Kritikus pont a Rókus Kórház mögött

Januártól tilos lesz kukázni a főváros VIII. kerületében. Aki kiszórja a szeméttárolók tartalmát, akár ötvenezer forintra is büntethető. A döntést köztisztasági és egészségügyi okokból hozta meg Józsefváros képviselőtestülete.

2010. december 16., 19:32

A kerületiek többsége örül annak, hogy január elsejétől tilos lesz a kukázás Józsefvárosban. Egy idősebb asszony a Rókus Kórház mögötti szelektív hulladékgyűjtő szigetre hozott le papírokat. Miközben a konténerek mellett beszélgetünk megérkezik egy hajléktan. Bevallja: ő szokott kukázni, ezért nem örül a tiltásnak. A színes üveggyűjtővel a férfi nem járt sikerrel. Következik a fehér üveges konténer, közben két másik hajléktalan is megérkezik - tudósít a

Magyar Rádió. <br />
A VIII. kerületi önkormányzat szakértői azt mondják, a Rókus Kórház mögötti szelektív hulladékgyűjtő kritikus pont, és éppen az ottani kukafelfeszítések miatt érkezik a legtöbb bejelentést a polgármesteri hivatalhoz - mondja a városrész szakbizottságának városüzemeltetésért felelős alelnöke. Vörös Attila elmondta: aki január elseje után is kukázik, az szabálysértést követ el, vagyis pénzbüntetést fizethet. De le is dolgozhatja a pénzbírságot.

A Józsefvárosban a közterület-felügyelet és a már kiépült kamerarendszer segítségével fogják elvégezni az ellenőrzést. A VIII. kerületben ugyanakkor a probléma szociális oldalát is igyekeznek megoldani. Vannak nappali melegedők és éjszakai szállások is a kerületben. Rendszeresen osztanak ételt is.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.