Megérkezett a babmentes kávé

Az erdőirtás ellen küzd egy seattle-i startup.

2023. október 4., 17:59

Szerző:

A héten piacra kerül a világ első nem kávébabból készült kávéja. 

A klímaváltozás a kávét is utolérte, ahogy a világ éghajlata felmelegszik, a kávéfarmok egyre feljebb húzódnak hűvösebb éghajlatot keresve. A Reuters szerint 2050-re a jelenleg kávétermesztésre használt földterületek nagyjából fele termésképtelenné válhat, ezért egyre még több erdőt pusztítanak el, amelyek helyén kávét termesztenek majd.

Az Atomo Coffee ezzel szemben a kávé molekuláris szerkezetét próbálja lemásolni szuperélelmiszerekből és újrahasznosított összetevőkből. 

Egy kávécserje egy font – valamivel kevesebb mint fél kiló – kávébabot hoz évente. Ennek fényében fejenként húsz fára van szüksége az átlagos kávéfogyasztónak 

– közölte Andy Kleitsch, az Atomo vezérigazgatója és társalapítója a cég pénteki, a New York-i Kávéfesztiválon tartott babmentes kávé bemutatója előtt a portállal. 

A vállalat állítása szerint az Atomo hideg főzésű, bab nélküli kávéjának 93 százalékkal alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátása, és 94 százalékkal kevesebb vizet használt, mint a hagyományos kávé. Mostanra azonban sikerült kifejleszteniük a forró ital változatát is. Ezzel kezdetben a kávézókat keresik meg, ugyanis a jelenlegi nagykereskedelmi ára valamivel több mint húsz dollár fontonként, míg a hagyományos kávé 10-14 dollárba kerül.

A Reuters videót is készített az innováciról:

 (Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay.)

 

 

Feloszlatták a ChatGPT tulajdonosa, az OpenAI által tavaly bejelentett Superalignment csapatot, mely a nálunk sokkal okosabb AI-rendszerek irányítására és ellenőrzésére irányuló tudományos és technikai áttörésekre összpontosított.

A múlt heti lenyűgöző légköri fényjáték csak a bemelegítés volt, a csillagászok és a naptevékenységgel, űridőjárással foglalkozó szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy hamarosan még ennél is látványosabb éjszakákra lehet számítani. A sarki fény újra beszínezi az égboltot.