnak, mert a tanulmányuk megfigyeléseken, statisztikai mutatókon alapul, nem tudják bizonyítani, hogy tímusz eltávolítása és a rák, vagy az idő előtti halálozás közötti összefüggést, csak magát az összefüggést ismerték fel. Hangsúlyozzák, hogy amíg nem tud a tudomány többet, addig is a tímusz megőrzése klinikai prioritás kell, hogy legyen.

„Felfedeztük, hogy a tímusz feltétlenül szükséges az egészséghez. Ha nincs ott, az emberek halálozási és rákkockázata legalább kétszeresére nő” – mondta David Scadden, a Harvard Egyetem onkológusa a kutatás tavalyi publikálásakor.

A tímusz már gyermekkorban is védi a szervezetet

Ismert tény, hogy gyermekkorban a csecsemőmirigy meghatározó szerepet játszik az immunrendszer fejlődésében. Amennyiben a mirigyet fiatal korban eltávolítják, a betegeknél hosszú távon csökken a T-sejtek száma, azoké a fehérvérsejteké, amelyek a kórokozók elleni védekezésért felelősek. A tímuszmirigy nélküli gyermekek szervezete így gyengébb immunválaszt ad a vakcinákra is.

A pubertáskor után a tímusz összezsugorodik, és sokkal kevesebb T-sejtet termel a szervezet számára. Az orvosok eddig úgy gondolták, hogy azonnali károsodás nélkül eltávolítható, ám mivel a szív előtt helyezkedik el, gyakran szív- és mellkassebészeti műtétek során veszik ki.

Döbbenetes számokra világítottak rá a kutatók

Az állami egészségügyi rendszer betegadatait felhasználva bostoni kutatók összehasonlították a szív- és mellkassebészeti műtéten átesett betegek betegútját: több mint 6000 olyan emberét, akiknek nem távolították el a tímuszát, ők alkották a kontroll csoportot, és 1146 olyanét, akiknek eltávolították a tímuszát.

A tímuszmirigy nélkül élő emberek majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg 5 éven belül, mint a kontrollcsoport tagjai, valamint kétszer nagyobb valószínűséggel alakult ki rák náluk a műtétet követő 5 éven belül. Ráadásul ez a rák általában agresszívabb volt, és a kezelés után gyakran kiújult a kontrollcsoporthoz képest.

„Ez azt jelzi, hogy a tímusz eltávolításának következményeit gondosan mérlegelni kell, amikor a tímuszeltávolítást fontolgatjuk” – hívja fel a figyelmet Scadden.

Noha az összefüggések még pontosan nem ismertek, a kutatók azt gyanítják, hogy a tímusz hiánya valahogy megzavarja a felnőttkori immunrendszer egészséges működését. A tanulmány szerzői szerint a fenti adatokból az derül ki, hogy a tímusz a felnőttkorban is hozzájáruk a T-sejtek termeléséhez és az egészség fenntartásához


(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: fernandozhiminaicela via Pixabay)

 

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!