A dolgozók menekülnének, a vezetők virágzó sikerekről beszélnek

Amióta tart a járvány, a legtöbb dolgozó szenved, vagy a túlélésre játszik, és még idén elhagyná a munkahelyét – derült ki a Microsoft globális felméréséből. A vállalatvezetők ezzel szemben nagyon is elégedettek.

2021. március 23., 20:02

Szerző:

Több érdekes adat derült ki a Microsoft 31 országból több mint 30 ezer résztvevő bevonásával készült felméréséből. Az otthoni munkavégzésnek köszönhetően egyre rugalmasabbak a munkavállalók: a megkérdezettek 46 százaléka tervezi, hogy másik helyre költözik egy éven belül. 41 százalék viszont a munkahelyét is otthagyná. A dolgozók többsége, 54 százaléka számolt be túlmunkáról, a megkérdezettek 39 százaléka pedig kimerült. Egyedül a vezetők jelezték, hogy elégedettek a munkakörülményekkel. Többségük férfi: ezzel szemben a nők, a frontvonalban dolgozók és a frissen felvett munkások sokkal elégedetlenebbek a helyzetükkel.

„A vezetők mintha nem is ebben a világban élnének. 61 százalékuk virágzó sikerekről számolt be, úgy állnak a jelenlegi helyzethez, hogy ez nagyszerű!” –

mondta Jared Spataro, a Microsoft alelnöke. A kutatók szerint a Z generációs, vagyis a 18-25 év közötti munkavállalók helyzete a legrosszabb. Mivel ők a karrierjük elején tartanak, és nagyobb arányban egyedülállók, az ő elszigeteltségérzetük mélyebb lehet a többi korosztályénál.

Eltűnt határok

A kutatásból kiderült, hogy a Microsoft Teamset egyre többen használják, és az is, hogy ez kimeríti a munkavállalókat. A Teamsen töltött idő több mint a kétszeresére nőtt a korábbiakhoz képest, a meetingek átlagosan 10 perccel hosszabbak a megszokottnál, az üzenetek 42 százalékát pedig munkaidőn kívül küldik el.

„Hirtelen eltűntek a határok: a főnök úgy gondolja, már reggel hétkor felébreszthet, és este hétkor, nyolckor, kilenckor is írhat. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az emberek jobban teljesítenek, ha van egy adott munkarend” – vázolta Spataro a munkások helyzetét.

Távmunkakapcsolat

Közben úgy tűnik, a cégek megengedőbbek lettek a távmunkával kapcsolatban, és akkor is nyitottabbak lesznek rá, ha a járvány visszaszorul. A LinkedIn felületén ötszörösére nőtt a home office-ból végezhető munkák száma, és a munkavállalók is szívesebben jelentkeznek rájuk, mint korábban. A távmunka azonban visszaszoríthatja a kapcsolatépítést, ami miatt a szoftvergyártó is aggódni kezdett, hiszen az innováció esélye is csökken.

A Microsoft jelezte: a hónap végén újranyitják redmondi campusukat, hogy azok a dolgozók, akik visszatérnének a rendes kerékvágásba, megtehessék. A konferenciatermek viszont továbbra is zárva maradnak. A munkavállalók a teljes nyitás után is dolgozhatnak otthonról a munkaidejük felének megfelelő időben, engedélykérés nélkül.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó | Shutterstock)