WHO: Mégsem használ a remdesivir

2020. október 16., 08:58

Szerző:

30 ország 11 ezer koronavírusos betegén végzett vizsgálatot az Egészségügyi Világszervezet, ezek után pedig arra jutott, hogy a remdesivir nevű gyógyszernek nincs igazán szignifikáns hatása, ettől nem halnak bele kevesebben a fertőzésbe és nem épülnek fel gyorsabban a betegek - írja a CNN nyomán a 444.hu.

A kutatás eredményét a WHO meggyőzőnek, ugyanakkor kiábrándítónak is nevezte, eddig ugyanis úgy tűnt, hogy ez az egyetlen hatékony gyógyszer a COVID-19 kezelésére, amelyet már több országban, többek között Magyarországon is gyártanak és alkalmaznak.

Az Egyesült Államokban végzett korábbi kutatások azt mutatták, hogy az eredetileg a malária kezelésére kifejlesztett hatóanyag alkalmazása a harmadával csökkenti a súlyos COVID-19 betegek felépülési idejét, bár az enyhébb tüneteket mutató betegeken nem igazán segít.

A hatóanyagot kifejlesztő amerikai gyógyszercég, a Gilead szerint a WHO kutatása nem jelenti azt, hogy a Vekruly néven forgalmazott gyógyszer nem működik. A cég kiemelte, hogy a WHO kutatási eredményeit még nem publikálták egy komoly orvosi folyóiratban sem, amely során szigorúan ellenőriznék a kutatás eredményeit és az azt megalapozó adatokat, ezért a cég aggodalmát fejezte ki, hogy mennyire megbízható a termékét hasznavehetetlennek ítélő vizsgálat.