Nagy N. Péter: Magadra maradsz
Ránk is tartozott valami abból a néhány pillanatból, amelyben a BL-döntőben borzalmas hibái miatt megszégyenült liverpooli kapus, Loris Karius saját közönsége elé járult bocsánatot kérni. Ahhoz a lelátói blokkhoz ment, amely, mint mindig, a You’ll Never Walk Alone-t énekelte. Himnuszukat, amely azt ígéri, hogy „sohasem maradsz magadra”. Énekelték, és közben rá sem néztek német kapusukra. Emberre nem szakadt nagyobb magány, mint Kariusra a sokezernyi liverpooli előtt. El lehet bukni, de így nem – üzenték. Mint ma is mondják az itthoni politikai veszteseknek rengetegen, de erről később.
Azért sem nehéz meghallani a dal magyar fordítását, mert a mese a múlt század elején, Budapesten kezdődött. Igaz, Molnár Ferenc Liliomának 1909-es bemutatóján semmi nem ígérte, hogy tízmilliók fogják énekelni az áldott állapotban magára maradt „cselédbogár”, Julika, később Julie vigasztalására szánt dalt. Megbukott a Körúton a ligeti hintáslegény melankolikus története, de hamarosan Csortossal bejött, és tizenkét év múlva a Broadway világsikert csinált belőle. Később Ingrid Bergman és Elia Kazan játszotta a két nagy szerepet, amit de jó lett volna látni. Ahogy a Richard Rodgers és Oscar Hammerstein által a darabból készített átütően sikeres musicalt is, eredeti formájában.
Ennek betétdala a You’ll Never Walk Alone. Elvisen, a Gerry & The Pacemakersen, a Pink Floydon át jutott el a liverpooli lelátó vörös faláig, és odáig, hogy például a szeptember 11-i merénylet emlékművének avatásán is ez a dal szólt. Molnár már depresszióban, a nácik elől menekülve, ahogy ő hívta, emigrációbetegségben élte meg a Carousel nagy sikerét. Nem vigasztalta.
És ha Karius sorsába belelátjuk például Hiller Istvánét vagy Róna Péterét? A keserű, búcsú nélküli távozásba? Minden volt abban, csak you’ll never walk alone nem, ahogy a szocialisták évtizedek óta meghatározó embere bejelentette, nem jelölteti magát újra semmilyen tisztségre, mivel senkit nem érdekelt az általa elkészített és egyébként elfogadott program. Ahogy Róna Péter is úgy búcsúzott el a számára már vállalhatatlan neveltjétől, az LMP-től, hogy nem köszönt vissza neki az élet.
Ne veszítsem el az eszem? Hogy jön a két „elsétáló” magyar ellenzéki a Liverpool fél világot megrendítő szomorúságához? Tényleg nem kellene. De több évtizede is, amikor a már akkor is teljesen elromlott hazai fociról kellett időről időre írnom, szembesültem a kérdéssel, hogy nem lelkiismeretlenség-e megpróbálni érzékletesen szólni arról a lelketlen pacsmagolásról, amit felkínáltak. Nem jót, de legalább jól. Persze csak ha sikerül. Veszélyes vállalkozás. Úgy tünteti fel, hogy nem lehet nagy a baj, hiszen amiről zamatosan lehet írni, maga sem lehet taszító.
Most a közélet, főleg a nagypolitika adja fel ezt a kérdést. Hogy jön ugyanis ide a you’ll never walk alone vagy bármi, ami lazíthatná a tényeket, amelyek viszont magukban egyre kevésbé érdeklik az embereket? Így sok jel szerint az sem, hogy például
- az Eurostat szerint a magyar gyerekek harmadát a nyomor fenyegeti, s az unióban csak három országban van rosszabb soruk, mint itt;
- a Freedom House az unió legkevésbé demokratikus országaként minősíti hazánkat;
- a Magyar Tudományos Akadémia állítja, hogy a szakmai munka meghatározó folyamatai az oktatás minden területén 19. végi, 20. század közepi állapotokat eredményeztek;
- egy nagy nemzetközi felmérés, a Kelly Services úgy találta, hogy a magyar munkavállalóknak mindössze 44 százaléka érzi magát jól a munkahelyén, ami a vizsgált országok között a legalacsonyabb érték;
- az Európai Bizottság felmérése szerint senki sem kevésbé boldog Európában attól a ténytől, hogy a hazájában él, mint mi. Épp ennyire elégedetlenek vagyunk Európával is;
- a Health Consumer Powerhouse (HCP) európai egészségügyi fogyasztói indexe a vizsgált 35 közül a harmincadik helyre sorolta országunkat. Az állam nagyságrenddel kevesebbet költ e szférára, mint európai mércével elvárható lenne;
- 2009 és 2018 között Magyarországon 62-ről 50 százalékra csökkent a felsőoktatásban részt vevők aránya, szemben 49 fejlett ország átlagával, amely ez idő alatt 62-ről 68 százalékra nőtt. A hátrányos helyzetűek bekerülése nálunk még nehezebbé vált.
Ez utóbbi adatokat azért hagytam a sor végére, mert felidézik, hogy a Liliom meséjét a musicalváltozatban át kellett írni. Már Molnár is kegyes volt terhesen magára maradt hősnőjével, amikor 16 év múltán, a zárójelenetben ő és a lánya is munkásnőként szerepel, de ez a zenés játékban kevés volt. Louise, Lujza az egyetem sikeres elvégzését ünnepli, amikor a dal a musical végén újra elhangzik. Divattá vált Amerikában, hogy az egyetemi osztályok búcsújukkor a Liliom lányának szóló dalt éneklik. Igaz, aligha tudnak erről vagy akár Kariusról.
