Cseresznyevirág életre kel – Tóth-Vásárhelyi Réka, a kokesivarázsló
Miért Japán és a kokesi babák? Ezt mindenki megkérdezi Tóth-Vásárhelyi Rékától. Gyerekkorában egy japán családon át pillanthatott be a magyartól merőben más kultúrába. Mivel mindig fogékony volt az egzotikusra, a nem hétköznapira, a felnőtt Rékában is megmaradt az érdeklődés. Kutatói ösztöndíjjal került 2002-ben a Kobe Egyetemre, arra volt kíváncsi, honnan ered az a belső esztétika, ami a japánokat jellemzi. Hogy lehet az, hogy az ember bemegy egy boltba, étterembe vagy kertbe, és olyan csodákkal találja szemben magát, amilyenekkel sehol máshol a világon? Azt feltételezte, a gyerekek rajzoktatásában, művészeti nevelésében kell keresni a gyökereket. Kutatása más irányba fordult ugyan, és végül nem az állami oktatási rendszerrel foglalkozott, de az ottléte alatt szerzett benyomások sorsfordítók voltak. Megismerkedett az ikebanával, a virágrendezés művészetével, a kalligráfiával, a festészet azon ágával, amelyben tintával papírra festenek, elkezdett szobrászkodni is, és mielőtt hazautazott, kiállítást rendezhetett az alkotásaiból. És megtalálta magának a kokesi babákat.
− Tudtad, hogy Japánban 250 féle babatípus van, és mindegyik hordoz spirituális tartalmat? − kérdi, majd mesélni kezd.
Ő először egy japán piacon egy porcelánarcú selyembabát vett meg, mert csodaszépnek találta. Barátai felvilágosították, egy védőbabát vitt haza, amelyet a családok új otthonba költözve szembeültetnek a bejárattal, hogy minden rosszat magába szívjon, ami bejön az ajtón. Költözéskor a babát elégetik, és vele a sok rosszat is, amitől addig védte az otthont.
Gyorsan kiművelte magát babavonalon, és azt látta: a kokesi babákról csak jót lehet tudni, letisztultak és egyszerűek. Elkezdte gyűjteni őket, mára már több mint háromszáznál tart.
A kokesi babákat az 1700-as évek vége felé kezdték faragni Japán északi részén élő földművesek a téli, a mezőgazdaság szempontjából tétlen időszakban. Mivel az ország ezen része tele volt meleg vízű forrásokkal, a hidegben sok tehetős ember ment oda fürdőzni. A földműves mesterek fából használati cikkeket faragtak a vendégeknek, a lehulló fadarabokból pedig babákat készítettek gyerekeiknek. Aztán a babákat a fürdővendégek is venni kezdték, gömb formájú fejük miatt elkezdték masszírozásra használni őket. Ebből kiindulva gyógyító erőt tulajdonítottak nekik, majd újabb és újabb spirituális tartalommal, főképp védőerővel ruházták fel őket – ezzel megkezdődött a babák máig tartó népszerűsége. A klasszikus kokesi babákat tizenegy bejegyzett japán család készítheti, mindenki más úgynevezett kreatív kokesi babákat csinálhat.
Réka egyik gyermekével volt gyesen, amikor 2009-ben megszületett A csodálatos fababa meséje című könyve, melyben azt meséli el magyarul és japánul, milyen kalandokon át jutott el a császári családba Szakura (Cseresznyevirág), a kokesi baba.
− Elkezdték kérdezgetni tőlem, hol lehet ilyen babát kapni. Nem lehetett. Akkor meg azt kérdezték, miért nem készítek én.
Megpróbálta, 2011-ben egy kiállításra nyolc babát készített, aztán rövidesen 190-nél tartott, és egy év alatt 1500-at csinált. Elkezdte keresni a stílusát, kifejlesztette a rá jellemző technikát. Hogy miről lehet megismerni Tóth-Vásárhelyi Réka babáit?
− Magas fényű lakkot használok, ezért a babáim sokkal fényesebbek, mint általában a kokesik. Aprólékosan, finoman kidolgozott mintákat festek, a babák arca pedig egyedi.
Méreteiben kisebbek a babái, mint a Japánban megszokottak, ott egy méter magasak is vannak, de Magyarországon nincs megfelelő faalapanyag hozzájuk. Az utóbbi időkben Japánból vásárolja az alapanyagot. A babákat maga festi, de más végzi a fa esztergálását, más a lakkozását.
− Nem lehet ugyanazzal a kézzel finom mintákat rajzolni és a durva fát kiesztergálni. De ott vagyok, amikor készülnek a babaalapok – mondja.
Rékát ma már Japánban is elfogadják, elismerik mint kokesikészítőt. Ez sok időbe telt, meg persze munkába. 2015-ben az 57. japán országos kokesiversenyre Réka is benevezett. Legnagyobb meglepetésére első külföldiként elismerést kapott: Mijagi tartomány kormányzójának díját hozhatta haza. A következő évben ugyanerre a versenyre új elgondolással, egy öltöztetős kokesi babával nevezett. A babához készített gardróbot, fából ruhákat, amelyeket cserélgetni lehetett rajta. El is nyerte a kreatív kategória fődíját.
− Láttam a jelen lévő idős mesterek arcát, és egy kicsit el is szégyelltem magam, hogy én kaptam a díjat, pedig ők az igazi tudói a baba készítésének, ebbe születtek bele, ebben nőttek fel. Egy férfias társadalomban nőként, ráadásul külföldiként elhozni egy ilyet díjat példátlan volt.
Japán mesterek kezdtek bízni benne, meghívást kapott az első női babakészítő mester műhelyébe.
− Ezek a mesterek általában a világtól távol, egy erdő szélén élnek, ott alkotnak, már a helyszín megközelítése sem egyszerű. Általában nincsenek felszerelve modern kommunikációs eszközökkel, vagyis a kapcsolattartás is macerás.
A női mester, Aoki Ryoka adott Rékának néhány nagyobb félkész babát, fesse ki.
− Ez olyan volt számomra, mintha Picasso adott volna egy félkész képet a tanítványának, hogy fejezze be helyette.
Később a mester beteg lett, levelet írt Rékának, hogy menjen, hozza el a babáit, és fejezze be őket.
− Pár nap múlva Japánban voltam, és négybőröndnyi faragott kokesi babával jöttem haza. Aztán fél évig csak néztem őket. Azt gondoltam, semmi nem elég jó, amit alkotni tudnék. Majd jött egy pillanat, és három héten át éjjel-nappal festettem. Egy kicsit meghaltam, megszűnt a világ, minden gondolatomat a kokesik töltötték ki. Amikor kész lettem, jött az ólmos fáradtság és az érzés, képes voltam rá.
Réka kiállításokat rendez itthon, külföldön, workshopokat tart, könyvet ír. Férjével két gyereket nevelnek, jelenleg egy külföldi cserediák is náluk lakik, van négy kutyájuk és egy lovuk is. Réka minden munkája és versenye előtt kéri az égiek segítségét, mert számára fontos, hogy a lélek is benne legyen az alkotófolyamatban. Az első nagy versenye előtt részt vett Japánban egy zarándokúton. Tavalyelőtt pedig meghívást kapott egy olyan eseményre, amiről addig nem is álmodhatott: a japán babakészítő mestereket minden évben megáldja egy pap egy szentélyben.
A babák folyton benne vannak a gondolataiban, de a figyelme néha más felé fordul. Néhány éve megkeresték a Csoma Szobája Alapítványtól, hogy fessen egy szentképet a megvilágosodott Kőrösi Csoma Sándorról. Három éven át nem jött az ihlet a thangka (pamut vagy selyem rátétre készített tibeti buddhista festmény) elkészítéséhez. Megcsinálta hát azt a 15 kilós szobrot, amely jelenleg is ott ül Indiában, a Himalájában, a zanglai királyi palotában, Körősi Csoma Sándor régi szobájának közepén, és meditál.
Réka örömét leli a munkáiban, de nem ragaszkodik hozzájuk. Ha valami elkészül, azt elengedi. Kivéve a mesterétől kapott és megfestett babákat. Azok felbecsülhetetlen értékűek számára.
