Az elhízás okozhatja a rákos megbetegedések felét

A svédországi Lund Egyetem által végzett átfogó vizsgálat kimutatta, hogy az elhízás a rákos esetek közel feléért felelős. Közel 800 ezer résztvevőt figyeltek meg körülbelül negyven éven keresztül, különös figyelmet fordítva testsúlyukra, a vérnyomásukra, a vér glükózszintjére, a vérzsírszintjükre és az életmódjukra.

2024. május 31., 15:13

Szerző:

A kutatás eredményei szerint a vizsgált esetek 40 százalékában találtak kapcsolatot az elhízás és a rák kialakulása között. 32 különböző rákfajta esetében bizonyult relevánsnak az eredmény, míg korábbi nemzetközi kutatások csak 13 típust azonosítottak ilyen módon. Jason Halford Professzor, az Európai Elhízáskutató Társaság (EASO) elnöke szerint a kutatás eredménye megerősíti azt, amit sokan gyanítottak: az elhízás valószínűleg sokkal több rákfajta kockázati tényezője, mint azt eddig bizonyítani tudták - írja a Femina.

Így járul hozzá az elhízás a rákhoz

A Lancet által közzétett globális becslések szerint több mint egymilliárd ember él elhízással világszerte, beleértve körülbelül 880 millió felnőttet és 159 millió gyermeket. A legmagasabb arányok Óceániában, a Tonga és az Amerikai Szamoa területén élő nők, valamint Amerikai Szamoa és Nauru férfi lakossága között mutatkoznak meg, ahol a felnőttek 70-80%-a túlsúlyos.

Az elhízás többféleképpen is hozzájárulhat a rák kialakulásához, ám a legfontosabb tényezői az inzulinrezisztencia és a szervezetben lévő krónikus gyulladások. Az inzulinrezisztencia növeli az inzulinszintet és az inzulinszerű növekedési faktorokat (IGF-1), amelyek elősegítik a rákos sejtek növekedését. Emellett a zsírsejtek hormonokat és citokineket termelnek, amelyek gyulladásokat okozhatnak, és hozzájárulhatnak a rákos sejtek szaporodásához.

Az elhízás megelőzése és kezelése alapvető fontosságú a rák megelőzése szempontjából. Az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás kulcsszerepet játszik ebben. Naponta kellene valamilyen fizikai tevékenységet végeznie mindenkinek, beleértve az erősítő és kardioedzéseket.

Emellett fontos csökkenteni az ülve vagy fekve töltött időt, az inaktív periódusokat némi mozgással meg kell szakítani - irodai minigyakorlatokért kattints ide.Az ideális napi kalóriabevitel az életkortól, anyagcserétől és a fizikai aktivitás szintjétől függ, de általában a nők esetében 2000, a férfiak esetében pedig 2500 kalória javasolt - ebből a cikkből kiderül, hogyan tudod kiszámítani a napi kalóriaszükségletedet!

Az állandó éhség okai

A nem megfelelő táplálkozás miatt eljuthatunk oda, hogy hiába eszünk, állandó éhség gyötör minket. Az állandó éhség oka, hogy a sejtek nem jutnak tápanyaghoz, ezért éheznek. A hasi elhízás, a mozgásszegény életmód és a dohányzás is növeli az inzulinrezisztencia kialakulásának kockázatát. Az inzulint a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben elhelyezkedő ún. béta-sejtek termelik. A gyomor-bélrendszerben lebontott szénhidrátok a véráramba kerülnek, ahonnan a szervezet sejtjei az inzulin segítségével felveszik a glükózt és felhasználják azt – hívja fel a figyelmet az Egészségkalauz.

Az inzulin számos folyamatban részt vesz:

  • Serkenti az izom-, zsír- és májsejtek glükózfelvételét, ezáltal csökkenti a vércukorszintet.
  • Serkenti a máj- és izomsejtekben a glükóz tárolását (ez glikogén formájában valósul meg).
  • Csökkenti a máj glükóztermelését.
  • Mindezen folyamatok eredményeképpen a vércukor- és inzulinszintek a normál tartományban maradnak.

Az inzulinrezisztencia is okozhatja, ha állandóan éhség gyötri

Inzulinrezisztenciáról (IR) akkor beszélünk, amikor inzulint termel a szervezet, mégsem tudja azt hatékonyan felhasználni. Ha a sejtek inzulinhatás hiányában nem tudják felvenni a glükózt a vérből, megemelkedik a vércukorszint és kialakul a cukorbetegséget megelőző állapot, a prediabétesz, majd a diabétesz (cukorbetegség). Ez az állapot évekig tünetmentes lehet, emiatt igen fontos a szűrés, mert időbeni felismeréssel és beavatkozással megakadályozható, illetve késleltethető a cukorbetegség kialakulása.

Inzulinrezisztencia esetén az izom-, a zsír- és májsejtek nem adnak megfelelő inzulinválaszt, ezért a hatás kiváltásához egyre több és több inzulin termelődésére van szükség. A béta-sejtek egy darabig bírják a tempót, majd kimerülnek, ekkor a cukorbetegnek már kívülről bevitt inzulinra van szüksége.

Ördögi kör alakulhat ki

Az egyik tényező, amely szerepet játszik az inzulinrezisztencia kialakulásában, a túlsúly és az elhízás, különösen a deréktáji elhízás hordoz fokozott kockázatot. A zsírszövet nemcsak energiaraktár, de hormonokat is termel, amelyek elősegítik az inzulinrezisztencia kialakulását, megemelik a vérnyomást és a koleszterinszintet, elősegítik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Emellett az elhízás krónikus gyulladást tart fenn, amely szintén hozzájárulhat az inzulinrezisztencia létrejöttéhez. Ugyanilyen fontos szerephez jut az inaktivitás, az ülő életmód, az izmok kevés glükózt használnak fel, emiatt a vércukorszint megemelkedik. Ha mozogni kezdünk, javul az inzulinrezisztencia, izmaink dolgoztatásával több glükózt használunk fel, így a vércukorszint is csökken.

A két fő rizikófaktor mellett számításba kell még venni egyes társbetegségeket, a szteroidokkal és más hormonokkal történő kezelést, egyes gyógyszereket, a dohányzást, továbbá az alvásproblémákat (különösen az alvási apnoét), melyek mind-mind fokozhatják az inzulinrezisztencia kialakulásának valószínűségét.

A portál felhívja arra is a figyelmet, hogy az inzulinrezisztencia és a prediabétesz visszafordítható, amennyiben időben változtatunk életmódunkon. Ennek egyik sarokköve a testsúlycsökkentés és az egészséges testsúly megtartása, amely csökkentett kalória- és zsírbevitellel érhető el. Nem szabad elfeledkezni a testmozgásról sem, ez a vérnyomásra és a koleszterinszintre is kedvező hatást gyakorol. Az úgynevezett aerob mozgásformák (séta, lépcsőzés, úszás, tánc, kerékpározás, futás) mellett az izmok erősítésére is szükség van. A dohányzásról pedig természetesen le kell szokni. Igen magas kockázat (60 év alatti életkor, emelkedett éhgyomri vércukorszint, magasabb hemoglobin A1C érték, emelkedett vérzsírszint és elhízás) esetén szóba jön a gyógyszeres kezelés, amely metforminnal történik.

 

(Kiemelt kép: CHASSENET / BSIP / BSIP / AFP)

2024. október 4., 15:08

Vannak illatok, amelyek a felidézik a békés hétvégéket, amikor a hideg idő elől bekuckózva a család arra várt, hogy elkészüljön végre a szívet-testet megmelengető finomság. A sült gesztenye vagy a sült sütőtök aromája külön-külön is pompás, együtt azonban felejthetetlen kombinációt alkotnak. A gesztenyés sütőtökleves az egyik legjobb élmény, ami egy őszi hétvégén történhet velünk.