Somfai Péter: Mossák kezeiket
Orbán tanár úrnak igazi könyökvédője volt a kék köpenyén, és latint okított nekünk a történelmi múltban, a Kölcsey Gimnáziumban. Most biztosan büszke volna rám, hogy a színművészeti egyetem körüli perpatvar kapcsán Pilatust latinul idézem: Lavabo inter innocentes manus meas! A Biblia szerint a római helytartó ezt talán akkor mondta, amikor – legjobb meggyőződése ellenére – politikai okokból a keresztfára küldte Krisztust. Ám látván, hogy ebből még háborúság támadhat, vizet kért, megmosta a kezeit a sokaság előtt, és – gondolom – nyeglén, ahogyan ez mostanában dívik, megrándította közben a vállát, majd azt mondta: „Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!”
Ennél jobb kibúvót a felelősség alól azóta sem találtak ki maguknak azok a politikusok, akik nagyon szeretnének elhatárolódni akár a saját döntéseiktől is. Nem akarom a magyar kormány egyetlen illetékes emberét sem az egykori római helytartóhoz mérni, de ami a színművészeti egyetem körül történik, tálcán kínálja a párhuzamot. Pilatusnak sem Krisztus halálra ítélése volt az első konfliktusa Júdea népével. Amikor a római csapatok Jeruzsálembe vonultak, az Antonius-vár előtt, a templomtéren felállíttatta hadijelvényeiket. Ez a zsidókat sértette, követelték eltávolításukat, és heves tüntetésbe kezdtek. Pilatus – látva a nép rendíthetetlenségét – ezt meg is tette.
A nemzeti együttműködés kormányának sem a mostani perpatvar az első konfliktusa népével. Ha a magát mélyen kereszténynek valló kormány ezekben a hetekben felütött volna egy régi történelemkönyvet (az újakban alighanem ennyire részletesen nem szerepelnek az ókori események), talán gondolkodóba esik, mielőtt az illiberális állam összes hadijelvényét – kereszténység, nemzettudat, konzervativizmus stb. – felvonultatja a kulturális élet uralmáért folyó csatában a Vas utcai egyetem elé. Akkor talán nem Vidnyánszkyt küldi a porcelánboltba, aki mindenféle meggondolatlan kijelentésével, hajthatatlanságával csak szítani tudta az elégedetlenség tüzét. Hiszen történelmi tanulság: egyszerűbb visszavonni a hadijelvényeket, és lecsendesül a nép…
De most nem ezt tették, mert a császárok nem szoktak csak úgy engedélyt adni a visszavonulásra. A napokban az egyik kereskedelmi televízió politikai műsorában Gulyás főminisztert próbálták állásfoglalásra bírni a diáktüntetés eszkalálódása kapcsán, ám ő úgy rázta le magáról a kormányzat – és benne a saját maga – szerepét firtató kérdéseket, a botrányt kavaró kuratórium kinevezésének felelősségét, mint kutya a vizet. Még azt sem engedhette meg magának – ha egyáltalán felmerült benne –, hogy valamiféle kétséget fogalmazzon meg a döntés helyességét illetően. Mosta kezeit. Amikor a riporter (nem túl leleményesen) harmadszor és negyedszer is feltette neki ugyanazt a kérdést, még egy-egy nyegle mosolyt is felvillantott, mondván, ezzel az egész üggyel neki – nekik – semmi dolguk nincs. Az alapítványok létrehozása, az átszervezés éppen azért történt, hogy a kormány levegye magáról a felsőoktatás finanszírozásának tetemes terheit, és cserébe a korábbinál nagyobb önállóságot adjon a felsőoktatásnak. Persze ezt maga sem gondolhatta komolyan.
A második évezred harmadik évtizedének kezdetén a hazai politikai élet szereplői előszeretettel tesznek olyan kijelentéseket, amelyeket a lelkük mélyén ők maguk sem vesznek komolyan. A Gulyás miniszter által az SZFE ügyében bemutatott „mossuk kezeinket” ennek az egyik példája. A másik, amivel a minap a fővárosi Fidesz–KDNP frakciója rukkolt elő: azt követelték a város ellenzéki vezetőitől, nyúljanak a bukszába, van még a Tarlós által megspórolt pénzből bőven, adjanak 50 milliárdot a járvány miatt nehéz helyzetbe került budapesti gazdálkodóknak. Mintha nem tudnák pontosan, hogy tavasszal épp a kormányzati székekben ülő párttársaik fosztották ki Budapest kasszáját, a most követelt milliárdok többszörösét véve el a várostól. A kormányt nem érdekli, hogy a pesti taxisoknak kevés az utasuk, az elmaradt turisták miatt nincs jövedelme sem az itteni idegenvezetőknek, sem a vendéglősöknek, és hiába panaszkodnak a fővárosi szállodások, mert üresek a szobák… Miből futja majd a Lánchíd felújítására? A városi rendelők jobb felszerelésére? Útjavításra? A víz- és csatornahálózat rekonstrukciójára, amire ők a maguk idejében alig költöttek?
Szószólójuk nyeglén vállat von, vizet kér, és csak annyit mond: Lavabo inter innocentes manus meas. Oldjátok meg ti!
