Már Merkel is hozatna Kínából vakcinát, és ezért tárgyalni is hajlandó

Angela Merkel kancellár azt sürgeti, hogy Németország és Kína fogjon össze a koronavírus elleni harcban, és hogy a vakcinák ügyében is mélyítsék el az együttműködésüket.

2021. április 29., 19:08

Szerző:

Angela Merkel német kancellár szerdán vett részt egy virtuális tárgyaláson kínai kollégájával, Li Köcsianggal. Nyitóbeszédében azt mondta, hogy a két nemzetnek „nyíltan és transzparensen kell megvitatnia a vakcinagyártást, és amennyiben lehetséges, a WHO iránymutatása mentén kölcsönösen jóvá kell hagyni egymás vakcináit”.

“Csak együtt sikerülhet megfékezni a járványt! Kína és Németország fontos szerepet játszhat ebben”

– mondta Merkel. Nemrég több országban is felvetődött, hogy a kínai koronavírus elleni vakcinák kevésbé hatékonyak, mint más országok oltásai. Ez kérdéseket vetett fel a kínai vakcinától függő országok – mint például Brazília és Magyarország – oltási törekvéseivel kapcsolatban is, mert amíg a Pfizer és a Moderna vakcinái, valamint az orosz Szputnyik V bizonyítottan 90 százalék feletti védettséget adnak, a kínai oltások általánosságban kisebb hatékonysággal működnek.

A német BioNTech szerdán azt jelentette be: arra számítanak, hogy Kína legkésőbb júliusig engedélyezni fogja a Pfizerrel közösen kifejlesztett oltásuk használatát.

Li Köcsiang a saját nyitóbeszédében elismerte, hogy Kína és Németország „máshogy gondolkodik néhány ügyről”, és arra kérte a német vezetést, hogy tartsa tiszteletben Peking alapvető érdekeit, kezelje országát egyenlő félként, és ne avatkozzon bele a belügyeibe. A kínai vezető reméli, hogy a két nemzetnek sikerül „kizárni a zavaró tényezőket”, és így „egészséges és stabil” kapcsolatokat alakíthatnak ki.

Merkel ettől függetlenül röviden kitért Kína emberi jogi ügyeire is, hangsúlyozva a Hong Kong-i helyzetről kialakult véleménykülönbségeket a két fél között.

“Szeretném, ha minél előbb párbeszédet kezdenénk az emberi jogokról”

– mondta a német kancellár, hozzátéve, hogy ezeket a kínai és a német igazságügyi minisztereknek „mélyrehatóan” kell megtárgyalniuk. Merkel és Li mellett más kormánytagok is részt vettek a szerdai tárgyaláson.

(Kiemelt kép: Reuters/Pool/dpa Picture-Alliance/AFP | Michele Tantussi)

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy enyhítsenek az utazási korlátozásokon azok számára, akik teljesen védettek a koronavírus ellen. A lassú enyhítés az egyre sikeresebb oltási kampányok miatt válhat témává.