Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2010. december 17., 15:22
Szidalmazta a rendőröket, majd menekülés közben kis híján elgázolta egyiküket az a férfi, akit ittas vezetés gyanúja miatt állítottak meg a Somogy megyei Kadarkúton. A járőrpár másik tagja tüzet nyitott és kilőtte a menekülő férfi kocsijának kerekét.
2010. december 17., 15:08
2010. december 17., 13:55
2010. december 17., 13:01
Vérrel köpött le egy HIV-fertőzött férfi egy rendőrt a Nyírbátori Őrzött Szálláson; az eset még november közepén történt, a rendőr az előzetes vizsgálat alapján nem kapta el a halálos kórt, de a végleges eredményre összesen hat hetet kell várnia - mondta el Kiss János István, a Független Rendőr Szakszervezet régióelnöke pénteken az MTI-nek.
2010. december 17., 12:17
Köd és szmog telepedett Miskolc fölé, a városban ugyanakkor nem igazán lehet érzékelni azt, hogy csökkent volna a gépkocsiforgalom, hogy kevesebben lennének az utcákon, hogy a kéményekből ne dőlne kevésbé a füst, pedig a borsodi megyeszékhelyen második napja szmogriadó van - jelentette az MTI tudósítója. Bár Kriza Ákos (Fidesz) polgármester csütörtökön megegyezett a városi közlekedési társasággal, hogy pénteken üzemkezdettől, vasárnap éjfélig ingyen utazhatnak villamosokon, autóbuszokon mindazon autósok, akiknek érvényes forgalmi engedélyükben miskolci lakcím szerepel, csakhogy kevesebb autó legyen az utakon, ám a forgalom pénteken nem nagyon mérséklődött.
2010. december 17., 11:05
Jövő héten véget ér az országgyűlés őszi ülésszaka, a Policy Agenda megvizsgálta, hogy a kormány törvényalkotási programja hogyan teljesült.
2010. december 17., 10:18
Kiszámíthatóan csődbe viszi a gazdaságot az új nyugdíjrendszer – reagált az MSZP Selmeczi Gabriella nyilatkozatára. A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott korábban úgy fogalmazott, „stabil, megbízható, hosszútávon kiszámítható nyugdíjrendszert hozott létre a hétfőn elfogadott nyugdíjtörvény és a szerdai kormányülésen hozott határozat”.
2010. december 17., 09:02
Noha máig nem tudni, mire jutott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kettejük moszkvai csúcstalálkozóján, bevett szokás „reálpolitikai fordulatról” beszélni a magyar–orosz viszonyban. Már ami a magyar felet illeti. Elemzők magától értetődőnek gondolják, hogy ugyanaz az Orbán, aki Oroszország, olykor a Gazprom gyarmataként vizionálta a szocialista/szabad demokrata vezetésű Magyarországot, hatalomra jutván 180 fokos fordulatot hajtott végre. Ez tévedés. Vannak előzmények, de ami Orbánt illeti, létezik egy hatalmas adag amnézia is. ACZÉL ENDRE írása.
2010. december 17., 08:12
A jelen szabályozási hiányosságok miatt nem lehet megmondani, hogy egy leendő nyugdíjas a magánpénztárban vagy az állami gondoskodásban járhat jobban – ismerte el Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a .
2010. december 17., 04:50
Száraz, fagyos levegő tölti ki a Kárpát-medencét.
2010. december 16., 23:40
A Heti Válasz által kreált Lendvai-ügyről írt cikkben Kasza László, helyesen, nem mai szemmel, hanem az esemény megtörténte korának szemszögéből értékeli a vádat. Lendvai olyasmiről beszélgetett a magyar nagykövettel, amiről mind az Európai Kulturális Ellenfórum rendezői külföldön, mind a magyar hatóságok belföldön tudtak.
2010. december 16., 20:39
Navracsics Tibor egy hete nem képes előállni azokkal a dokumentumokkal, melyek alátámasztanák állításait a Grupo Miltonnak kedvező telekátminősítésről, ehelyett hazugsággal vádolja az LMP képviselőjét és újságírókat fenyeget - közölte a 168 Óra online-nal az ökopárt. Az LMP felszólítja Navracsics Tibort, hagyjon fel az újságírók megfélemlítésével, és beszéljen végre őszintén a székesfehérvári telekátminősítésről!
2010. december 16., 19:32
Januártól tilos lesz kukázni a főváros VIII. kerületében. Aki kiszórja a szeméttárolók tartalmát, akár ötvenezer forintra is büntethető. A döntést köztisztasági és egészségügyi okokból hozta meg Józsefváros képviselőtestülete.
2010. december 16., 18:29
Elvette a Klubrádiótól a 92,9 MHz-es budapesti frekvenciát a Médiatanács. Az adó tulajdonosa még áprilisban, a két választási forduló között nyerte el a műsorszolgáltatási jogosultságot, de a hatóság most mégis úgy döntött, hogy az eredmény semmis. A Klubrádió, amely Budapest mellett 11 városban hallható vitatja a határozatot. A rádió régi fővárosi frekvenciáján továbbra is sugározza műsorát.
2010. december 16., 17:28
Nem kér a nyilvánosságból a Médiahatóság - Kitessékelték a Médiahatóság épületéből a nemzetközi megfigyelőket kísérő forgatócsoportot és a Népszabadság fotósát.
2010. december 16., 15:16
Brezsnyev, kettős kereszt, arab szál: a Jobbikról vallott Pősze. Volt pártja rasszizmusát, külpolitikai elképzeléseit és a Gárdával, illetve Budaházyval való szoros kapcsolatát is kifogásolja az immár független országgyűlési képviselő.