A rák első tünetei a térdekben is jelentkezhetnek

A rák bizonyos típusai a térdeket is érinthetik, a tüneteket pedig kevesen ismerik fel.

2024. május 28., 11:40

Szerző:

Bár nem tartozik a leggyakoribb daganatos betegségek közé, de a térd környékén kialakuló rák így is évente 2-5 millió embert érint – írja a Medical News Today.

Az osteosarcoma a csontrák egy formája, amely általában a combcsontban, a térd környékén, esetleg a sípcsontban alakul ki. Meglepő módon az érintettek jelentős hányada serdülőkorú vagy gyermek.

Az emberek többsége ugyan hajlamos azt gondolni, hogy a csontok felnőttként már nem változnak és szilárd formát öltöttek, ám a valóságban folyamatosan új csontszövetek képződnek.

A daganatos betegség azonban megzavarhatja ezt a folyamatot, így a rákos sejtek elterjedhetnek a csont körül.

A rákról a térdek állapota is árulkodhat

A tünetek között szerepelnek olyanok, amelyekkel a páciensek azonnal orvoshoz fordulnak, de akad köztük veszélytelennek tűnő kellemetlenség is – legalábbis kezdetben.

Azonban a szakemberek nem véletlenül figyelmeztetnek a lehetséges tünetekre, ugyanis minden daganatos betegség esetében hatalmas szerepet játszik az idő: minél korábban diagnosztizálják a betegséget, annál nagyobb az esély a kezelés sikerességére.

A térdet érintő csontráknál az egyik legáltalánosabb tünet a térdfájdalom, amely időszakosan jelentkezhet, és jellemzően éjszaka válik erőteljesebbé. Bár kellemetlen, de a kezdeti időszakban ennek sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Idővel azonban a fájdalom állandósulhat, az aktivitás hatására fokozódhat, ha pedig a páciens már sántít a fájdalomtól, az mindenképpen intő jel.

 

Ha már fájdalom alakult ki, az esetek egy részében csomók is megjelenhetnek a térd környékén, akár látható vagy tapintható formában is. A nem múló duzzanatok is gyanúra adhatnak okot.

A csontrák ugyan gyengítheti a csontokat a térd környékén is, de a törések nem tartoznak a jellemző tünetei közé. Ugyanakkor az osteosarcoma bizonyos ritka formái súlyos törésekhez és sérülésekhez is vezethetnek.

(Fotó: Pixabay)