Miért nem rúgja ki az EU Magyarországot?

Magasra csaptak az érzelmek, amikor a legutóbbi Európai Uniós csúcson Mark Rutte holland miniszterelnök egyenesen Orbán Viktornak szegezte mondandóját, és kimondta azt amire mindenki gondol: „Ha nem osztod az értékeinket, akkor léptesd ki Magyarországot az EU-ból!” Rutte egyértelmű kérdése rávilágított az unió legnagyobb tervezési hibájára. Nem létezik mechanizmus tagországok kizárására. Ez felveti a kérdést: Pontosan mikor is kellene egy szervezetnek, egy klubnak vagy egy szövetségnek kizárnia valamelyik tagját?

Magyarország esetében Orbán Viktor legutóbbi lépése nyomán, a szexuális felvilágosítást korlátozó, a homoszexualitást lényegében a pedofíliával azonosító törvény miatt merült fel újra a kizárás kérdése. Azonban nem ez az első ilyen lépése a magyar miniszterelnöknek, aki évek óta semmibe veszi az EU értékeit. Sok kis apró lépésben megnyirbálta a jogállamiságot, a kisebbségi jogokat, a sajtó és a tudományos élet szabadságát és még sorolhatnánk. De van egy másik tagország is, Lengyelország, amelyik pontosan ugyanígy jár el. Magyarországhoz hasonlóan megsérti a melegek jogait, vagy éppen a bírói függetlenséget. Illiberális cinizmusuk azzal fenyeget, hogy ez a két kormány fokozatosan kiüresíti az EU identitását, azaz a demokratikus, toleráns, és nyílt társadalmakból álló klub tervét. 

Az Európai Unió tévelygő tagjainak megfegyelmezésére alkalmazható eszközök azonban rendkívül gyengék. A legfontosabb az Unió alapszerződésének 7. cikkelye szerinti eljárás, amelyet Brüsszel már el is indított Lengyelország és Magyarország ellen egyaránt. Az eljárás lehetővé teszi, hogy végső esetben a szavazati jogától is megfosszák az adott államot, feltétele azonban, hogy a többi tagállam egyhangúlag megállapítsa az EU értékeinek „jelentős és állandó” sérelmét. Az egyhangúság követelménye miatt, Lengyelország és Magyarország megakadályozhatja a másik elleni fellépést, és gond nélkül folytathatják tovább amit elkezdtek. 

A fentin túl egy másik mechanizmus létrehozására is sor került tavaly, amely a jogállamisághoz köti a támogatások folyósítását, de ez is túlságosan homályosan fogalmaz, nehezen értelmezhető és lassú. A helyzet az, hogy az az EU, amelyik szigorú szabályokat követel meg a belépésre váró tagállamoktól, a belépés után szinte semmit nem tehet ellenük, kirúgni meg végképp nem tudja őket. 

Nagyon hasonló a NATO dilemmája. Nem sokkal a szervezet megalapítása után az USA és több tagállam is attól tartott, hogy egyes tagállamok, például Olaszország, kommunista befolyás alá kerülnek, és így trójai falóként szolgálnak majd a Szovjetunió számára. Az utóbbi időben Törökország volt az a renitens, amelyik figyelmen kívül hagyta a demokrácia szabályait, zaklatta Görögországot és több szomszédos országot, sőt az USA rosszallása ellenére, még egy légvédelmi rendszert is vett Oroszországtól. De a NATO sem tudja kirúgni a tagjait.

Ebben az értelemben az EU és a NATO is különbözik a világ legtöbb szervezetétől. A nemzetekből álló Egyesült Nemzetek Szövetségének például van olyan eszköze, amellyel megszabadulhat nemkívánatos tagjaitól. Hasonlóan a 47 országból – köztük mind a 27 EU tagból – álló emberi jogi szervezethez, az Európa Tanácshoz. 

A kizárás lehetősége és feltételei minden olyan szervezet, vagy egyesülés alapító okiratában is szerepelnek, amelyet magánszemélyek alapítottak. Még a Katolikus Egyház is kiátkozhatja és kizárhatja soraiból tagjait eretnekségért, vagy egyéb súlyos bűnökért. Az amerikai Kongresszus is rendelkezik olyan szabályokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy leváltsa a megválasztott képviselőket. Eddigi történelme során közel húsz alkalommal élt is ezen jogával. De hasonlóan működnek a politikai pártok, a golfklubok, sőt az iskolák és egyéb intézmények is. 

Maga a kizárás joga a liberális tradíció azon filozófiai elképzelés természetes kiterjesztésén nyugszik, amely az emberek szabad és békés célú gyülekezését mondja ki. Az ókori Athénban, amely a világ első demokratikus kísérlete volt, cserépszavazással döntöttek a polgártársak száműzéséről, és akinek elegen karcolták bele a nevét a törött és így már másra használhatatlan edények maradványaiba, annak el kellett hagynia a városállamot.

A mindennapi életben ez kissé bonyolultabb természetesen. Azzal mindenki egyetért, hogy egy zsidó szervezet minden különösebb gond nélkül kizárhatja azt a tagját, aki egy horogkeresztes karszalaggal a karján azt kiabálja, hogy „Heil Hitler!” De mi van akkor, ha egy szervezet fiatal vezetőket képez, de nőket nem enged be a képzésekre? Vagy egy szakszervezet ki akarja zárni tagjait politikai  aktivizmusukért? Vagy ha a cserkészek ki akarják zárni meleg tagjukat?

Utóbbi három konkrét, filozófiai és etikai konfliktusaik miatt amerikai bíróság elé került eset. Az elsőben a bíróság úgy ítélt, hogy a szervezet nem zárhatja ki a női jelölteket, a másodikban az a döntés született, hogy nem lehet politikai szerepvállalásért kirúgni szakszervezeti tagokat, míg a harmadikban az amerikai alkotmány első kiegészítése miatt a fiú cserkészek kizárhatták a nyíltan meleg tagjukat. 

Nem akarom újra elővenni, vagy felülvizsgálni ezeket a pereket. Csak arra akarok utalni, hogy a szabadság kétélű fegyver. Néha csoportokat kell egyénektől megvédeni, legtöbbször azonban fordítva és egyéneket kell oltalmazni csoportoktól, attól hogy önkényesen és unfair módon kizárják őket valamiből. Ez utóbbi országokra is érvényes. 

Éppen ezért a kizárás lehetőségét módjával és óvatosan kell használni. A fent leírtak miatt csak a legszélsőségesebb esetekben és a tagok túlnyomó többségének támogatásával szabad csak igénybe venni, kizárólag ha és amikor tényleg szükséges. Még ebben az esetben is a kizárásnak visszafordíthatónak kell lennie. Ha ugyanis a szóban forgó tag meg tud és még akar változni, biztosítani kell számára a lehetőséget az újracsatlakozásra.

Az uniónak helyesen kell értenie kell a fennálló egyensúlyt. Azaz úgy kell megváltoztatni a szerződéseit, hogy nehézzé, és ritkán kivitelezhetővé, de lehetővé tegyék a kizárást. Amíg ez megvalósul Orbán Viktornak bőven lesz ideje eldönteni milyen messze akar haladni a populizmus útján. És a magyarok – akik végülis még mindig szavazhatnak –  eldönthetik, hogy leváltják vezetőjüket és egy olyanra cserélik, akik az általuk kedvelt klubban kíván maradni. 

A cikket Andreas Kluth Bloomberg Vélemény rovatának újságírója írta.

(Kiemelt kép: Illusztráció Forrás: Shutterstock)